Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-10-03. csütörtök
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család

Nagy bajban van Magyarország Orbánék miatt.

Az Európai Parlament szerda délután vitatja meg a magyar jogállamiságról készült legfrissebb jelentést, ami a 2018-as Sargentini-féle jelentés kiegészítése. A jelentés okán egy olyan eljárás indult Magyarország ellen, aminek a végén akár a magyar kormány szavazati jogát is megvonhatnák az Európai Tanácsban.

A mostani jelentés azt jelezte, hogy a helyzet 2018 óta rosszabbodott, és Magyarországon nincs demokrácia, helyette a”választási autokrácia hibrid rezsimje” kifejezést alkalmazzák.

A jelentés rámutat, hogy mindezért a Bizottság és a Tanács is felelős, mert nem léptek fel elég erélyesen a magyar kormánnyal szemben.
A dokumentumban felszólítják mindkét testületet, hogy legyenek kemények, és a napirenden lévő eljárásokban ne engedjenek, és

ne adjanak pénzt a magyar kormánynak.

Minderről végleges szavazás csütörtökön lesz, és valószínű, hogy a többség megszavazza majd.

“Számos intézmény mutatta ki a magyar igazságszolgáltatással kapcsolatos problémákat, és azzal sem ért egyet, hogy össze lehetne vetni például különböző választási rendszereket úgy, mint ahogy a magyar kormány teszi, amikor védi a hazai változtatásokat. Mindig számít a kontextus is”

— mondta Trócsányi László fideszes képviselőnek Paulo Rangel.

Trócsányi kérdésekkel válaszolt:

“Miért nem foglalkoznak a nyugati igazságszolgáltatási helyzettel? Franciaországban például egy volt szocialista politikus egy bírói szervezet elnöke. Ez nem baj?”.

Paulo Rangel, néppárti politikus szerint ez a jelentés világos tényeket és bizonyítékokat mutatott be arra, hogy

a magyar kormány autoriter fordulatot hajtott végre.

Közölte, a fő felelősség szerinte ezért az Európai Tanácsot illeti, mert ők aktiválhatnák a 7-es cikkely szerinti eljárást, ám ezt sosem tették meg. A politikus úgy látja, a Tanácsban abban bíznak, hogy ezt meg lehet oldani informális úton, de közben nem történik semmi, minden vizsgált tényező egyre rosszabb, ami az ukrán háborúval kapcsolatban is látszik.

Az Orbán-párti Hidvéghi Balázs azt állította, szégyenletes, hogy még háborús válsághelyzetben is
politikai rágalomhadjáratot folytatnak az EP-ben Magyarország ellen.

Az elhibázott szankciók következményeivel kellene inkább foglalkozni — mondta. “Maguk századszor is Magyarországot támadják hazugságokkal! (…) Maguk zsarolni akarnak, mert nem tudják elfogadni, hogy a magyarok idén negyedszer is nemet mondtak a baloldalra és a brüsszeli kioktatásra. (…) El a kezekkel Magyarországtól!” — hangoztatta.

Malin Björk, az Egységes Európai Baloldal svéd képviselője, elmondta,
gyakorlatilag minden rossz irányba megy Magyarországon.

A politikus szerint a Fidesz úgy jár el, hogy ha megnyerte a választást, akkor többé nem kell tiszteletben tartani a nők jogait vagy az igazságszolgáltatás függetlenségét. Björk kitért az abortusszal kapcsolatos magyar szigorításra is, majd hozzátette, nagyon világosan ki kell mondani, hogy
nem jár több pénz Orbánéknak a demokrácia leépítésére.

A PiS EP-képviselője, Jadwiga Wiśniewska a konzervatív frakció nevében arról beszél, hogy jobb lenne ha az energiaárakkal, Ukrajnával, érdemi dolgokkal foglalkozna a Bizottság. Hozzátette, nemzeti hatáskörbe tartozó ügyek miatt bírálják Magyarországot, ami szerepzavar a Bizottság részéről.

Jean-Paul Garraud, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés képviselője, arról beszélt, hogy az EP ismét mindenféle alap nélkül akarja besározni Magyarországot. Azt mondta, Magyarországot alaptalanul vádolják, miközben a magyar kormány éppen megvédi az európai értékeket. A szélsőjobboldali politikus azt viszont elfelejtette megemlíteni, hogy Marine Le Pen legutóbbi elnöki kampányát a Mészáros-féle MKB hitelezte.

Daniel Freund német zöldpárti politikus azt mondta,
állami terror van Magyarországon.

Hozzátette: 30 milliárd eurót kapott Magyarország az elmúlt öt évben, amiből sokat elrakott az Orbán család, illetve a család barátai. Orbán ellen eddig semmi sem működött, úgyhogy reméli, hogy a Bizottság befagyasztja a Magyarországnak szánt pénzeket.
“Ne kapjon több pénzt a korrupt autokrata rezsim!”.

A liberális Renew frakció részéről Ramona Strugariu úgy fogalmazott: a nagy frakciók mind egységesen látják úgy, hogy a magyar kormány aláássa a demokratikus intézményeket. Felidézte: a Fidesz nemrég az EP felszámolásáról szóló parlamenti határozatot fogadott el Magyarországon, és ő is említette az abortuszt szigorító legutóbbi intézkedést is. Végül azzal zárta felszólalását, hogy
olyan kreatív megoldásokat kell találniuk, melyek nem fosztják meg a magyar embereket az uniós forrásoktól.

Bettina Vollath osztrák szociáldemokrata képviselő elmondta, örülne, ha nem kellene ezt a vitát megtartani, de a helyzet nem javul Magyarországon. Ugyanis Orbán Viktor rendszerszerűen építi le az alapvető jogokat. Emlékeztetett a magyar kormányfő tusványosi beszédére, ahol szerint Orbán Oroszország szövetségeseként szólalt fel. Elmondta, reméli, hogy a Bizottság elér azért valami eredményt, minden EU-s intézménynek közösen fel kell lépni.

Az EP szocialista frakciója meg fogja szavazni a jelentést.

Isabel Wiseler-Santos Lima, a Fidesz volt pártcsaládja, a Néppárt tagjaként, elmondta, Magyarországon nem egyes problémás ügyek merülnek fel, hanem rendszerszintű problémáról beszélhetünk. Felidézte, hogy milyen sok intézmény jelentését tudták belefűzni ebbe az egyetlen dokumentumba. Lima külön kitért a magyar kormány azon lépéseire is, mellyel a média függetlenségét ásták alá.

Włodzimierz Cimoszewicz baloldali lengyel politikus azt mondta, Magyarországon aláássák az EU értékeit, alapvető jogokat korlátoznak. Mint mondta,

égbekiáltó bűn, hogy a magyar kormány nem szolidáris Ukrajnával, és az agresszorral üzletel.

A lengyel politikus hozzátette: ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottság fellépjen a feltételességi mechanizmuson keresztül a magyar kormány ellen.

A Bizottság részéről Didier Reynders belga politikus, jogérvényesülésért felelős biztos úgy reagált: a Bizottság kész minden rendelkezésére álló eszközt bevetni a jogállamiság védelmében. Felidézte a korábbi alkalmakat, amikor a Bizottság az Európai Bírósághoz fordult a magyarországi esetek miatt, majd kitért rá, hogy a Tanács legutóbb júliusban ajánlotta Magyarországnak az antikorrupciós vállalások teljesítését, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítését.

Hozzátette: az EB továbbra is párbeszédben van a magyar féllel, és elmondta, az általuk közölt hiányosságok megoldását továbbra is várják. A legutóbbi jogállamiság-jelentésben is több ajánlást tettek, többek között a civil társadalommal, a korrupció elleni küzdelemmel és az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban. A biztos több súlyos aggályt is megfogalmazott a magyarországi korrupcióval kapcsolatban, külön kiemelte az elmaradó vizsgálatok problémáját.

Reynders hosszasan sorolta aggályait: említette még a közmédia szerkesztői függetlenségének hiányát, illetve hogy a magyar kormány rendkívül széles körben élt a veszélyhelyzeti eljárásrenddel, olyan esetekben is, melyek nem kapcsolódtak a koronavírus-járványhoz. Majd megismételte, hogy

nem tud arról beszámolni, hogy pozitív változások történtek volna Magyarországon, reméli a párbeszéd ezt majd elősegíti.

(444.hu)
Ezt olvassa mindenki:
Bedurvult Deutsch Tamás: még feljebb viszi Magyar Péter mentelmi ügyét 
Elismerte a volt fideszes képviselő, hogy sógora a megvádolt volt kiskunfélegyházi pap 
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le 
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk 
Határon túli lelkészeknek vásárolt szolgálati autókat a magyar kormány 
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban 
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban 
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő 
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára 
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek 
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... 
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház 
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra 
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet 
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk 
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről 
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt 
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot 
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! 
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! 
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel 
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök 
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával 
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón 
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak 
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... 

Nem akárhol tűnt fel Lánczi Tamás - Orbán is ott volt 
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett 
2024-10-03. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Még a kormányközeli kutatóintézet szerint is erősödött a Tisza párt
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól
Vége a hatvanpusztai kukucskálásnak - nem akárhogy próbálják eltakarni az Orbán birtokot
Rossz hír: Adóváltozások várhatók, egyre több a nyugdíjas, egyre kevesebb a dolgozó
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig
Óriási botrány: nem akárkik jelentek meg Mészárosék villája előtt, ajándékot is vittek
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták...
Óriási botrány: nyilvánosságra került a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfigurája - Rogán Antal bizalmasával összekötő nyomok...
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére
Menczer bedurvult: Meglátjuk, melyikünk bukik meg előbb, Peti!
Magyar Péter Deutschnak: a mai hazugságaid miatt feljelentelek
Súlyosan megfenyegették Orbán Viktort, rács mögött az elkövető
Hujber Feri csúnyán összekapott feleségével a Nyerő Párosban: Ha ezt fogod tovább csinálni,....
Az eddigi legdurvább támadást kapta Orbán Balázs: orosz csicskáknak nincs helye....
Robbant a hír: létrejött a Fidesz – Mi Hazánk koalíció
Kiderült mi van Deutsch levelében amit az összes EP-képviselőnek elküld Magyar Péterrel kapcsolatban
2024-10-03. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©