Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Kitört a botrány: Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt |
![]() |
Tíz év alatt 22,5 millió eurót kellett fizetnie a magyar államnak azért, mert megsértette az emberi jogokat. Az Európa Tanács éves jelentéséből az is kiderül, hogy jelenleg 283 magyar ügy fut az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Magyarország gyakori vendégnek számít ezen a fórumon. Kiadta éves jelentését az Európa Tanács (ET) mellett működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése esetén jár el. Az ET 47 országot tömörítő páneurópai szervezet, tagja többek között Törökország és Oroszország is. A kontinens államai közül kizárólag Fehéroroszország és Kazahsztán nem rendelkezik tagsággal, az emberi jogok terén megfigyelhető hiányosságok miatt. A dokumentum szerint a koronavírus-járvány ellenére nem csökkent a tagállamok elkötelezettsége. A mai jelentés azt mutatja, hogy tagállamaink nagyon nehéz körülmények között is komolyan veszik az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteinek végrehajtására vonatkozó kötelezettségüket – mondta Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára. A jelentés szerint az ítéletek végrehajtását elemző Miniszterek Bizottsága 2020-ban összesen 983 ügyet zárt le az érintett tagállamok lépéseinek eredményeként. Ebből a 983 esetből 187 (19 százalék) volt „vezető” eset, amelyek új rendszerszintű problémákra mutatnak rá, és 796 (81 százalék) ismétlődő ügy. A főtitkár azonban felhívta a figyelmet a hiányosságokra is. Nincs itt az ideje az önelégültségnek. Sok fontos ítélet évek óta kiemelkedő, és néhány nagy horderejű ügyet nem oldanak meg elég gyorsan. Tagállamaink kötelessége az EJEB ítéleteinek azonnali és teljes végrehajtása. Ez nem egy udvarias kérés, hanem kötelező érvényű követelmény – jelentette ki. A jelentés kimondja, hogy 2020-ban az EJEB által elrendelt 581 esetben fizettek ki kártérítést a kérelmezőknek határidőre, azonban az év végén még mindig 1574 olyan eset volt, ahol a kormányok nem tettek ennek eleget, ráadásul az esetek több mint kétharmadában fél évet is meghaladta a késedelem. Magyarország 1990 óta tagja az Európa Tanácsnak, eddig 1078 magyar ügyben indítottak eljárást, amelyek közül 795 esetben állapítottak meg jogsértést és rendeltek el kártérítést. Az ismertebb esetek közé tartozik például Baka István volt főbíró jogellenes elmozdításának ügye, a roma gyermekek mentális betegségének szisztematikus téves diagnosztizálása, vagy a magyar börtönviszonyok miatt megítélt nagyszámú kártérítések ügye. Tavaly összesen 61 magyar ügy indult az EJEB előtt, ezekkel együtt összesen 283 magyar kereset vár elbírálásra. Mindkét adat viszonylag magas, az ET-tagállamok között az ötödik legmagasabb, a sorrend mindkét esetben ugyanaz: Oroszország, Törökország, Ukrajna, Románia, Magyarország. Az elmúlt évben 51 ítélet született, amelynek következtében a magyar hatóságoknak 1 655 127 eurót kellett kifizetnie. Az elmúlt tíz évben összesen 22,5 millió euróval terhelték meg a magyar költségvetést az emberi jogok megsértése kapcsán kimondott ítéletek. Hasonlóan az Európai Unióhoz, az Európa Tanács elnökségét is féléves rotációban látják el a tagállamok. A jelenlegi német elnökséget az év második felében Magyarország váltja. Ennek is köszönhető, hogy az éves jelentés egyik aláírója az ET-hez akkreditált magyar nagykövet, Rusz Harry volt. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt | |
![]() |
![]() |
|
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból | |
![]() |
![]() |
|
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? | |
![]() |
![]() |
|
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást | |
![]() |
![]() |
|
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
![]() |
![]() |
|
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter nagyon durván beszólt Orbán Viktornak, a követői imádják | |
![]() |
![]() |
|
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
![]() |
![]() |
|
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt Magyar Péter: tiszta vizet öntött a pohárba, rengeteg kérdésre adott választ | |
![]() |
![]() |
|
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások.... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: nyilvánosságra került a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfigurája - Rogán Antal bizalmasával összekötő nyomok... | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül: Rekordszámú személyes adatot kért ki a magyar kormány a Facebooktól | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá | |
![]() |
![]() |
|
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... | |
![]() |
![]() |
|
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja | |
![]() |
![]() |
|
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
![]() |
![]() |
|
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt | |
![]() |
![]() |
|
Megkerülték akit kellett, majd Mészáros Lőrinc bankjára cserélték az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete | |
![]() |
![]() |
|
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter keményen nekiment Orbánnak: Hogy lesz így elfoglalva Brüsszel, miniszterelnök úr? | |
![]() |
![]() |
|
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön | |
![]() |
![]() |
|
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk | |
![]() |
![]() |
|
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
![]() |
![]() |
|
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
![]() |
![]() |
|
Tiborcz megállíthatatlan: tízmilliárdokkal felpumpált magántőkealapok, többnyire átláthatatlan ügyletek | |
![]() |
![]() |
|
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle | |
![]() |
![]() |
|
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter megnevezte azt az öt embert, aki biztosan beül a Fővárosi Közgyűlésbe | |
![]() |
![]() |
|
A Tisza Párt alelnöke keményen nekiment Balog Zoltánnak - „megalázta az áldozatokat” | |
![]() |
![]() |
|
Államadósság: Csak a tartozások kamataira 3000 milliárdot fizet az állam | |
![]() |
![]() |
|
Megjelent a Tisza Párt EP képviselője és keményen helyretette Káslert | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |