Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Nem kímélik Menczer Tamást a legújabb írása alatt |
Nagyon úgy tűnik, hogy a mai incidens inkább árt a Fidesznek, mint amennyit használ, legalábbis a reakciók, amiket közéleti személyek és átlagemberek fogalmaznak meg, azt mutatják, hogy hibás volt Menczer Tamás lépése. Ami történt, az már lerágott csont, Magyar Péter országjáráson volt, ajándékot szeretett volna bevinni egy gyermekotthonba, amikor megjelent Menczer Tamás, és sokaknak szekunder szégyenérzetet okozva Magyar Péter férfiasságát firtatta. Az esetet utána Magyar Péter kommentálta: Ma mindenki láthatta az Orbán-kormány valódi arcát. Egy túlzsúfolt gyermekvédelmi otthon előtt követett el garázdaságot Orbán Viktor kommunikációs igazgatója. Olyan épület előtt üvöltözött láthatóan ittas állapotban, habzó szájjal, magàból kikelve, trágár módon 20 percen keresztül, ahol 3-4 éves súlyosan traumatizált gyerekek élnek. Egy ilyen politikusnak azonnal távoznia kell a közéletből. Majd ezután Menczer Tamás is írt egy reakciót: Magyar Péter minden embert lenéz❗️ És azt híhetnénk, hogy ezzel vége van, de nem! Újra posztolt Menczer Tamás, és itt kezdődik az, amit már végképp nem értünk. Tisztán látszik, hogy nem a kívánt hatást érte el a kommunikációs igazgató akciója, mert a hozzászólások elég keményen büntetik Őt. Persze akadnak pozitívak, de végig görgetve azt látjuk, hogy a többség szerint óriási bakot lőtt az államtitkár úr: A poszt szövege: Ellopta a diákok pénzét! És ő beszél átláthatóságról! Magyar Péter egy hazug gazember! Az ez alatt megjelenő kommentekből szemezgetünk pro és kontra: Van akinek tetszett az államtitkár akciója:
Van aki meg egyenesen bohócnak titulálta Menczert:
és még sok sok hasonló negatív komment +++ |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Majd kicsattan a boldogságtól Varga Judit – lencsevégre kapták, ahogy új szerelmével romantikázott | |
Újra elővette Magyar Pétert a listája miatt a NAIH | |
Már Orbán Viktor videójában is Magyar Péter képek vannak bevágva | |
Döbbenetes dolog jelent meg Menczer Tamás videója alatt: „Valaki adjon már a Petyának egy lángost, hátha magához tér!” | |
Próbáld ki ezeket az egyszerű házi praktikákat a ragyogó és egészséges bőrért! | |
Sajtóértesülések szerint egy budapesti társasházban részegen tombolt egy ismert magyar politikus | |
Dráma az ételosztáson: élettársa kórházba került, gyerekei kitették a lakásból | |
Magyar Közlöny: Orbán Viktor kiadatási egyezményt kezdeményez Kínával | |
Megjelentek Menczer Tamás támogatói és összerúgták a port a Tiszásokkal! | |
Jönnek a reakciók a Menczer-Magyar incidenssel kapcsolatban | |
„Azért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál” – Menczer Tamás várta Magyar Pétert a pécsi gyermekotthonnál | |
Döntött a kormány a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokról | |
Megjelent Menczer Tamás Magyar Péter országjárásán! - elszabadult a pokol | |
Ezen nevet mindenki: külföldi politikus mutatta meg Orbánnak, hogy pontosan mennyi pénzt kapott Sorostól | |
Kiütötték Magyarországot: megjött a „jegyzőkönyv” recesszióban van Magyarország | |
Döbbenetes: Megszólalt Vogel Evelin: Én nem akartam, hogy ez legyen..... | |
Az eddigi legerősebb írással mentek neki Magyar Péternek - "Megáll az ész! Péter, hát van neked bőr a képeden?" | |
Tarol a Tisza Párt - Itt a friss jelentés, változások és részletek | |
Összefogtak: Új mozgalmat indítottak Magyarországon politikusok és megmondóemberek | |
Rendkívül kínos: megdobták, ezért félbeszakította a koncertjét és elhagyta a színpadot a magyar sztár | |
Összefognak a Tiszások? - Magyar Péter mozgósít | |
Összefogott Deutsch Tamás és Szentkirályi Alexandra - rendkívüli sajtótájékoztatót hívtak össze | |
Nem akárhol járt a Mészáros Lőrinchez köthető magángép - aztán előkerült néhány érdekes fotó is | |
Magyar Péter: voltak gyerekek, akiknek a földön kellett aludniuk | |
Feljelentést tesz Rogán Antal? - mutattak neki egy fotót, az újságírók | |
Újabb területeket kaphat a Magyarországon építkező kínai gyár: vita a kisajátítás körül | |
Ez kellemetlenre sikerült: Szijjártó feszengve hallgatta ahogy Lavrov szidja a NATO-t és az EU-t | |
Egy rendeletből derült ki, mit tervez a kormány a rendszerhasználati díjjal | |
Éktelen haragra gerjedt Deutsch Tamás a Tisza miatt: Ha még egyszer a szájukra merik venni… | |
Döbbenet: szülésznő hálózatra csapott le a magyar rendőrség | |
Szomorú karácsony jöhet sokaknak: csoportos létszámcsökkentésekről jönnek a találgatások | |
Jön a digitális forradalom - Rogán szerint az állampolgárok adatai már most is az államnál vannak | |
Menczer Tamás: Harc van! | |
Egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek terrortámadás előkészülete miatt | |
Óriási kampány indult Magyar Péter felfüggesztett oldala miatt | |
Mindenkit figyelmeztetett Magyar Péter! - ott lapul Orbánék terve a fiókban a választások utánra | |
Óriási botrány: Tovább zsarolják a magyar kormányt, kényes védelmi adatok kerültek ki a netre | |
Vogel Evelin: : ...van több helyen több felvétel..... | |
Budapest egyik leglátványosabb helyén jelent meg egy molinó: Pusztulj... | |
Deutsch Tamás nekiment Magyar Péternek de nem világos mit akart ezzel üzenni | |
Nyilvánosan ment neki a Tisza képviselője Szentkirályi Alexandrának: ne terjesszen valótlanságokat | |
Kemény dolgokat ígér Menczer Tamás, ha találkozik Magyar Péterrel: el fog jönni a pillanat Peti.... | |
Váratlan: Lement a Hír Tv-ben amit Magyar Péter üzent Orbán Viktornak | |
Kiderült kikkel tervez egy új országot építeni Magyar Péter | |
Szlovákia Magyarországot is figyelmeztette, terrortámadás készülhet a Barátság kőolajvezeték ellen | |
Váratlanul megszólalt Szájer József: "Nem volt eresz azon a házon" | |
Arról cikkeznek, hogy a Matolcsy-klán már menti a vagyont, nem akar úgy járni, mint Simicska | |
Robbanta hír: Zelenszkij területekről mondana le az oroszok javára | |
Kampány vagy reform? - Újabb pénzesőnek örülhetnek a családok | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |