Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Előkerült egy pár hónapja bejegyzett, egyetlen főt sem foglalkoztató cég, most százmilliós megbízást kapott |
A VáRo-Bau Kft. adta be a nyertes ajánlatot a meghívásos közbeszerzésre, így ez a cég újíthatja fel a Stefánia úti egykori Magyar Földtani Intézet épületét nettó 299 (bruttó 380) millió forintból. A céget alig három hónappal az ajánlattétel előtt jegyezték be, a cégadatbázis szerint egyetlen munkavállalója sincs – írja az Rtl.hu. Az interneten kutatva olyan telefonszámot és honlapot sem lehet találni, ami a céghez tartozna. A cégadatbázis szerint a VáRo-Bau Kft.-t tavaly november 10-én jegyezték be, az Opten nyilvántartásában a tulajdonos Várpalotai Ronald Gyulánál nincsenek korábbi céges referenciák egy 2021-ben létrehozott egyéni vállalkozást leszámítva. A Stefánia úti villa 2021-ben a közvagyon jelentős részének alapítványokba való kiszervezése során került az újonnan létrehozott Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZTFH). A hatóság ugyan költségvetési szerv, de papíron nem a kormány alá tartozik. Vezetőjét Orbán Viktor nevezte ki kilenc évre. 2021. október elsejétől Bíró Marcell vezette a hatóságot, aki korábban a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára volt. Bíró nem sokáig maradt az SZTFH élén, idén március elején új feladatot kapott: ő lett Orbán Viktor nemzetbiztonsági tanácsadója. A kormány egy veszélyhelyzeti rendelettel azt is kijárta, hogy ne kelljen kivárnia a 60 napos felmondási időt. A Stefánia úti palota úgy került az SZTFH-hoz, hogy 2021-ben a kormány megszüntette a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatot, annak minden jogát és kötelezettségét, valamint vagyonát átruházták a hivatalra. Az épület felújítására a közbeszerzést még Bíró elnöksége alatt, idén február elején írták ki. A villa felújítási munkálatai esetében nyílt, nemzeti eljárást alkalmaztak, erre akkor van lehetőség, ha az építési megbízás becsült értéke nem éri el 300 millió forintot. Ekkor öt ajánlattevő közvetlen felhívásával van lehetőség megpályáztatni a munkát, tehát bárki nem jelentkezhet. Az ajánlattételre öt céget kértek fel: a VáRo-Bau Kft.-t, a Nibalis Kft.-t, a Nagy Magasépítő Kft.-t, a Fülöp és Márk Kft.-t és az MPMPG Mérnöki Tanácsadó Kft.-t. A nyertes ajánlatot végül az akkor éppen négy hónapja létező VáRo-Bau Kft. adta be. A cég nettó 299 883 935 forintos ajánlata mindössze 116 065 forinttal van a határ alatt. Azaz bruttó 380,8 millió forintból újíthatják fel a palotát, beleértve egy 5 százalékos tartalékkeretet is. A közbeszerzéssel kapcsolatban az Rtl.hu kereste dr. Szilva Gábor közbeszerzési szaktanácsadót, akit az eljárásban kapcsolattartóként tüntettek fel, Várpalotai Ronald Gyulát cége elérhetőségén keresztül, illetve a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát is, de választ egyik helyről sem kaptak. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Akkumulátorgyártáshoz is használt vegyszert találtak a földekre ömlő szennyvízben | |
Büszke Lengyelország: kormányváltás után megindult az elszámoltatás, 62 volt kormánytag ellen emeltek vádat | |
Borul a dominó? - Lázár János nekiment Mészáros cégének - nem ajánlja, hogy zsarolja az államot... | |
Az Orbán családnak nem kell aggódnia rezsi miatt: 150 napelemet telepítettek Hatvanpusztára - megdöbbentő látvány | |
Orbán és a kínaiak: Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Alapítvány - Bejelentett székhelyük teljesen üres... | |
Mélyponton az ország és a forint- eljárás indult a szuverenitásvédelmi törvény miatt Magyarország ellen | |
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
Pataky felrobbantotta a netet: Én Orbán Viktor rajongó vagyok.... a liberálisok csak akkor szeretnek, ha ..... | |
Nagy Feró szerint a „szellősagyú nép” bekajálja Magyar Pétert | |
Az egyik legnívósabb zenei díjat kapta Ákos - itt a teljes lista, kik voltak még a nyertesek | |
Zsarolás: a munkák leállításával fenyegették a kormányt Tiborczék ha nem kapnak még 20 milliárdot | |
Ilyen még nem volt - egy magyar város is felkerült Európa legveszélyesebb helyszínei közé | |
„Pofa be és maradj csöndben” - Alpári stílusban szóltak be Magyar Péternek, frappáns választ adott | |
800 milliárdos vagyont kezelő cég többségi tulajdonosa lett Tiborcz István | |
Gödi akkugyár: 88 tonnányi magzatkárosító oldószer a levegőben, nehézfémek a dolgozók szervezetében | |
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak | |
Felcsút kért 11 milliárdot és megkapta - kiderült mit építettek belőle | |
Hivatalos: már Mészáros Lőrinc öccse is milliárdos lett | |
Teljhatalom: létfontosságú ügyek kerültek Rogánhoz - lakcímnyilvántartás stb... | |
Közleményben utasította vissza Magyar Péter követeléseit az MTVA | |
Üvegvisszaváltás: Megszólalt az ORFK, 65 ezer forint is lehet a büntetés ha nem vigyázunk! | |
Elkaszálták Szijjártóékat: jogerősen pert vesztett a külügy | |
Autóba rejtett kamerával rögzítették, hogy kik vesznek részt a Tisza Párt helyi szervezetének alapításán | |
Mutatjuk: Magyar Péter szóváltása a közmédia riporterével a rendőrsorfalon át | |

Az egymilliomodik külhoni magyar is letette az esküt - az állampolgársági bizniszről kérdezték Semjén Zsoltot | |
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá | |
Az igen: 8 gyereknek 245 millióból épül mini bölcsőde, mutatjuk hol | |
Nem hittünk a szemünknek: az év beruházása egy közel 300 milliós projekt... | |
Rendeletmódosítás: teljhatalmat kap Szijjártó Péter | |
Indul a végrehajtás: Az EU behajtja a kormányon a be nem fizetett 200 millió eurós büntetést | |
A NER-elit épp annyi pénzt dugdos, amennyi hiányzik az idei állami költségvetésből | |
Indul a letelepedésikötvény biznisz 2024: ingatlanért kínál EU-s vízumot a kormány | |
Valóban lehetetlenné teszik a készpénz használatát? - digitális rabszolgaság jön? | |
Tarol Tiborcz bankja - hiába a válság, 19 milliárd forintos adózott eredmény | |
Autóba rejtett kamerával rögzítették, hogy kik vesznek részt a Tisza Párt helyi szervezetének alapításán | |
Házkutatás: Lecsapott a rendőrség a férfira aki azzal fenyegetőzhetett, hogy baltával megy Magyar Péterék közmédiás tüntetésére | |
Üvegvisszaváltás: Megszólalt az ORFK, 65 ezer forint is lehet a büntetés ha nem vigyázunk! | |
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat | |
„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok” kijelentéssel hagyta ott a képviselőt egy magyar alvállalkozó | |
A pénz nyomában: Kiderült hány milliárdot adott támogatásként Szerbiának az Orbán kormány | |
Közpénznyelő szellemhotelek kerültek elő amik még nyitva sincsenek | |
Ezrével árverezik el a végrehajtók a legszegényebbek házait - volt 10 ezer forintos ház is | |
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
Feljelentést tettek a 450 milliós forintos sportnapok miatt - egy deszkabudi előtt focizott három ember | |
Kína már itt van: nem akármilyen kötvény kibocsátására készül Magyarország | |
Elkaszálták Szijjártóékat: jogerősen pert vesztett a külügy | |
Egy ország figyel: Magyar Péter kiragasztott valamit a közmédia épületére, ma viszont be is akar jutni | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |