Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-09-30. hétfő
Elfogadták Semjén törvényjavaslatát - Rendőrképzőbe küldik a leendő kórházigazgatókat

A Belügyminisztérium bentlakásos kiképzésén kell részt venniük azoknak a kórházi vezetőknek, akik reményeik szerint a tavaly év végén váratlanul és extra gyorsasággal felmentett főigazgatók helyére kerülhetnek.

Úgy tudjuk, az érintetteknek június 17-én kell „bevonulniuk” a remeteszőlősi Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémiájára.

Az ORFK irányítása alatt álló önálló rendőri szervként működő intézményben oktatják, képzik például

az utcai rendőrjárőröket, valamint az úgynevezett erdészeti szakembereket: a halászati és a mezőőröket, a hivatásos vadászokat.

A belügy kérdésünkre közölte, egy „személyes jelenlétet igénylő továbbképzés” indul.

Mint emlékezetes, a tavalyi intézményvezetői felmentésekkel egyik napról a másikra mintegy 25-26 kórház maradt főigazgató nélkül. Volt, akitől – érdemeit elismerve – a nyugdíjkor betöltésére hivatkozva vált meg a tárca, de akadtak olyanok is, akikkel elégedetlen lett az ágazat vezetése.

Információnk szerint a 30 napos bentlakásos kiképzésre, Remeteszőlősre kevesebb mint egy tucatnyi jelöltet „iskoláztak be.” A képzés után várhatóan a székesfehérvári, a miskolci, a Veszprém megyei, a nyíregyházi, a szolnoki, a dunaújvárosi kórházak, valamint a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatói posztjaira kerülhetnek a most kiválasztottak.

Lapunk érdeklődött a Belügyminisztériumban, mi indokolja, hogy a megüresedett intézményvezető posztokra esélyes jelölteket 30 napra a remeteszőlősi laktanyába vigyék.

Mi lesz a programjuk?

A tervezett harminc nap alatt elhagyhatják-e a laktanyát?

Vihetnek-e családot?

A tárca minderre csak annyit válaszolt, hogy a főigazgató-jelöltek kiválasztása az idei évtől kezdődően egy komplex vezető-kiválasztási rendszer alapján történik, ennek része a személyes jelenlétet igénylő továbbképzés is. A továbbképzés alapvetően két részből – elméleti ismeret átadásból, illetve vezetői kompetenciafejlesztő tréningből – áll.
Ezt olvassa mindenki:
Szégyen az egyháznak: Zárt ajtók mögött kezdődött el a megvádolt kiskunfélegyházi pap büntetőpere 
Semjén Zsolt együtt relaxált a megvádolt kiskunfélegyházi pappal? - reagált a hivatala 
Marco Rossi szerint az engedélye nélkül használta fel a fotóját a Tisza Párt politikusa 
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá 
A felcsúti futballbevételek meghaladták a 100 milliárd forintos határt - tao-pénzek, állami támogatások és vállalati adományok ... 
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt 
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig 
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások.... 
Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás 
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak 
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni 
alkut ajánlott Magyar Péter Orbán Viktornak - vajon mit lép a miniszterelnök? 
Menczer Tamás: Petinek lenne két üzenetem 
Deutsch Tamás szerint családonként 2 millió forintos rezsiáremelést akar a Tisza Párt 
Nem akármit bérel a MÁV Schmidt Máriától milliárdokért 
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza" 
Belharc: az Orbán kormányt bírálta Farkas Flórián 
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben 
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol 
Több mint egymilliárd forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt a Molnál, de mások sem jártak rosszul 
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e 
Ezt jó ha tudod mielőtt visszaviszed a palackokat! 
Tarol Tiborcz bankja - már minden ötödik számlát nála nyitnak 
Magyar Péter médiareformja - elege lett abból amit a propaganda művel 
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek 
Gázszerelő kisvállalkozóból 600 milliárdos vagyon - már külföld is felfigyelt a Mészáros birodalomra, akkorára nőtt a vagyona 
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! 
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön 

Durván megfenyegették Németh Szilárdot, hogy kitálalnak - mit tudhatnak? 
Mit lép Orbán? - Orbán Balázs mellett már egy újságírót is „eltűnésre” kérnek 
2024-09-30. hétfő
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Döbbenetes videó: Novák Katalin keményen leteremtette az újságírókat amiért kérdezni akartak tőle
Nem akármit bérel a MÁV Schmidt Máriától milliárdokért
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza"
Durva: 774 millióval támogatja egy szlovákiai kolostor felújítását az Orbán kormány
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol
Több mint egymilliárd forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt a Molnál, de mások sem jártak rosszul
Ezt jó ha tudod mielőtt visszaviszed a palackokat!
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e
Magyar Péter médiareformja - elege lett abból amit a propaganda művel
Havi közel 5 milliót kapott Schmidt Mária Történelem és Társadalom Kutatásért
Kitört a botrány: Magyar Péter az Orbán család szingapúri számláit firtatja
Szentkirályi berobbantotta a kampányt: Karácsony Gergely és Magyar Péter háttérmegállapodásáról beszél
Vége a türelemnek: Magyar Péter Orbán Balázs és Szijjártó menesztését követeli
Háború a szomszédban: brutális harci eszközöket vásárolt Magyarország
A börtönben ülve 189 milliót keresett Schadl György
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség
2024-09-30. hétfő
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©