Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... |
Pórul járt. „Időgép Felcsúton, avagy ilyet is csak Orbánland területén mernek megtenni: MOST ÍRJÁK KI a közbeszerzést arra a jégpályára, amelyik már HÁROM HÓNAPJA ELKÉSZÜLT, december eleje óta üzemel is” – írta még februárban a Facebookon Hadházy Ákos. A várakozásnak vége, az eredmények szerint egy céget sem tudtak megbízni a jégpálya megépítésével, a közbeszerzés eredménytelen lett – derült ki az ekr.gov.hu-ra feltöltött dokumentumokból. A jégpálya pontos árát és az építési terveit csak találgatni lehet. Az Átlátszó azonban utánajárt a részleteknek, és találtak egy „Víztározó turisztikai célú fejlesztése Felcsúton” elnevezésű projektet, amelyben szó esett egy jégpályáról, de csak egy szerződésmódosítás erejéig. A dokumentum szerint „a megrendelő jelezte a vállalkozó felé, hogy a jégpálya jobb kihasználhatósága érdekében annak nagyobb változatban történő megépítését kezdeményezi.” A változtatás 40 millió forinttal növelte a költségeket. Egy 2022-es képviselő-testületi határozat szerint ezt az összeget az önkormányzat „saját erőből, az eszközbeszerzési közbeszerzési eljárásban” biztosítja. A jégpályáról azonban nem esett szó a nyilvánosan elérhető eredeti kiírásban. Itt csupán egy „többfunkciós sportpályát” említettek. Végül a felcsúti képviselő-testület 2022-es, novemberi jegyzőkönyvéből derült ki, hogy „a turisztikai beruházás kivitelezője felajánlást tett, hogy egy teljes mobil korcsolyapályát biztosít” a falunak, amennyiben az önkormányzat vállalja a fenntartását. A kivitelező cég pedig nem más, mint a Fejér-B.Á.L. Zrt., amely Mészáros Lőrinc és családtagjai tulajdonában van. Az Átlátszó érdeklődött a vállalkozásnál, valamint a felcsúti önkormányzatnál, hogy jól értelmezték-e a dokumentumokat. Sisa András felcsúti jegyzőtől azt a választ kapták, hogy valóban Mészáros cége bérelte a mobil jégpályát a település számára. Az ügy kapcsán azonban kevesebb kérdés merült volna fel, ha a projekt átlátható módon jött volna létre. A dokumentumokat végül peres úton szerezte meg a Transparency International Magyarország. Ezekből kirajzolódott, hogy sportpálya épül a területen, amely télen korcsolyapályává alakítható. Így végül értelmet nyert, hogy a legutóbbi kiírásban a mobil jégpálya és a sportpálya helye miért egyezett meg. Ráadásul a területen egy „tóétterem” is helyet kap, amelynek eszközbeszerzésére szintén februárban írták ki a közbeszerzési eljárást. Az üzemeltetést Mészárosék végzik majd, a képviselő-testület ugyanis megszavazta, hogy az ingatlant 5+5 évre a milliárdos egyik cége kapja bérbe. Más egyébként nem is pályázott a közpénzből készülő vendéglátó üzemeltetésére. A fejleményekről Hadházy is posztolt hétfőn a közösségi oldalán. Bejegyzését változtatás nélkül idézzük: „Burleszk Ferlcsúton. Az első közbeszerzési kiírásba elfelejtették beletenni a jégpályát , a másodikon meg úgy tűnik, elfelejtettek indulni Lőrincék. Ezért biztos, ami biztos, formai hiba miatt kizárták az egyetlen pályázőt. Az Átlátszó cikkéből azt is megtudtuk, hogy így télen >>ingyen<< biztosította a jégpályát Orbánland lakosai számára Lőrinc gyermekeinek cége. Persze nem biztos, hogy önzetlenül: Lőrinc építi mellé egymilliárd adófizetői pénzből az éttermet és a hattyúhidat, ami a 250 millió EU-s pénzből épített műtó műszigetére vezet. Az éttermet pedig Lőrincék fogják üzemeltetni (tehát maguknak építették, az Önök pénzéből)” |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Nem akárhol tűnt fel Lánczi Tamás - Orbán is ott volt | |
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett | |
Még a kormányközeli kutatóintézet szerint is erősödött a Tisza párt | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Vége a hatvanpusztai kukucskálásnak - nem akárhogy próbálják eltakarni az Orbán birtokot | |
Rossz hír: Adóváltozások várhatók, egyre több a nyugdíjas, egyre kevesebb a dolgozó | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
Óriási botrány: nem akárkik jelentek meg Mészárosék villája előtt, ajándékot is vittek | |
Óriási botrány: nyilvánosságra került a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfigurája - Rogán Antal bizalmasával összekötő nyomok... | |
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére | |
Menczer bedurvult: Meglátjuk, melyikünk bukik meg előbb, Peti! | |
Magyar Péter Deutschnak: a mai hazugságaid miatt feljelentelek | |
Súlyosan megfenyegették Orbán Viktort, rács mögött az elkövető | |
Hujber Feri csúnyán összekapott feleségével a Nyerő Párosban: Ha ezt fogod tovább csinálni,.... | |
Az eddigi legdurvább támadást kapta Orbán Balázs: orosz csicskáknak nincs helye.... | |
Robbant a hír: létrejött a Fidesz – Mi Hazánk koalíció | |
Kiderült mi van Deutsch levelében amit az összes EP-képviselőnek elküld Magyar Péterrel kapcsolatban | |
Rossz hír: Adóváltozások várhatók, egyre több a nyugdíjas, egyre kevesebb a dolgozó | |
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból | |
Óriási botrány: Valaki megtrollkodta a közmédia kívánságműsorát | |
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére | |
Megdöbbentő dolgot üzent a Fideszben lévő melegeknek Bayer Zsolt | |
Kiderült hány diplomata-útlevelet osztott szét az Orbán kormány - megdöbbentő számok | |
Jönnek az adatok: Átlagosan 13 millió forint megtakarítása van egy magyar háztartásnak a statisztikák szerint | |
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást | |
Valami elindult: őrizetbe vette a rendőrség egy magyar óvoda pedagógiai asszisztensét | |
17 ezer milliárdot fizethet Mészároséknak a 35 éves autópálya-koncesszió után az állam | |
Szentkirályi Alexandra bekeményít: reflektorokat fog ráirányítani a korrupcióra | |
Magyar Péter: A Tisza Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló | |
Orbán meghátrált: Kiütötte a lakossági ellenállás az akkumulátorgyárat | |
Autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője, sürgősen vérre van szüksége | |
Menczer Tamás kihívta Magyar Pétert - biztos a győzelmében | |
Mi folyik itt? - Már hatszor nyúlt kínai hitelkerethez az MVM - megszólaltak az értintettek | |
Bezár a Spar egyik boltja, az orosz üzletlánc nyit ki a helyén | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Határon túli lelkészeknek vásárolt szolgálati autókat a magyar kormány | |
Feljelentés Orbán Ráhelék egymilliárdos influenszer-partija miatt | |
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? | |
500 millió euró sorsa dőlt el: szárnyra kap a várpalotai lőszergyár | |
Orbán aláírta, jöhet a közös atomprogram Kínával - együttműködési program készül | |
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg | |
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról | |
Nem akárhol kapott vezetői posztot Várkonyi Andrea - egymás után érik az üzleti sikerek... | |
Az egyik legnívósabb állami kitüntetést kapta meg Kis Grófo | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |