Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház |
Az egyik püspökség kifejezetten sporthotelt nyitott egy futballstadion mellett. Az Orbán- kormány támogatásával a Magyar Katolikus Egyház több egyházmegyéje és rendje indított szálloda-beruházást az elmúlt években. Az ingatlanvásárlásokra, épület-felújításokra és -bővítésekre ebben a körben 12,1 milliárd forint állami támogatást használtak fel – derül ki a 24.hu összesítéséből A portál szerint az egyházi szervezetek többsége a világi turizmusban látta meg az üzletet, az egyik püspökség kifejezetten sporthotelt nyitott egy futballstadion szomszédságában, de előfordult az is, hogy vallási funkciókra alakítottak át egy wellness-szállodát. A közpénzeső ellenére az egyházi vezetők általában nem külön vállalkozásként működtetik az új üzletágat, hanem az egyházi szervezetbe olvasztva, a nyilvánosság számára nehezen átlátható felállásban. Információkat sem szívesen adnak ki a tevékenységükről, és csak kevesen alkalmaznak független, szakmai menedzsmentet. A portál azt írja, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya többéves felújítás után a karácsony előtti hetekben nyitott négycsillagos hotelt Dobogókőn. A rendtartomány céget alapított, a Cardoner Kft.-t, melynek ügyvezetője a 24.hu-val közölte, a teljes adózott jövedelem a jezsuita rendtartományé lesz, és egyházi alapfeladatokra, lelkigyakorlatos házak támogatására, illetve szociális és egyéb közfeladatok finanszírozására forgatják majd vissza a pénzt. a bencés rend Kőszegen nyitott hotelt 2020-ban, miután a Pannonhalmi Főapátság 1,4 milliárd forint állami támogatást kapott az óvárosban álló, háromszáz éves rendház felújítására. A 65 szobás Benedict Hotel nyitásakor azt közölték, hogy az épületben a turisták mellett a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete vendégprofesszorai, hallgatói és kutatói is megszállhatnak, a közösségi terek pedig oktatási célokat is szolgálnak majd. A szálloda működését a nyitás óta egy profi szállodás cég, az Accent Hotel Solutions Kft. menedzseli. a Veszprémi Érsekség két éve 40 milliárd forintos állami támogatással monstre felújítási és átalakítási munkálatokat kezdett a veszprémi várban. A projekt indításával párhuzamosan megvásárolta a Séd-patak partján álló Hotel Gizellát, a 28 szobás, konferencia-részleggel is rendelkező hotel vételárát és a pénz forrását azonban nem hozták nyilvánosságra. A szálloda az üzemeltető céggel, a DC Capital Kft.-vel együtt került az egyházmegye birtokába, mert az ingatlan az adásvétel idején elidegenítési tilalom alatt állt. Erdő Péter bíboros, prímás 2020-ban áldotta meg az esztergomi Hotel Adalbert új szárnyát, a Szent Tamás Házat, amelyet 1,3 milliárd forintos kormányzati támogatásból építettek fel a két régebbi épület, a Szent György Ház és a vallási turisztikai célokat szolgáló zarándokszállás mellé. Kovács Viktória, a Szent Adalbert Központ igazgatója a nyitás után elmondta, hogy az új szárny háromcsillagos minősítéssel üzemel, az épület 56 szobájában pedig egyszerre 110 vendéget tudnak elhelyezni. 2020 végén maga Orbán Viktor miniszterelnök lepte meg Bábel Balázst, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekét azzal, hogy támogatást adott az éppen eladósorba került, 27 szobás Wellness Hotel Kalocsa megvásárlásához, az érsekség pedig vallási célokra alakította át az állami pénzen megszerzett szállodát. a Miniszterelnökség egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára 2021-ben jelentette be, hogy az állam ingyen a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonába adja a velemi Avar Hotelt, és költségvetési támogatást is biztosít a leromlott állapotban lévő szálló renoválásához. Soltész Miklós kezdő összegként 1 milliárd forintot ígért be a püspökségnek a munkálatokra, és azt prognosztizálta, hogy 2023-ra újra megnyithat a szálloda. Csakhogy a tulajdonátírás annyira elhúzódott, hogy a felújítást a mai napig nem tudták elkezdeni. A hotel helyén egy katolikus ifjúsági központot nyitnak, a majdani Szent Vid Ház rendezvényház szállás, ifjúsági szállás és táborhely funkciókat egyesít majd. A futballügyekben közismerten aktív Szeged-Csanádi Egyházmegye tavaly augusztusban nyitotta meg a megyeszékhely vadonatúj sporthoteljét, amelyhez szintén jelentős támogatást adott az állam, a kivitelezést pedig a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. végezte. A szegedi püspökség a portál megkeresésére nem árulta el, hogy milyen szervezeti formában működtetik a hotelt, és milyen célokra szánják a bevételt. Egészen eltérő helyzetben van a pécsi püspökség, ami még két évtizede, Mayer Mihály püspök hivatali ideje alatt vett meg egy régi hotelt a mohácsi Duna-parton. Az épületet saját beruházásként újította fel, majd hosszú ideig – nem törődve a veszteségekkel – Szent János Hotel néven önálló vállalkozásként üzemeltette is. Az üzletet a nyilvánosság kizárásával a vagyonkezelői posztra kinevezett pap hozta össze, akit 2015-ben letöltendő börtönbüntetésre ítéltek adócsalás és hűtlen kezelés miatt. A püspökség azonban ma már szabadulni akar a szállodától, a Bama.hu cikke szerint az egyházmegye a mohácsi önkormányzatnak ingyen átadta a Szent János Hotel működtetési jogát. A megállapodás értelmében a város bérleti díj fizetése nélkül hasznosíthatja, majd 2026-ban meg is vásárolhatja az ingatlant. A beruházásokról nem tettek közzé országos nyilvántartást, ezért a 24.hu-nak szakértők segítségére is szüksége volt az információk összegyűjtéséhez. nyitókép illusztráció forrás google |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Durván kiakadt Rubint Réka: mocskot okádó kommentelőkről ír | |
Bonyolódnak a dolgok: kiderült melyik közismert politikusnak dolgozott Bese atya | |
Drámai fordulat, betört a Duna: víz alatt álló otthonok, döbbenetes képek | |
Amíg mindenki az árvízre figyelt, addig egy orosz politikus jelenet meg Magyarországon | |
Újra drágulhatnak az élelmiszerek, ezt már sokan nem fogják tudni kifizetni | |
Gigantikus megszorításokról döntött Orbán Viktor: előkerült egy 130 pontos határozat | |
Nem akármire kapott 360 milliót Deutsch Tamás unokaöccse | |
Így menekült Lévai Anikó a kérdések elől - kivágott jelenet | |
Van igazság? Utolérte a sors a gyerekeket vetkőztető tanárt | |
Tolvajok veszélyeztetik az árvízi védekezést - ki csinál ilyet? | |
Orbán Viktor árvízvédelem: Az engedély nélkül épített házak után nem szoktunk költségvetési forrásból fizetni | |
Az egyik legnívósabb állami kitüntetést kapta meg Kis Grófo | |
Orbán aláírta, jöhet a közös atomprogram Kínával - együttműködési program készül | |
Perre mennek a magyar gazdák a földjeikre építkező kínai gyár miatt - megkapták a kisajátítási szerződést de... | |
Sztárpapként 50 milliós lakást szerezhetett Bese Gergő | |
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja | |
Fideszes polgármester: Hadházy be is kap.....ha...tja | |
Közzétették, mennyi támogatást kapott eddig a felcsúti foci: több tíz milliárd forint sorsa dőlt el... | |
Európa bezárta a kaput: Egyszerűen kidobta a lengyel médiahatóság Mészárosék pályázatát | |
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak | |
Kinyílt a kapu: Ellenőrzés nélkül jöhetnek oroszok és beloruszok Magyarországra | |
Elképesztő mit vettek észre: Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén | |
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást | |
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle | |
Exkluzív sportkomplexumot kapott Karcag a kormány 9 milliárd forintos támogatásával | |
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes | |
Váratlanul a Fülöp-Szigeteken tűnt fel Szijjártó: kiállt a vendégmunkások mellett | |
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete | |
Magyar Péter is megerősítette Hadházy állításait - ha ez igaz akkor senki sincs biztonságban | |
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt | |
Előkerült egy 5,5 milliós étkezési költség, Szijjártó nem érti hogy lehet ez hisz szalámis zsemlét eszik a honvédségi repülőn | |
Gázszerelő kisvállalkozóból 600 milliárdos vagyon - már külföld is felfigyelt a Mészáros birodalomra, akkorára nőtt a vagyona | |
85 milliós Ferrarival fotózták le a TV2 sztárját - két nap alatt 110 ezer forintért tankolt bele | |
Itt a lista: Milliárdokat kaszál Szijjártó, Mészáros és Rogán (volt) felesége. | |
„Tónikám, köszönöm!” - Ötmillió forint sérelemdíjat fizetett a Mediaworks | |
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba | |
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek | |
Kitört a Sulyok Tamás botrány: Úgy tűnik, megpróbálták törölni a kínos részeket a Wikipédia-oldaláról | |
Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag - közel 39 milliárd forint közpénz... | |
Már külföldön is Magyar Péterről cikkeznek - Véget vethet Orbán Viktor uralmának? | |
Közel 700 millióért épített objektum tűnt fel egy Nógrád vármegyei kisközségben - a helyiek örülnek a fejlesztéseknek | |
Belharc: az Orbán kormányt bírálta Farkas Flórián | |
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá | |
Botrány: Több mint 380 ezer telefonszámot adott ki Rogán Antal tárcája | |
Címlapon számolt be a londoni székhelyű világhírügynökség Magyar Péter ukrajnai látogatásáról | |
Kétmilliárd forint értékben támogat külhoni magyar szervezeteket - Elindult a Gondoskodó Nemzet Program | |
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari | |
Kacagás tört ki a teremben amikor nyilvánosan közölték Orbánnal, hogy nem Ő Európa főnöke | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |