Donald Tusk lengyel miniszterelnök éles szavakkal bírálta Orbán Viktor uniós vétóját, amely szerinte Oroszország malmára hajtja a vizet. Tusk szerint Moszkva gyakran támaszkodik olyanokra, akik vagy az európai érdekek árulóiként, vagy akaratlanul is azok támogatóiként járnak el.Oroszország az európai érdekek árulóit vagy hasznos idiótákat használ fel
- mondta
A diplomácia nyelvezetétől eltérően kifejezetten éles hangvételű kritikát fogalmazott meg Tusk:
Ön nem akarna Orbán Viktor helyében lenni tegnap. Miután a svédek, a dánok, a franciák, mindenki, kivétel nélkül, még Szlovákia is velünk szavazott, mindenki Ukrajna jövőjéről beszélt.
A lengyel miniszterelnök történelmi példát is hozott Orbán döntésére utalva. Emlékeztetett Efialtész alakjára, aki az ókori Görögországban elárulta honfitársait és a perzsák kezére játszotta Thermopülét.
Végül azok is megvetették, akik felbérelték, és azok is, akiket elárult.
– mondta Tusk, utalva arra, hogy az árulás hosszú távon mindig következményekkel jár.
A magyar miniszterelnök lépése komoly vitákat váltott ki az Európai Unióban, és kérdés, hogy döntése milyen hatással lesz az európai együttműködésre a következő időszakban.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Orbán Viktor Politika Választások Kampány Magyar kormány Magyarország Európa EU Ukrajna HáborúHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!