Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai |
Az ügyben, amelyben 25 milliárd forintnyi pályázati támogatást zsíroztak le, most 54 ember ellen emelt vádat az ügyészség. Egy hivatalos személy jól szervezett korrupciós hálózatot épített ki, és milliós összegért cserébe elintézte, hogy nyerjen az adott pályázat. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint az ügyben 108 európai uniós forrásból finanszírozott, főként a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt pályázat, valamint további 8 hazai forrású, az Egészségügyi Támogatási Program keretében benyújtott pályázat érintett. A pályázatok összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot. A vádirat szerint a hivatalos személy egy jól szervezett korrupciós hálózatot alakított ki, amelyben projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel tartott kapcsolatot. Az általa képviselt hivatalos személyi kör közreműködésével milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések kedvező lefolytatását és a pályázatok pozitív elbírálását. Az ügyészség több mint 300 pályázatot vizsgált meg, 50 helyszínen tartott kutatást és 600-nál is több bűnjelet foglalt le. Az ügyben mintegy 100 ezer oldalnyi nyomozati irat keletkezett, a vádirat pedig közel 400 oldalas. A vádiratában a főügyészség letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést és a köztisztviselői foglalkozástól történő végleges eltiltást indítványozott a hivatalos személyekkel szemben, míg az érintett cégekkel szemben pénzbírságot kértek. Emellett mintegy 1 milliárd forint korrupcióból származó vagyon elkobzását is javasolják. Többen a gyanúsítottak közül beismerő vallomást tettek az eljárás során. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Lecsapott az Európai Ügyészség: bíróság elé állnak az elkövetők - Magyarország még nem csatlakozott | |
Tarolt a hálapénz kommandó: négy év börtönbüntetést kapott egy orvos, durva dolgot csinált | |
Elárulta Magyar Péter hogyan csökkentenék az ÁFA-t úgy hogy a kereskedők ne nyeljék le a különbözetet | |
Az orosz fenyegetések miatt átmenetileg felfüggesztenék Magyarország schengeni tagságát holland politikusok | |
Már Szijjártó is megszólalt: valóban merénylet készült Orbán Viktor ellen? | |
Valami történt: rendkívüli kormányinfó jön, érkeznek a bejelentések | |
Megszűnt a mentelmi jog, a BRFK már vizsgálja az ex-fideszes nőverési ügyét | |
Ezt figyeld: Kiszállt a mozdonyvezető Bicskénél, mert lejárt a munkaideje | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Itt vannak a részletek, magyar Péter megmozgatja a Tiszásokat - „Legyetek tökösek..” | |
Vége az időskori vezetésnek? jelentősen szigorítanák az idős sofőrök jogosítványszerzését | |
Felfüggesztettet megúszta a sofőr, aki a forró kisbuszban hagyta az óvodás kislányt Tomajmonostorán | |
Fordulat a számlagyáros botrányban: az egyik leggazdagabb magyar magára vállalta a csalást | |
Megindult az eddigi legnagyobb támadás Orbán Viktor ellen: a teljes Fidesz rögtön beállt mögé | |
Előkerült egy hangfelvétel: valóban Lázár János nyomására cserélték le a vezetőséget? | |
Döntött a kormány: vihar előtti csend honol, jobb lesz bekapcsolni az öveket | |
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt | |
Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka | |
A TV2 képernyőjén tűnhet fel Varga Judit - a csatorna egyik vezetője személyesen kereste fel | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Orbán egyetlen tollvonással megmozgatott 51 milliárdot - kapott a sport is és az egyház is, itt a lista | |
Új korszak jön: munkába állítanák ismét a nyugdíjasokat | |
Orbán apja szállítja a köveket Budapest–Belgrád vasút építéséhez | |
Valóban átadott 11 órányi hangfelvételt Kubatov Gábornak Vogel Evelin? | |
Magyar Péter: Mondtam Evelinnek, hogy ne tegye ezt.. | |
Egymásnak esett Nagy Márton és Szijjártó Péter a kormányülésen, Orbán csak nézett | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag - közel 39 milliárd forint közpénz... | |
„Tónikám, köszönöm!” - Ötmillió forint sérelemdíjat fizetett a Mediaworks | |
Kemény közleményt juttatott el Magyar Péter az MTI-nek | |
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt | |
Még a Fideszen belül is találgatják, mi lesz ha a következő felmérésen már a Tisza vezet | |
Milliókat keres Novák Katalin négy fős titkársága - kiderültek a számok | |
Erős üzenet jelent meg: Plakátra tették Orbánt az EP politikusai - vége | |
Mélyponton a politika: durván elbántak az újonnan beiktatott polgármester autójával | |
Mészáros legnagyobb dobása: Versenytárs nélkül uralja 2034-ig a legújabb bizniszt | |
Bencsik András nagyon durván beleszállt a Tiszásokba: egy proli banda, ami.... | |
Kulcsfontosságú cég került Pintér Sándor lányainak kezébe | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben | |
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e | |
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak | |
Közszolgálat: az MTVA 11 millió forintért vásárolt belépőjegyeket a foci Eb-re | |
Durva: 774 millióval támogatja egy szlovákiai kolostor felújítását az Orbán kormány | |
A börtönben ülve 189 milliót keresett Schadl György | |
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza" | |
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |