Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-10-03. csütörtök
Durvulnak a dolgok Hadházy Ákos és Magyar Péter között, a kommenteknél is elszabadult a pokol

Hadházy Ákos újra bírálja Magyar Pétert: „Ha magától írta alá ezeket, az probléma”

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb kritikát fogalmazott meg Magyar Péter korábbi Diákhitel Központ vezetővel kapcsolatban, egyes szerződések kapcsán. Az interjúban Hadházy a Magyar Narancsnak nyilatkozva elmondta, hogy a Diákhitel Központ több, feleslegesnek és túlárazottnak tartott szerződést kötött, amikor Magyar Péter volt az intézmény élén. A politikus szerint ezek a szerződések továbbra is problémásak, ha nem érkeznek egyértelmű és kielégítő magyarázatok.

„Nem szeretném túlságosan kiélezni ezt a kérdést, mert az ellenzéket azért fizetik, hogy a kormányról mondjon véleményt, ne a másik ellenzéki oldalról. De ha a saját oldalunkon is közpénzeket érintő problémát találunk, akkor hibás lenne félrenézni” – mondta Hadházy, hangsúlyozva, hogy kötelessége feltárni az ilyen ügyeket.

Magyar Péter korábbi nyilatkozataiban elismerte, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként több, Rogán Antalék utasítására kötött szerződést írt alá. Hadházy ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes szerződések, amelyek tanulmányokra vonatkoznak, minimum kérdésesek mind a hasznosságukat, mind az árazásukat illetően. Különösen zavaró számára, hogy nem látszik, mi alapján választották ki az érintett cégeket. Hadházy továbbra is vár a Diákhitel Központtól erre vonatkozó válaszokra.

„Ha nincsenek egyértelmű és megnyugtató válaszok, akkor ezek a szerződések továbbra is problémásak” – tette hozzá.

A politikus szerint elfogadható lenne, ha olyan cégekkel szerződtek volna, ahol valós közgazdasági szakemberek dolgoznak, akik valóban értékes tanulmányokat készítettek. Azonban a szerződések megkötésének körülményei további kérdéseket vetnek fel. Hadházy elmondta, hogy ha Magyar Péter azt állította volna, hogy ezek a szerződések is Rogánék utasítására születtek, megértette volna, de erre vonatkozó válasz nem érkezett.

Magyar Péter indulatos válaszában bírálta Hadházyt, amiért szerinte ezzel „a propaganda alá adja a lovat”. Hadházy erre reagálva leszögezte: „Sokszor elmondtam, hogy a propagandával nem az a jó eljárás, ha próbálunk nem beszélni fontos dolgokról, csak hogy ne használhassák ellenünk. Ehelyett szembesíteni kell a gépezetet a valósággal.”

Hadházy Ákos posztja alatt egymásnak estek a Tiszsok és azok akik kiállnak Hadházy mellett.
Ezt olvassa mindenki:
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. 
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... 
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának 
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés 
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny 
Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része... 
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!” 
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt 
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig 
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja 
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről 
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek 
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni 
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István 
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését 
Máris megszűnt a volt DK-s polgármester által alapított Tisza Sziget 
Bedurvult Deutsch Tamás: még feljebb viszi Magyar Péter mentelmi ügyét 
Elismerte a volt fideszes képviselő, hogy sógora a megvádolt volt kiskunfélegyházi pap 
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család 
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le 
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk 
Határon túli lelkészeknek vásárolt szolgálati autókat a magyar kormány 
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban 
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban 
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő 
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára 
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek 
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... 
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház 
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra 
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet 
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk 
2024-10-03. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak!
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet!
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg.....

Nem akárhol tűnt fel Lánczi Tamás - Orbán is ott volt
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
2024-10-03. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©