Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Orbán és a kínaiak: Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Alapítvány - Bejelentett székhelyük teljesen üres... |
Bejelentett székhelyük teljesen üres, azt pedig senki nem tudja, hova költözhettek.
A háborúra hivatkozva tavaly tavasszal a kormány leállította a kormány a Fudan beruházást, a március 23-i kormányinfón pedig Gulyás Gergely megerősítette, hogy jelenleg nincs is napirenden, „egyelőre ott nem zajlik tervezés és nincs is semmilyen előrelépés”. Így aztán (egyelőre) nem épült fel a kínai egyetemi kampusz, pedig annak fenntartására még egy alapítványt is létrehoztak, amit teletömtek közpénzzel. A Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány fő feladata tehát az egyetemváros fenntartása lenne, s bár ilyen egyelőre nem létezik, mégis 123 millió forintot költöttek tavaly a munkatársak fizetésére. Június elején az RTL stábja meglátogatta az alapítvány budapesti irodáját, ahol senkit nem találtak. Így járt Tompos Márton is, aki egy teljesen kipucolt irodát talált az alapítvány székhelyén. A momentumos politikus a helyszínen elbeszélgetett az irodaépület egyik dolgozójával is, aki szerint április 15-én elköltözött az alapítvány, azt azonban nem tudni,sem tudja hogy hova. Tompos szerint
|
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Akkumulátorgyártáshoz is használt vegyszert találtak a földekre ömlő szennyvízben | |
Büszke Lengyelország: kormányváltás után megindult az elszámoltatás, 62 volt kormánytag ellen emeltek vádat | |
Borul a dominó? - Lázár János nekiment Mészáros cégének - nem ajánlja, hogy zsarolja az államot... | |
Az Orbán családnak nem kell aggódnia rezsi miatt: 150 napelemet telepítettek Hatvanpusztára - megdöbbentő látvány | |
Mélyponton az ország és a forint- eljárás indult a szuverenitásvédelmi törvény miatt Magyarország ellen | |
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
Pataky felrobbantotta a netet: Én Orbán Viktor rajongó vagyok.... a liberálisok csak akkor szeretnek, ha ..... | |
Nagy Feró szerint a „szellősagyú nép” bekajálja Magyar Pétert | |
Az egyik legnívósabb zenei díjat kapta Ákos - itt a teljes lista, kik voltak még a nyertesek | |
Zsarolás: a munkák leállításával fenyegették a kormányt Tiborczék ha nem kapnak még 20 milliárdot | |
Előkerült egy pár hónapja bejegyzett, egyetlen főt sem foglalkoztató cég, most százmilliós megbízást kapott | |
Ilyen még nem volt - egy magyar város is felkerült Európa legveszélyesebb helyszínei közé | |
„Pofa be és maradj csöndben” - Alpári stílusban szóltak be Magyar Péternek, frappáns választ adott | |
800 milliárdos vagyont kezelő cég többségi tulajdonosa lett Tiborcz István | |
Gödi akkugyár: 88 tonnányi magzatkárosító oldószer a levegőben, nehézfémek a dolgozók szervezetében | |
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak | |
Felcsút kért 11 milliárdot és megkapta - kiderült mit építettek belőle | |
Hivatalos: már Mészáros Lőrinc öccse is milliárdos lett | |
Teljhatalom: létfontosságú ügyek kerültek Rogánhoz - lakcímnyilvántartás stb... | |
Közleményben utasította vissza Magyar Péter követeléseit az MTVA | |
Üvegvisszaváltás: Megszólalt az ORFK, 65 ezer forint is lehet a büntetés ha nem vigyázunk! | |
Elkaszálták Szijjártóékat: jogerősen pert vesztett a külügy | |
Autóba rejtett kamerával rögzítették, hogy kik vesznek részt a Tisza Párt helyi szervezetének alapításán | |
Mutatjuk: Magyar Péter szóváltása a közmédia riporterével a rendőrsorfalon át | |
Közleményben utasította vissza Magyar Péter követeléseit az MTVA | |
Mutatjuk: Magyar Péter szóváltása a közmédia riporterével a rendőrsorfalon át | |
Az egymilliomodik külhoni magyar is letette az esküt - az állampolgársági bizniszről kérdezték Semjén Zsoltot | |
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá | |
Az igen: 8 gyereknek 245 millióból épül mini bölcsőde, mutatjuk hol | |
Nem hittünk a szemünknek: az év beruházása egy közel 300 milliós projekt... | |
Rendeletmódosítás: teljhatalmat kap Szijjártó Péter | |
Indul a végrehajtás: Az EU behajtja a kormányon a be nem fizetett 200 millió eurós büntetést | |
A NER-elit épp annyi pénzt dugdos, amennyi hiányzik az idei állami költségvetésből | |
Indul a letelepedésikötvény biznisz 2024: ingatlanért kínál EU-s vízumot a kormány | |
Valóban lehetetlenné teszik a készpénz használatát? - digitális rabszolgaság jön? | |
Tarol Tiborcz bankja - hiába a válság, 19 milliárd forintos adózott eredmény | |
Autóba rejtett kamerával rögzítették, hogy kik vesznek részt a Tisza Párt helyi szervezetének alapításán | |
Házkutatás: Lecsapott a rendőrség a férfira aki azzal fenyegetőzhetett, hogy baltával megy Magyar Péterék közmédiás tüntetésére | |
Üvegvisszaváltás: Megszólalt az ORFK, 65 ezer forint is lehet a büntetés ha nem vigyázunk! | |
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat | |
„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok” kijelentéssel hagyta ott a képviselőt egy magyar alvállalkozó | |
A pénz nyomában: Kiderült hány milliárdot adott támogatásként Szerbiának az Orbán kormány | |
Közpénznyelő szellemhotelek kerültek elő amik még nyitva sincsenek | |
Ezrével árverezik el a végrehajtók a legszegényebbek házait - volt 10 ezer forintos ház is | |
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
Feljelentést tettek a 450 milliós forintos sportnapok miatt - egy deszkabudi előtt focizott három ember | |
Kína már itt van: nem akármilyen kötvény kibocsátására készül Magyarország | |
Elkaszálták Szijjártóékat: jogerősen pert vesztett a külügy | |
Egy ország figyel: Magyar Péter kiragasztott valamit a közmédia épületére, ma viszont be is akar jutni | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |