Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... |
Jogerős ítélet kötelezi Gyulyásékat erre.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerőre emelte a Háttér Társaságnak a Miniszterelnökséggel szemben benyújtott keresetének ügyében hozott első fokú ítéletet — számolt be róla a hvg.hu, a társaság közleménye nyomán. Az ítélőtábla közleménye szerint Gulyás Gergely minisztériumának át kell adnia azokat a dokumentumokat, amiket a Miniszterelnökség még 2021 márciusában kért be az önkormányzatoktól. Ezekben a tárca arra volt kíváncsi, hogy fellépnek-e az önkormányzatok és intézményeik az állítólagos “LMBTQ-propaganda” terjesztése ellen. Az első fokon eljáró törvényszék elutasította a Miniszterelnökség érvelését, mely szerint az iratokban csupán döntés-előkészítő adatok szerepelnek, és elrendelte, hogy három napon belül a minisztérium adja át ezeket a Háttér Társaságnak. Gulyásék ugyan fellebbezést nyújtottak be az ítélettel szemben, de nem tudták bizonyítani az iratok visszatartásának jogszerűségét, így a dokumentumokat mint közérdekű adatokat át kell adniuk a társaságnak. A másodfokon hozott, jogerős döntés még a háromnapos határidőt sem engedte el. “A kért adatok hozzájárulnak ahhoz, hogy feltérképezzük a kormányzat LMBTQI emberekkel szemben folytatott hadjáratának tényleges hatását, és bemutassuk, hogy már a propagandatörvény elfogadása előtt is jelentősen korlátozták az állami intézményeken keresztül az LMBTQI tartalomhoz való hozzáférést” — reagált a döntésre Dr. Polgári Eszter, a Háttér Társaság jogi programjának vezetője. (hvg.hu nyomán) |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Bayer Zsolt bedurvult: nagyon durván nekiment Magyar Péternek | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak | |
Taktika vagy diplomáciai pusztítás? - és mibe kerül ez Magyarországnak? | |
Előkerült egy szobor potom nettó 48 millióért - de van itt egy 2,1 milliárdos szerződés is..... | |
Gigantikus hitelt vett fel az Orbán kormány: kiderült hány évnyi adósságot vállalt a több mint 800 milliárd forint hitelért | |
Kiderült, hány százezer vendégmunkás van Magyarországon | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari | |
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista! | |
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üzentek velük | |
Robbant a hír: Összefogtak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankjai - az ok elképesztő | |
Deutsch testvére az utolsó munkanapján kötött egy több száz milliós szerződést - A rendőrség ejtette az ügyet de a bíróság lépett... | |
Kacagás tört ki a teremben amikor nyilvánosan közölték Orbánnal, hogy nem Ő Európa főnöke | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén | |
Elképesztő: Egymilliárd euró hitelt vett fel a magyar állam Kínától | |
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd.... | |
Győzike megszólalt a mesés gazdagságról: Volt már Ferrarim, volt Lamborghinim, jelenleg egy McLarent adtam vissza... | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók | |
500 millió euró sorsa dőlt el: szárnyra kap a várpalotai lőszergyár | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Súlyos állítás jelent meg Rogánról: valóban az Ő keze van az amerikai katonákkal kapcsolatos dologban? | |
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját | |
Feltámad a DK? - tisztességes megélhetés, háromhavi megtakarítás egy hét nyaralás | |
Érdekes írással jelentkezett Novák Katalin férje - szerinte „az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került” | |
Wow: megszületett a megállapodás: magyar űrhajós indul a világűrbe | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok” kijelentéssel hagyta ott a képviselőt egy magyar alvállalkozó | |
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön | |
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót | |
Indul a végrehajtás: Az EU behajtja a kormányon a be nem fizetett 200 millió eurós büntetést | |
Pócs János először a Tiszánál kereste az árvizet | |
Botrány: Kiszivárgott egy érdekes belső levél, amelyet Lázár János kapott | |
Újabb pert nyertek meg Magyar Péterék - már 30 felett járnak ami a nyertes pereket illeti | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
Hajdú Péter: Ez az egész egy fa*ság | |
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott | |
Mi folyik ebben az országban? - Két kislánnyal fürdött és aludt a magyar Gyermekotthon nevelője - fideszes javaslatra az igazgatót később mégis kitüntették | |
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament | |
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |