Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-09-30. hétfő
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben

Ilyet még nem láttunk.

Eljött a nagy nap. Végre mindenki megnyugodhat, ugyanis a státusztörtvény elfogadásának napjára elkészült Orbán Viktor hatvanpusztai birtoka – tudatta Facebook-oldalán Hadházy Ákos független képviselő, aki bejegyzéséhez fotókat is mellékelt.

A politikus részletesen leírta, hogy milyen állapotok uralkodnak a kormányfő birtokán. Szerencsére Orbánék haciendája végleges formát öltött, viszont sajnos a veteményes kertben épülő üvegház semmit sem haladt előre az elmúlt hónapokban, valamint egyelőre az ide betervezett pálmafákat sem lehet látni.

Hadházy Ákos bejegyzését alább közöljük:

„Jó hír: már a kertészek is végeztek, a státusztörvény vitájának indulásának napjára teljesen elkészült a nagy mű.

Már csak a medencéket (kettő van belőle) és a kerti tavakat (három) kell vízzel feltölteni és a pedagógusok végre megnyugodhatnak, hogy a miniszterelnök végre teljes pompájában élvezheti élete munkájának gyümölcsét.

Mindannyiunknak fontos lépés ez, hiszen a központi tóhoz futó út a terveket az »elmélkedő sétány« elnevezést kapta, az meg ugye nagyon ráfér a miniszterelnök úrra.

Azért , hogy ne legyen az öröm még teljes, a veteményes kertben épülő üvegház semmit nem haladt az elmúlt hónapokban, és a terveken a medencék mellett található két pálmaháznak nyoma sincsen (Lázár lehúzta véletlenül a listáról??)

Másfél éve egy ott dolgozó munkás végigfilmezte a félkész épületet, amit megmutatott,

de nem merte átadni az anyagot.

Így pontosan tudható, mi van a »majorság« »istállóinak« és »cselédszállásainak« belsejében.

Az első kisebb épület egy luxus kúria, amiben már akkor bent állt pl. egy antik állóóra és egy egészen csicsás cserépkályha.

A második épületet belsejéről a Hvg képeket is szerzett, az ugye a kazettás mennyezetű, hatalmas kandallóval fűtött könyvtár.

Az egyik L alakú épületben rengeteg lakosztály található, szállodai elrendezésben, ez az épület föld alatti folyosóval összeköttetésben áll a kisebb kúriával és a mélygarázsokkal.

A másik L alakú épületben hatalmas konyha és több nagy közösségi tér, étterem található, alatta pedig hatalmas élelmiszer raktár, három hűtőszobával. A kisebb épületek a portaszolgálatot és a gépészetet rejtik.”

Ezt olvassa mindenki:
Szégyen az egyháznak: Zárt ajtók mögött kezdődött el a megvádolt kiskunfélegyházi pap büntetőpere 
Semjén Zsolt együtt relaxált a megvádolt kiskunfélegyházi pappal? - reagált a hivatala 
Marco Rossi szerint az engedélye nélkül használta fel a fotóját a Tisza Párt politikusa 
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá 
A felcsúti futballbevételek meghaladták a 100 milliárd forintos határt - tao-pénzek, állami támogatások és vállalati adományok ... 
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt 
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig 
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások.... 
Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás 
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak 
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni 
alkut ajánlott Magyar Péter Orbán Viktornak - vajon mit lép a miniszterelnök? 
Menczer Tamás: Petinek lenne két üzenetem 
Deutsch Tamás szerint családonként 2 millió forintos rezsiáremelést akar a Tisza Párt 
Nem akármit bérel a MÁV Schmidt Máriától milliárdokért 
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza" 
Belharc: az Orbán kormányt bírálta Farkas Flórián 
Elfogadták Semjén törvényjavaslatát - Rendőrképzőbe küldik a leendő kórházigazgatókat 
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol 
Több mint egymilliárd forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt a Molnál, de mások sem jártak rosszul 
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e 
Ezt jó ha tudod mielőtt visszaviszed a palackokat! 
Tarol Tiborcz bankja - már minden ötödik számlát nála nyitnak 
Magyar Péter médiareformja - elege lett abból amit a propaganda művel 
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek 
Gázszerelő kisvállalkozóból 600 milliárdos vagyon - már külföld is felfigyelt a Mészáros birodalomra, akkorára nőtt a vagyona 
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! 
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön 

Durván megfenyegették Németh Szilárdot, hogy kitálalnak - mit tudhatnak? 
Mit lép Orbán? - Orbán Balázs mellett már egy újságírót is „eltűnésre” kérnek 
2024-09-30. hétfő
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Döbbenetes videó: Novák Katalin keményen leteremtette az újságírókat amiért kérdezni akartak tőle
Nem akármit bérel a MÁV Schmidt Máriától milliárdokért
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza"
Durva: 774 millióval támogatja egy szlovákiai kolostor felújítását az Orbán kormány
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol
Több mint egymilliárd forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt a Molnál, de mások sem jártak rosszul
Ezt jó ha tudod mielőtt visszaviszed a palackokat!
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e
Magyar Péter médiareformja - elege lett abból amit a propaganda művel
Havi közel 5 milliót kapott Schmidt Mária Történelem és Társadalom Kutatásért
Kitört a botrány: Magyar Péter az Orbán család szingapúri számláit firtatja
Szentkirályi berobbantotta a kampányt: Karácsony Gergely és Magyar Péter háttérmegállapodásáról beszél
Vége a türelemnek: Magyar Péter Orbán Balázs és Szijjártó menesztését követeli
Háború a szomszédban: brutális harci eszközöket vásárolt Magyarország
A börtönben ülve 189 milliót keresett Schadl György
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség
2024-09-30. hétfő
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©