Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot |
A köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot Pintér Sándor terjesztette elő. A javaslat értelmében az általános iskolákban a hátrányos helyzetű tanulók arányát összehasonlítják a település átlagával. Amennyiben ezen arány jelentősen eltér, a fenntartók a következő évben csökkentett összegű támogatást kapnak. A törvényjavaslat szerint azokban az általános iskolákban, ahol a hátrányos helyzetű tanulók aránya több iskolával rendelkező településeken: - több mint 20 százalékponttal alacsonyabb, mint az e törvény hatálybalépésének évében és az azt követő évben meghatározott átlagos arány a településen, ahol az iskola működik, a költségvetési támogatás 10 százalékkal csökken. Az Európai Unió által meghatározott helyi közigazgatási egységet a tervezet szerint ezeknek a településeknek kell tekinteni. Az átszervezéseknél figyelembe kell venni, hogy az intézményben biztosított-e a hátrányos helyzetű tanulók egyenletes aránya, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának folyamatossága. A szabályozás célja az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszban és a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében foglalt feltételek teljesítése. A tervezet továbbá azt célozza, hogy javuljanak a hátrányos helyzetű tanulók oktatási eredményei, és növekedjen a kompetenciafejlesztés. Azonban a tervezet nem részletezi, mikor lép életbe az új szabályozás. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Botrány: Több mint 380 ezer telefonszámot adott ki Rogán Antal tárcája | |
Címlapon számolt be a londoni székhelyű világhírügynökség Magyar Péter ukrajnai látogatásáról | |
Kétmilliárd forint értékben támogat külhoni magyar szervezeteket - Elindult a Gondoskodó Nemzet Program | |
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari | |
Kacagás tört ki a teremben amikor nyilvánosan közölték Orbánnal, hogy nem Ő Európa főnöke | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Mindenkinek köszöni a segítséget a Gyermekkórház , csak Magyar Péter maradt ki | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját | |
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt | |
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya, hogy mire, az rejtély. | |
Afrika felett három napra kikapcsolták a honvédségi repülő jeladóját, a tárca nem árulja el, mit csinált ott a gép | |
Előkerült egy szobor potom nettó 48 millióért - de van itt egy 2,1 milliárdos szerződés is..... | |
Valami készül: fegyveresel kísérettel ment Orbán az egyik egy szupertitkos üzembe | |
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
Felcsút ismét tarol: itt az újabb beruházás több mint 100 millióért - mutatjuk | |
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön | |
Orbán meglépte: Négy és félszeresére növelik a határon túli gyerekek támogatását | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Orbán meglépte: Egymilliárdot kapnak a kávéházi cigányzenészek | |
Megérkezett Deutsch Tamás bosszúja Magyar Péter drogtesztje miatt? - kemény állítások jelentek meg | |
Magyar Péter bedurrantotta a kampányt: jön a Lúdas Matyi alap | |
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Mi a fene történik Schadl György vagyonával? | |
Újabb képek jöttek: Orbán Gáspár megbújt egy oszlop mögött Csádban | |
Hirtelen kinőtt a földből egy szálloda - kiderült kihez tartozhat a szellemszálloda | |
Rajtunk röhög mindenki: a felcsúti okosiskoláról cikkez Európa | |
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá? | |
Orbán győzelmet hirdetett: Magyarország kitanulta a védekezés szakmáját | |
Még a kormányközeli kutatóintézet szerint is erősödött a Tisza párt | |
Bayer Zsolt bedurvult: nagyon durván nekiment Magyar Péternek | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak | |
Taktika vagy diplomáciai pusztítás? - és mibe kerül ez Magyarországnak? | |
Előkerült egy szobor potom nettó 48 millióért - de van itt egy 2,1 milliárdos szerződés is..... | |
Gigantikus hitelt vett fel az Orbán kormány: kiderült hány évnyi adósságot vállalt a több mint 800 milliárd forint hitelért | |
Kiderült, hány százezer vendégmunkás van Magyarországon | |
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari | |
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista! | |
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üzentek velük | |
Robbant a hír: Összefogtak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankjai - az ok elképesztő | |
Deutsch testvére az utolsó munkanapján kötött egy több száz milliós szerződést - A rendőrség ejtette az ügyet de a bíróság lépett... | |
Kacagás tört ki a teremben amikor nyilvánosan közölték Orbánnal, hogy nem Ő Európa főnöke | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |