A TISZA Párt országjárása minden várakozást felülmúlt: Békéscsabán, Szegeden, Orosházán és Szentesen is rekordlétszámú érdeklődő vett részt a rendezvényeken. A politikai események eddig soha nem látott számú embert mozgattak meg, ráadásul hétköznap esténként, hidegben és sötétben is.
A TISZA vezetője, Magyar Péter szerint a párt az elmúlt időszakban a vidéki Magyarország meghatározó politikai képviseletévé vált. Hangsúlyozta, hogy a TISZA szövetséget kötött a nőkkel, nyugdíjasokkal, önkormányzatokkal, valamint a családi gazdálkodókkal és vállalkozókkal is. A párt célja, hogy azoknak is politikai képviseletet biztosítson, akik eddig úgy érezték, hogy magukra hagyták őket.
Magyar Péter szerint a magyar társadalom egyre erősebben követeli vissza az országát a korrupt hatalomtól, és a TISZA egy olyan jövőt épít, amelyben béke, biztonság, fejlődés és élhetőség uralkodik.
Oszd meg! Soha korábban nem vettek még részt ennyien politikai rendezvényen Békéscsabán, Szegeden, Orosházán vagy épp Szentesen, mint most a TISZA országjárásán. Hidegben, sötétben és hétköznap este is árad a TISZA szerte az országban.
Olyan kis településeken is több százan kijöttek a TISZA gyűléseire, ahol még sosem járt politikus.
A TISZA szövetséget kötött a nőkkel, a nyugdíjasokkal, az önkormányzatokkal és mára a TISZA lett a magára hagyott magyar vidék pártja és nálunk találnak politikai képviseletre a fiatal és a családi gazdálkodók, valamint a vállalkozók is.
A magyarok ma már egy emberként harsogják, hogy ez itt a mi országunk és bármit is tesz a korrupt hatalom, közösen, lépésről lépésre visszavesszük a hazánkat és tégláról téglára építünk egy valóban békés, biztonságos, fejlődő és élhető Magyarországot.
Találkozzunk március 15-én, 15.00 órakor Budapesten, az Andrássy úton!
Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra, szavazz a TISZA-ra!
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Magyar Péter Tisza Párt Politika Választások Kampány Magyar kormány Orbán kormány Magyarország Orbán Viktor FideszHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!