Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás |
Egy 168 karátos gyémántból és 157 gramm aranyból álló ékszerkollekciót vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - Magyar Péter hangfelvétele miatt megint előtérbe került a Schadl–Völner ügy, korábbi cikkeinkkel segítünk képbe kerülni. 2020. június 6-án reggel nyolckor M. Viktor, Schadl György sofőrje leparkolta főnöke jól ismert Škoda Superbjét egy fákkal szegélyezett budapesti mellékutcában. Schadl kiszállt, és néhány lépéssel odaért kedvenc ékszerkereskedőjéhez. A vásárlás részleteiben előre megegyeztek, Schadlnál 70 millió forint volt készpénzben, amit nem sokkal korábban két beszervezett végrehajtótól, Forrai Miklóstól és Majorosi Esztertől szedtek össze. A tranzakció gyorsan megtörtént, a pénzt megszámolták, Schadl pedig távozott. A táskájában ott lapult egy 157,1 grammos, 18 karátos arany karlánc, és egy nyakék egy 168 karátos, azaz 33,6 grammos Natural Fancy Yellow gyémánttal. Az ékszerész a garnitúra értékét valamivel korábban a hivatalos, úgynevezett GIA értékbecslés szerint 1,2 millió dollárra, azaz körülbelül 360 millió forintra becsülte, majd ezt Schadl lealkudta 350 ezer dollárra. Később az alkudozás 290 ezer, majd 248 ezer dollárig jutott, aminek a vége a 70 millió forintos vételár lett. Schadl imádta az aranyat Nem ez volt az első alkalom, hogy M. Viktor ennél ékszerésznél járt. Lefoglalt mobilja bejegyzései szerint 2019. október 31-én egymillió, 2020 februárjában pedig egyszer 5,9 millió, majd 6,5 millió forintot hagytak ott készpénzben. A 70 milliós tétel után még 2020 végén volt egy 12,5 milliós kifizetés, későbbi bejegyzések nincsenek. Az ékszerekről legközelebb akkor hallunk, amikor 2021. november 5-én Schadl Györgyöt Ferihegyen őrizetbe vették, és átkutatták a lakását. A páncélszekrényben a nyomozók megtalálták azt a bizonyos ékszergarnitúrát, de mivel akkor még nem vádolták Schadlt hivatali vesztegetés elfogadásával, azokat nem is foglalták le. Szintén átkutatták Schadl irodáját, ott egy sor másik ékszer került elő a páncélszekrényből. Ezek között van: egy 45 centis vastag, fonott aranylánc; egy 45 centis rizsszemű fonott aranylánc; egy 20 centis vastag, fonott arany karkötő; több női fülbevaló, gyűrű, és vékony lánc; valamint egy Longines márkájú arany női karóra. Ezen kívül a nyomozók találtak a páncélszekrényben egy csomó készpénzt, többek között dollárt, török lírát, lengyel złotyt, orosz rubelt, thai bátot, jamaicai dollárt és cseh koronát. A lefoglalt tárgyakhoz később ékszerszakértőt rendeltek ki, aki megállapította, hogy az aranyláncok körülbelül 850, 460 és 293 ezer forintot érhetnek, valamint a többi ékszerből is kijön még valamivel több mint egymillió forint. Kifejezetten értékesnek egyedül a Schadl kezéről lefoglalt Brequet Marine típusú, 18 karátos aranyötvözetből készült karórát találták, amelyet 7,5 millió forintra becsült a szakértő. Megjártak egy kört Az első, novemberi házkutatáson a Schadlék lakásában tartott ékszereket még nem foglalták le, Schadlt viszont őrizetbe vették. Az őrizet nem sokkal később letartóztatássá vált, a nyomozati anyag egy része kiszivárgott a sajtóhoz, és a remény, hogy Schadl néhány héten belül szabadulhat, szertefoszlott. Ekkor telefonált ki Schadl György a börtönből, és kérte meg feleségét, Schadl-Baranyai Helgát, valamint apját, idősebb Schadl Györgyöt, hogy rejtsék el az ékszereket. Ők ennek eleget is tettek, az OTP Bartók Béla úti fiókjában széfet béreltek, ahová aztán átszállították az addig a lakásban tárolt kollekciót. A nyomozók azonban ekkor már rég lehallgatták őket (Baranyait meg is figyelték), így elég hamar lelepleződött az akció. A Bartók Béla úti OTP-fiókban március másodikán este háromnegyed hatkor jelentek meg a Központi Főügyészség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai. A bank dolgozóival együttműködve a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat tagjai nyitották ki a 70-es számú széfet, amelyben megtalálták a korábban már említett aranyláncokat, azon kívül körülbelül 15 karórát és egyéb ékszereket. Eldugták az ékszert, szerintük „nem azért” A hatóságok az eset után Schadl feleségét és apját különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolták meg, érvelésük szerint a lefoglalható értéktárgyakat akarták elrejteni előlük. Ezzel Schadl-Baranyai és idősebb Schadl a Schadl–Völner-ügy tizenheted- és tizennyolcadrendű vádlottjai lettek, akik a tárgyalás előkészítő ülésén határozottan tagadták bűnösségüket. A nyomozati anyag szerint a kihallgatásokon azt mondták: nem a hatóságok, hanem a betörők elől akarták elrejteni az értékeiket. Azzal érveltek, hogy Schadl letartóztatása után nyilvánosságra kerültek a házkutatások jegyzőkönyvei, amiből bárki megtudhatta, hogy rengeteg ékszerük volt otthon, és el akarták kerülni, hogy kirabolják őket. Azt is mondták, hogy azt hitték, az ékszereket Schadl becsületesen szerezte, így fel sem merült bennük, hogy bűncselekmény lenne azokat elrejteni. Schadl-Baranyai kétes ügyei, és a férjével folytatott beszélgetése ismeretében ezeket nehéz elhinni, és a nyomozókat sem győzték meg, így most mindkettőjükre felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség. Az ékszereket akkor a rendőrség vagyon-visszaszerzési hivatala foglalta le, valószínűleg azóta is ott vannak. A nyomozati anyag szerint Schadl azért vette a 70 milliós ékszergarnitúrát, hogy eltüntesse a korábban végrehajtóktól beszedett több mint kétszázmillió forintot. Felmerül viszont a kérdés, hogy vajon hogyan alkudta le az eredetileg 360 millióra becsült ékszert 70 millióra. Felhívtuk az érintett ékszerészetet, de kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy Schadlról „nem tudunk semmit és nem nyilatkozunk”. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Döbbenetes videó: Novák Katalin keményen leteremtette az újságírókat amiért kérdezni akartak tőle | |
Nem akármit bérel a MÁV Schmidt Máriától milliárdokért | |
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza" | |
Durva: 774 millióval támogatja egy szlovákiai kolostor felújítását az Orbán kormány | |
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben | |
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol | |
Több mint egymilliárd forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt a Molnál, de mások sem jártak rosszul | |
Ezt jó ha tudod mielőtt visszaviszed a palackokat! | |
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e | |
Magyar Péter médiareformja - elege lett abból amit a propaganda művel | |
Havi közel 5 milliót kapott Schmidt Mária Történelem és Társadalom Kutatásért | |
Kitört a botrány: Magyar Péter az Orbán család szingapúri számláit firtatja | |
Szentkirályi berobbantotta a kampányt: Karácsony Gergely és Magyar Péter háttérmegállapodásáról beszél | |
Vége a türelemnek: Magyar Péter Orbán Balázs és Szijjártó menesztését követeli | |
Háború a szomszédban: brutális harci eszközöket vásárolt Magyarország | |
A börtönben ülve 189 milliót keresett Schadl György | |
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség | |
„Ne hazudjatok már, könyörgöm! Orvosi eset vagy!” – Béres Anett botrány | |
Elfogadhatatlan dolog történt Újpesten; játékvezetőt is kellett cserélni a bajnokin | |
Medve pusztított egy hajdú-bihari tanyán, több állattal is végzett | |
Magyar Péter: Tovarisi konyec, elvtársak vége! | |
Majka nem finomkodott: Nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt, ha valami nem tetszik.... | |
Milliárdok vesztek oda - Csődbe ment a lélegeztetőgép-botrányban érintett cég | |
Európa bezárta a kaput: Egyszerűen kidobta a lengyel médiahatóság Mészárosék pályázatát | |
Kinyílt a kapu: Ellenőrzés nélkül jöhetnek oroszok és beloruszok Magyarországra | |
Mészáros Lőrinc luxusszállodái még a WC-kefékre is állami támogatást kértek | |
Orbán Balázs: Ott leszek fegyverrel a kezemben.... | |
Dopeman nem finomkodott amikor Magyar Péter rajongóiról beszélt | |
Hivatalos: A Tisza Párt nem engedi a soraiba az elmúlt húsz év... | |
Eladósodva: újabb gigantikus hitelt vesz fel az Orbán kormány | |
Szijjártó elárulta miért küld a békepárti Magyarország katonákat Csádba | |
Megszorítás: A nyugdíjkorhatár emelését és fokozatos szigorítást javasol az Orbán-kormánynak a kiszivárgott jelentés | |
Polt Péter nem pihen: már be is adta az indítványt Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére | |
Orbán Viktor korábban kiosztotta, most közös fotón mosolyog Orbán Balázzsal | |
Deutsch Tamás kőkemény üzenetet küldött az 1956-ról össze-vissza beszélő Orbán Balázsnak | |
Újabb háború Gulyás és Magyar Péter között: Hova süllyedsz még Gergő? | |
Kemény beszólást kapott Orbán Balázs Magyar Pétertől | |
Óriási kínai kábelgyár érkezik, támogatást is kap a magyar államtól - Szijjártó már meg is egyezett | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
Elindult a pénzáramlás: Milliárdokat kap Mészáros Lőrinc a saját cégétől | |
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Gigantikus építkezésbe kezd Kína Magyarországon: a magyar kormány nem tudja biztosítani az új vállalatoknak a szükséges feltételeket | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |