Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Színre lép Orbán testvére - lőfegyver kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését vette át |
![]() |
A Mészáros Lőrinc féle ZÁÉV, Szíjj László Duna-Aszfaltja, de az állami Mátrai Erőmű és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság is partnerként szerepel annak a lőtérnek a honlapján, amely Orbán Viktor miniszterelnök testvérének, Orbán Áronnak a területén épül. A lőteret működtető cég vezetője szintén Orbán Áron. A lőfegyverekkel, taktikai- és munkaruházattal foglalkozó Multi Shoot Zrt. ugyan nem válaszolt a megkeresésünkre, de néhány érintett cég igen. Így derült ki, hogy valóban üzleti kapcsolatban állnak a miniszterelnök testvéréhez köthető vállalkozással.
„A MultiShoot City lőtér Nógrád megye szívében található. A lőtér teljes felülete egy óriási, 11 hektáros erdős területen helyezkedik el. Lőterünk 8 lőpályával rendelkezik. Ezen belül 6 különböző stílusú lőszektor, 1 koronglövész pálya és 1 precíziós, hosszútávlövészetre tervezett pálya található rajta. Oktatóink sokéves rendvédelmi múlttal rendelkeznek és mindegyikük a saját területükön magasan képzett szakembernek számít.” Ez a leírás fogadja azokat az érdeklődőket, akik a Multi Shoot Zrt. lőterének honlapjára látogatnak. És hogy miért érdekes ez a nógrádi, egészen pontosan szécsénkei lőtér? Azért, mert – ahogy azt májusban megírtuk – a Multi Shoot Zrt. ügyvezető igazgatója tavaly óta Orbán Viktor miniszterelnök testvére, Orbán Áron, aki egyben a terület tulajdonosa is. Sőt, ide van bejegyezve a fióktelepe a Magyar Harcászati Akadémia nevű civil szervezetnek is, amelynek elnöke szintén Orbán Áron. Az akadémia pedig – az alapszabálya szerint – lőtér fenntartása és lövészet oktatása mellett „rendvédelmi, honvédségi szervek számára oktatások, gyakorlati képzések és lőkiképzések szervezését” vállalná „mind utánpótlás, mind hivatásos állomány szinten”. Orbán Áron és a Multi Shoot Zrt. között vélhetően már 2022 előtt is volt kapcsolat. Egy, az interneten fellelhető és a cég 2020-as árlistájának tűnő dokumentumban ugyanis többször, prominens helyen szerepel majdnem pontosan ugyanaz az ábra, amelyet a miniszterelnök öccse még 2017-ben saját védjegyként regisztrált. Májusi cikkünk írásakor a lőtér honlapja még nem működött, mostanra azonban elkészült. Hadházy Ákos független parlamenti képviselővel ezért megpróbáltunk időpontot foglalni egy élménylövészetre. E-mailes foglalásunkra egy automata üzenet érkezett, más választ nem kaptunk. Ellátogattunk ezért Szécsénkére, hogy megnézzük, valóban elkészült-e a létesítmény. A helyszín viszonylag elhagyatott volt, egy-két autó és munkagép állt a lőtéren, illetve egy katonai teherautó. Emberekkel nem találkoztunk – igaz, szakadt az eső, és a szél is fújt, ami nem feltétlenül kedvez az élménylövészetnek. Orbán Áronnal tehát – ahogy tavasszal – most sem sikerült összefutnunk, pedig lettek volna kérdéseink. Főként az, hogy miért szerepelnek a hozzá köthető lőtér honlapján állami és kormányközeli cégek „partnerként”. A sort a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV kezdi, őket követi a Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalt, az Apáthy-család A-Híd Zrt.-je, a Csányi Sándorhoz köthető Bonafarm Group és egy Zemplén Gourmet nevű cég. Majd jönnek az állami cégek: Mátrai Erőmű, Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, az MVM alá tartozó MAVIR és az Atomix Kft. E-mailben felkerestük az összes céget, hogy megtudjuk, miért szerepelnek a miniszterelnök öccséhez köthető Multi Shoot Zrt. által működtetett lőtér honlapján mint partnerek, és milyen formában kapcsolódnak a lőtérhez vagy a céghez. A megadott határidőig három cégtől kaptunk választ. Az állami MVM Csoport azt írta, hogy „az MVM hivatkozott honlapon megjelenített tagvállalatai (tehát az Atomix és a MAVIR – a szerk.) kizárólag munkavédelmi termékek, biztonsági munkaruházat vagy védőeszközök beszerzése céljából állnak kapcsolatban a Multi Shoot Zrt.-vel.” A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság „a munkaruházatot és munkavédelmi kiegészítőket is értékesítő Multi Shoot Zrt.-től speciális műszaki jellemzőkkel rendelkező (szélsőséges időjárási és hőmérsékleti viszonyok között, vizes közegben történő munkavégzést biztosító) védőruhákat vásárolt 2021-ben és 2022-ben. A védőruhák beszerzésére vonatkozó, Igazgatóságunk és a Multi Shoot Zrt. között létrejött szerződéskötést beszerzési eljárás lefolytatása előzte meg.” A Bonafarm Csoport pedig közölte, hogy cégük és a Multi Shoot Zrt. között nem áll fenn üzleti kapcsolat. A Multi Shoot Zrt. portfóliójában megtalálható a munkaruházat-árusítás is, ennek kapcsán történt korábban kapcsolatfelvétel, azonban üzleti együttműködés nem született. A többi vállalkozás megkeresésünkre nem reagált, ahogy maga a Multi Shoot Zrt. sem. Elhagyott benzinkút és gaz A 2017-ben alapított Multi Shoot Zrt. tulajdonosa dr. Tűzkő Nándor, akit az orvostársadalom a hírek szerint az Orbán-család házi nőgyógyászaként emleget. A cég székhelye Dunakesziben van, míg a fióktelepei Fóton, a Mátyás Király utca 1-ben, ahol Orbán Áron cégvezető is lakik, valamint Szécsénke (hrsz. 017/4. és hrsz. 018/2.) és Zámoly (hrsz.0177/14) településeken. A főként lőfegyver- és ruházati kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését tavaly vette át a miniszterelnök