Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-10-28. hétfő
Elképesztő bejelentés: Magyarország nukleáris megállapodást kötött Japánnal

Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.

„A legbiztonságosabb, legolcsóbb, legkiszámíthatóbb és legkörnyezetbarátabb módja a nagy mennyiségű villamosenergia-előállításnak, ami feltétlen szükséges gazdaságaink növekedéséhez az elkövetkezendő időszakban.”

Szijjártó fontos előrelépésnek minősítette a két ország együttműködését a meglévő blokkok élettartamának meghosszabbításában, aminek az előkészítése már zajlik Pakson. Mindez elengedhetetlenül szükséges a versenyképesség fenntartása, illetve Magyarország esetén a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzése szempontjából is.

„Együtt fogunk működni a kis teljesítményű, kis helyigényű nukleáris reaktorok technológiai fejlesztésében. Ez forradalmi változást hozhat a világ energiaiparában. Ha sikerül véglegesíteni azokat a technológiákat és rákapcsolni a hálózatra, akkor Magyarország érdekelt lesz ennek a technológiának az alkalmazásában.”

A miniszter arra is kitért, hogy vízügyi együttműködési megállapodást is aláírtak, ennek célja, hogy a szektor rendkívül fejlett hazai szereplői meg tudjanak jelenni Japánban, és hogy Magyarország is profitálhasson a területen felhalmozott japán tapasztalatokból.

„Alapvető cél a környezetet kímélő, azonban a gazdaság és különösen a mezőgazdaság működését megkönnyítő, hatékonnyá tévő vízgazdálkodás. Az e területen fontos technológiák pedig most kiemelt részét fogják képezni az együttműködésünknek.”

Szijjártó a Magyarországon beruházó japán vállalatok vezetőivel is egyeztetett, és jó hírnek nevezte, hogy tavaly rekordot döntött az országba irányuló magyar export, ami elérte az egymilliárd dollárt. A japán cégek a tizedik legnagyobb beruházók Magyarországon, körülbelül 50 ezer embernek adnak munkát, és a mostani tárgyalásokon az érintettek nagyjából 150-200 millió eurónyi beruházási szándékról számoltak be az autó-, az elektronika- és az élelmiszeriparban.
Ezt olvassa mindenki:
Tüntetők és füttykoncert fogadta Grúziában Orbán Viktort 
Bajban a közmédia: milliárdos veszteség, zuhanó nézettség, pedig kapott 120 milliárdot 
Magyarország volt a téma a svájci híradóban, nem volt benne köszönet 
350 fővel szállták meg Bige Lászlóék gyárát a hatóságok, most eredménytelenül zárult az eljárás 
Egy kórházi számla miatt tört ki a botrány: CT vizsgálat a számlán, de nem is rendelkeznek CT géppel 
Üveg visszaváltás: Lépett a MOHU, egyre több a hamisítás 
Teljesen megújított Fidesszel menne neki Orbán a Tisza Pártnak - már készül a stratégia 
Név szerint említi Tiborcz Istvánt az amerikai külügyminisztérium jelentése 
Bekeményít a Szuverenitásvédelmi Hivatal: súlyos politikai, gazdasági és társadalmi károk... 
Itt vannak a nemzeti konzultáció kérdései 
Nekiment Tiborcznak Magyar Péter: Tiborcz Pista, készítsd a bukszád! 
A Századvég kikutatta, hogy nagyon durván le van maradva a Tisza a Fidesz mögött 
Vége: magára maradt Nagy Feró 
Óriási botrány: erős kritikát kapott Tóth Gabi a nézők előtt, de az énekesnő nem hagyta magát 
Tiborczék cégbirodalma 30 milliárdnyi adót nem fizetett meg a nyeresége után 
Gúnyos megjegyzéssel reagált Magyar Péternek az agrárminiszter 
Utcára került emberek: Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban 
Az MTI kiadta Magyar Péter írását amiben visszavág a kormánynak 
Elmondta a véleményét Nagy Ervin a Lakatos Márk ügyről 
Külföldi lap címlapján Hatvanpuszta: Orbán körének mesés gazdagságának a jelképe 
Vadai Ágnes arról számolt be, hogy volt olyan, hogy hamarabb érkezett meg a rendőrség elutasító határozata, minthogy Polt Péter feljelentésként értékelte volna 
Botrány: Orbán béremelést ígért, de a kormánya még aznap le is fújta az erről szóló tárgyalást 
A közösségi médiában párbajozik Orbán Viktor és Magyar Péter 
Hajdú Péter miatt feszült egymásnak Magyar Péter és Vona Gábor 
Orbán a következő utazásával megint kiveri sokaknál a biztosítékot 
Üveg visszaváltás: Szigorú limitet vezetett be a MOHU: ennek sokan nem fognak örülni 
Keményen Orbán fejére olvasta Magyar Péter az elmúlt 14 év Fidesz kormányzását 
Orbán Viktor testvérével nyert közbeszerzést Mészáros Lőrinc 
Megszólalt Lakatos Márk: Súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam... 
Durvul a Lakatos Márk botrány: eltűnt oldal, lemondott szereplések 
Hogy lehet, hogy nincs felelőse Magyar Péter kiszivárgott orvosi lapjának? 
Magyar Narancs: Kerékpárost gázolt a piros lámpánál a fideszes politikus 
2024-10-28. hétfő
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Ezt mindenki megfogja érezni: helyreállíthatatlan lehet a forint iránti bizalom
Nem akármit találtak Felcsúton: újabb házak és egy rejtélyes park került az Orbán családhoz
Megvan a mentők vizsgálatának végeredménye arról, hogy szivároghatott ki Magyar Péter esetlapja
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból
17 ezer milliárdot fizethet Mészároséknak a 35 éves autópálya-koncesszió után az állam
Szentkirályi Alexandra bekeményít: reflektorokat fog ráirányítani a korrupcióra
Európa megmozdult: óriási kampány indult Orbán Viktor ellen
Már az osztrák közmédia is Magyar Péterrel foglalkozik
Kitört a Sulyok Tamás botrány: Úgy tűnik, megpróbálták törölni a kínos részeket a Wikipédia-oldaláról
Magyar Péter Deutschnak: a mai hazugságaid miatt feljelentelek
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor - hibás volt a beszéd amit mondott
Tarol Magyar Péter legújabb videója
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt
Döbbenetes külföldi reklámra bukkantak a hazai akkugyárakkal és a trieszti kikötővel kapcsolatban
Iszonyúan kínos: lebukott az állami média az M1 Híradóval
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták...
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
2024-10-28. hétfő
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©