Nyugdíjas asszonyt marasztaltak el becsületsértés miatt – 10 ezer forintos perköltség a végső döntés
Egy hódmezővásárhelyi nyugdíjas asszonynak, Szabó Margitnak 10 ezer forintos eljárási költséget kell megfizetnie, miután Lázár János építési és közlekedési miniszter becsületsértés miatt beperelte. Az ügy a 2022-es választási kampány során kiadott szórólapok miatt indult, amelyek tartalmát a miniszter sérelmezte.
Szabó Margit, aki a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke, azzal védekezett, hogy az általa terjesztett információk valós tényeken alapulnak, és újságcikkekkel próbálta ezt bizonyítani. Véleménye szerint egy demokráciában egy közszereplőnek el kell viselnie a kritikát, különösen egy választási kampány idején. Hozzátette, hogy a kormányoldalon ennél jóval élesebb, sértőbb megjegyzések is elhangzanak rendszeresen.
A per során az ügyet többször is más bíróságokhoz kellett áthelyezni elfogultság miatt: először a hódmezővásárhelyi, majd a szegedi, később a makói és a szentesi járásbíróság is visszautasította az eljárás lefolytatását. - számolt be róla a 24.hu
A nyugdíjas nőnek ügyvédet találni sem volt egyszerű feladat, mivel a megyében senki nem vállalta az esetet. Végül egy budapesti ügyvédet sikerült megbízni, miután újsághirdetést adott fel.
A tárgyalást első fokon tavaly májusban Csongrádon tartották, ahol a bíróság két év próbára bocsátotta a vádlottat. Lázár János azonban fellebbezett az ítélet súlyosbítása érdekében. Másodfokon a Szegedi Törvényszék végül módosított az ítéleten: a próbaidő hosszát egy évre csökkentette, azonban a nyugdíjasnak 10 ezer forint perköltséget is meg kell fizetnie.
Az ügy jelentős visszhangot váltott ki, hiszen egy választási kampány során kiadott szórólapok miatti pereskedés és annak következményei sokak szerint komoly kérdéseket vetnek fel a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Lázár János Politika Ítélet Politika Közszereplő Vádlott Felperes Bíróság Fidesz KampányHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!