testvére. A zrt. éves bevétele is növekedett 2022-ben: a korábbi 91 és 119 millió forintos éves forgalom 271 millió forintra, a nyereség pedig 3,9 és 9,2 millióról 54 millióra nőtt. A cég egyszer kapott uniós támogatást eddig: 2021-ben, 9,2 millió forintot. Mint írják, „a támogatás célja az innováció és a vállalkozásfejlesztés, amelynek keretein belül felhőalapú megoldások elnevezésű képzés és BOBCAT S450 kompakt rakodógép beszerzés valósul meg a Multi Shoot Zrt. zámolyi fióktelepén. A beruházás megvalósulásával a vállalkozás az új géppel hatékonyabb munkafolyamatokat tud bevezetni és szakmai tudása is bővül a képzés során. A projekt fizikai tervezett befejezési dátuma: 2023.03.31.” Hogy sikerült-e megvalósítani a projektet, és hogy pontosan mi zajlik a zrt. zámolyi telephelyén, nem tudni, ott ugyanis egy elhagyatott benzinkúton és két, látszólag üres gazdasági épületen kívül semmi nincs. A közbeszerzési adatbázis szerint a Multi Shoot nem nyert közbeszerzéseket, ennek ellenére az állami és NER-cégek mégis rájuk bukkantak valahogy, és tőlük rendeltek ruházatot. Hadházy Ákos szerint „az köztudott, hogy az Orbán család tagjai szeretnek katonásat játszani. Az is köztudott, hogy mennyire szeretik a pénzt. Ha Orbán testvére valóban azért építi a lőteret az államnak, hogy majd ott pénzért katonákat képezzenek, akkor itt egyszerre fognak áldozni mindkét hobbijuknak” – fogalmazott a képviselő. A nógrádi lőtér építéséről májusban videóriportban számoltunk be: |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... | |
![]() |
![]() |
|
Megnézték ki volt Mészáros régen: Nézze meg, ebben a házban is ő vezette be a gázt a két kezével.... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar nyugdíjasokra csapott le a rendőrség - elképesztő amin rajtakapták őket | |
![]() |
![]() |
|
Kitört a botrány: Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt | |
![]() |
![]() |
|
Kósa kampánya: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármit vett Spanyolországban 9,3 millió euróért Orbán veje - egy bűnözőé volt a... | |
![]() |
![]() |
|
Itt a vége - nem akárki mondott le a miniszteri pozíciójáról | |
![]() |
![]() |
|
A Fidesz nekiment az ellenzéknek: állami hitelek és a rablóprivatizáció....és oly sok mi itt nem írható le | |
![]() |
![]() |
|
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány | |
![]() |
![]() |
|
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának | |
![]() |
![]() |
|
Megindult a lavina: kemény nyomozás indult a megbukott Fidesz-vezetés ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkik tűnnek fel Orbán hivatalában, saját belépőkártyájuk is van | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármi történt: a saját nyomorunkon való sírva vigadás ahogy kiosztották a NER-t! | |
![]() |
![]() |
|
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen a volt DK-s politikus | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján | |
![]() |
![]() |
|
Megjelentek Orbán barátai és nekimentek az EU-nak - összefognak | |
![]() |
![]() |
|
Járőröznek a rendőrök. Köröz a helikopter felettünk - a kormánypropaganda legújabb gyöngyszeme... | |
![]() |
![]() |
|
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki érkezik Orbánhoz - ismét lezárnak mindent? | |
![]() |
![]() |
|
Nem vicc: Pénzmosás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek Orbán Viktor ellen Svájcban - valaki a nevével... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan | |
![]() |
![]() |
|
Obama Magyarországot említette példaként de Orbán Viktort nem nevezte meg konkrétan | |
![]() |
![]() |
|
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki | |
![]() |
![]() |
|
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Magyarország: Csendben ment el a kilakoltatott ceglédi néni, rendőrök, végrehajtó kísérték, hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg | |
![]() |
![]() |
|
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik? - gy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva | |
![]() |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban | |
![]() |
![]() |
|
Megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról - nincs még egy hely a világon, ahol ilyen drágán | |
![]() |
![]() |
|
A kormány partnerként tekint a nemzetiségekre - jönnek a kiegészítő támogatások | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: Négy személyt fosztott meg állampolgárságától Novák Katalin | |
![]() |
![]() |
|
Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér: effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit győzelmet hirdet: szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is | |
![]() |
![]() |
|
Kibukhat a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere - bírósági ítélet | |
![]() |
![]() |
|
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban | |
![]() |
![]() |
|
Arany fürdőszoba és a luxus BMW - kiderült kikre csapott le a NAV | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: A szlovákok törvénymódosítást kezdeményeznek Orbánék miatt - ilyen még nem volt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó: a magyarok megtanulták a történelem leckéit - nem akarunk többé vesztesek lenni | |
![]() |
![]() |
|
Felfüggesztett börtön 114 millió forintnyi vagyoni hátrányért - simán megéri.... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |