Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást |
A Fejér B.-Á.-L. Zrt., vagyis Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a korábban állami tulajdonban lévő fonyódligeti gyerektábor felújítását nettó 4,48 milliárd forintért. Az összegért felújították a főépületet és leraktak 40 db vaskeretes, vaságyas műanyag sátrat, pedig valami egészen mást ígértek. De Novák Katalin családügyi miniszter büszke, és szerinte mostantól a gyerekek végre 21. századi körülmények között táborozhatnak!
Menekülttárbort idéző megoldásként számolt be az új a fonyódligeti Erzsébet-táborról az Alfahír, és sajnos nem járnak messze a valóságtól. A tábori zöldövezetet szinte teljesen elpusztították a korábbi faházakat is leromboló munkagépek, és most a gyermekek egy homokos, földes parkban felállított, szaunaként is remekül üzemelő, vaságyas minimálkempingben táborozhatnak. Jó az, így lehetett a legtöbb pénzt lehúzni, ha mindent beszántunk a földig, és újraépítjük a lehető legolcsóbban. A kormány 2016-ban elajándékozta az állami tulajdonban lévő zánkai és fonyódligeti üdülőkomplexumot (Közép-Európa legnagyobb üdülő- és sportközpontját) a Szeged–Csanádi Egyházmegyéhez közeli Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak. A szervezet 15 évig azt tehet a táborokkal, amit csak akar, akár el is adhatja őket. Közben a kormány 2017-ben úgy döntött, hogy összesen 26 milliárd forintot költ a már nem állami kézben lévő táborok felújítására. Az új vakációs helyszínről így számol be az erzsebettaborok.hu weboldal: „Összesen 5 altábor várja a táborozni vágyókat. Egy altábor 160 férőhelyes, és minden altáborhoz tartozik egy teljesen új, zuhanyzós vizesblokk. A 10-10 fős ikersátrak modern kialakításúak, vastag falakkal rendelkeznek és korszerű a szellőzéstechnika is.” Hogy mit jelent a sátrak esetében a modern kialakítás és a korszerű szellőzés, nem derül ki, mindenesetre Novák Katalin roppant elégedett. „Megújulnak az Ezsébet- táborok! Idén a gyerekek 21. századi körülmények között táborozhatnak. Az idei év már más, ebben az évben szeretettel várjuk a gyerekeket Zánkán is, és augusztus 1-étől itt Fonyódligeten is. Fonyódligeten teljesen lebontottuk azt a tábort, amit sokan ismerhettek. Ha itt elmentek a liget mellett, akkor egy nagyon lepusztult, rossz állapotú, romos helyet láthattak. Most ez teljesen megújult, lebontottuk a régi épületeket, ami megmaradt, azt is teljes körűen felújítottuk, és itt egy sátortábor, egy jurtatábor jött létre.” – promózta az új tábort még két héttel a nyitás előtt Novák Katalin családügyi miniszter. Július végén pedig büszként mutatta be a sátortengert. A fonyódligeti jurtatábor nettó 4480 millió forintjáa került az adófizetőknek, s hogy ezért az összegért mit is vártak el a kivitelezőtől, a közbeszerzésből kiderül: – teljes épület bontása, faház alépítmények bontása – porta beltéri felújítása ( 59,48 m2) – raktár-műhely épület felújítása (321,76 m2) – a központi épület felújítása (3394 m2) – apartmanház felújítása (339,01 m2) – nyílászárók cseréje – új sátrak, altábori szállássátor összesen 40 db – befogadóképesség 20 fő/sátor (2828 m2) – rendezvénysátor összesen 1 db – befogadóképesség 800 fő (976 m2) – 7 db új vizesblokk építése – térkő burkolat összesen 3564 m2 – bazaltbeton burkolat összesen 16480 m2 – kerítésépítés összesen 1745 fm – gyepvetés összesen 70000 m2 – fa ültetés összesen 510 db – cserje ültetése összesen 10000 db – évelők ültetése összesen 12000 db A közbeszerzés úgy lett megfogalmazva, hogy az ajánlat elbírálásába 40%-os súllyal számított bele a fent felsorolt munkákban szerzett korábbi tapasztalat, hónapban megadva – de maximum 60 hónapra. Milyen szerencse, hogy a Mészáros Lőrinc gyermekei által tulajdonolt FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. pont az elmúlt 5 évben szerzett tábor felújítási tapasztalatot a 2014-ben indult Erzsébet-programban, miután részt vett a zánkai tábor felújításában is. A zánkai és fonyódligeti tábor megújulását a kormány 2016-ban még ezzel az imázsfilmmel népszerűsítette. Egy ilyen hightech tábor helyett kaptak a srácok végül műanyag jurtákat. Sajnos úgy látszik, hogy sok-sok milliárd forint így sem volt mindenre elég, 2021. március 24-én ugyanis a fenntartó Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány közbeszerzést írt ki konténerek beszerzésére a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborba. Szerettek volna egy egészségügyi-fektető konténer rendszert, 8 db új szigetelt 12×3 m hosszanti oldalán sorolt konténer egybeépítésével (női-férfi vizesblokk, 5 fektetőszoba, orvosi pihenőszoba), és egy őrkonténert, azonban nem tudták kifizetni. Az eljárás augusztus közepén eredményetelenül zárult, mert az egészségügyi kontérrendszerre nettó 81,9 millió forintjuk volt, de a legolcsóbb ajánlat nettó 91,7 millió volt, az őrkontérre pedig 2,1 millió állt rendelkezésre, viszont az 4,3 millióba került volna. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Bayer Zsolt bedurvult: nagyon durván nekiment Magyar Péternek | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak | |
Taktika vagy diplomáciai pusztítás? - és mibe kerül ez Magyarországnak? | |
Előkerült egy szobor potom nettó 48 millióért - de van itt egy 2,1 milliárdos szerződés is..... | |
Gigantikus hitelt vett fel az Orbán kormány: kiderült hány évnyi adósságot vállalt a több mint 800 milliárd forint hitelért | |
Kiderült, hány százezer vendégmunkás van Magyarországon | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari | |
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista! | |
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üzentek velük | |
Robbant a hír: Összefogtak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankjai - az ok elképesztő | |
Deutsch testvére az utolsó munkanapján kötött egy több száz milliós szerződést - A rendőrség ejtette az ügyet de a bíróság lépett... | |
Kacagás tört ki a teremben amikor nyilvánosan közölték Orbánnal, hogy nem Ő Európa főnöke | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén | |
Elképesztő: Egymilliárd euró hitelt vett fel a magyar állam Kínától | |
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd.... | |
Győzike megszólalt a mesés gazdagságról: Volt már Ferrarim, volt Lamborghinim, jelenleg egy McLarent adtam vissza... | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók | |
500 millió euró sorsa dőlt el: szárnyra kap a várpalotai lőszergyár | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Súlyos állítás jelent meg Rogánról: valóban az Ő keze van az amerikai katonákkal kapcsolatos dologban? | |
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját | |
Feltámad a DK? - tisztességes megélhetés, háromhavi megtakarítás egy hét nyaralás | |
Érdekes írással jelentkezett Novák Katalin férje - szerinte „az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került” | |
Wow: megszületett a megállapodás: magyar űrhajós indul a világűrbe | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok” kijelentéssel hagyta ott a képviselőt egy magyar alvállalkozó | |
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön | |
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót | |
Indul a végrehajtás: Az EU behajtja a kormányon a be nem fizetett 200 millió eurós büntetést | |
Pócs János először a Tiszánál kereste az árvizet | |
Botrány: Kiszivárgott egy érdekes belső levél, amelyet Lázár János kapott | |
Újabb pert nyertek meg Magyar Péterék - már 30 felett járnak ami a nyertes pereket illeti | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
Hajdú Péter: Ez az egész egy fa*ság | |
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott | |
Mi folyik ebben az országban? - Két kislánnyal fürdött és aludt a magyar Gyermekotthon nevelője - fideszes javaslatra az igazgatót később mégis kitüntették | |
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament | |
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |