Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-10-01. kedd
Orbán aláírta, jöhet a közös atomprogram Kínával - együttműködési program készül

Kínával közös atomprogram és körvasút jöhet

Kínai részről bevált diplomáciai gesztus, hogy a delegáció maratoni bejelentéssorozatottal köszönjön el az adott országtól. Magyarország sem volt kivétel: 18 pontban „állapodtak meg” a felek.

Mi történt? Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A felek kölcsönös méltatása és a történelmi nagy barátság kliséi mellett konkrét területek is megnevezésre kerültek, ahol együttműködés várható.

Ezek közül a fontosabbak:

A kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek, mint például a korábban V0 néven emlegetett vasúti körgyűrű.
Gyorsvasút épülhet a reptértől a belvárosig.
Magyarország megnöveli elektromos autótöltő-hálózatának kapacitását.
Új határátkelőhelyeket építhetnek és meglévők újíthatnak fel a magyar-szerb határon.
Kőolajvezeték épülhet ki Magyarország és Szerbia között.
Kínai exportengedélyt kap a cseresznye.
Közös atomprogram: „Most abban állapodtunk meg a kínaiakkal, a kínai kormánnyal, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítünk együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképp tudja alkalmazni.”
Kontextus. Orbán és Hszi Csin-ping közös sajtótájékoztatója és a delegáció érkezése is azt az üzenetet hordozta, hogy a két ország között még soha nem volt ilyen jó a kapcsolat. A magyar közhatalom mindent megtett, hogy az Uniós csatlakozás huszadik évfordulóján jól érezze magát itt a kínai vezetés: vörösbe öltözött város, Kínát ünneplő közmédia, elhallgattatott tibeti tüntetők.

Fotó: Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatója a Karmelita kolostorban 2024. május 9-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Ezt olvassa mindenki:
Rossz hír: Adóváltozások várhatók, egyre több a nyugdíjas, egyre kevesebb a dolgozó 
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból 
Óriási botrány: Valaki megtrollkodta a közmédia kívánságműsorát 
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére 
Megdöbbentő dolgot üzent a Fideszben lévő melegeknek Bayer Zsolt 
Kiderült hány diplomata-útlevelet osztott szét az Orbán kormány - megdöbbentő számok 
Jönnek az adatok: Átlagosan 13 millió forint megtakarítása van egy magyar háztartásnak a statisztikák szerint 
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást 
Valami elindult: őrizetbe vette a rendőrség egy magyar óvoda pedagógiai asszisztensét 
17 ezer milliárdot fizethet Mészároséknak a 35 éves autópálya-koncesszió után az állam 
Szentkirályi Alexandra bekeményít: reflektorokat fog ráirányítani a korrupcióra 
Magyar Péter: A Tisza Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló 
Orbán meghátrált: Kiütötte a lakossági ellenállás az akkumulátorgyárat 
Autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője, sürgősen vérre van szüksége 
Menczer Tamás kihívta Magyar Pétert - biztos a győzelmében 
Mi folyik itt? - Már hatszor nyúlt kínai hitelkerethez az MVM - megszólaltak az értintettek 
Bezár a Spar egyik boltja, az orosz üzletlánc nyit ki a helyén 
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult 
Határon túli lelkészeknek vásárolt szolgálati autókat a magyar kormány 
Feljelentés Orbán Ráhelék egymilliárdos influenszer-partija miatt 
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? 
500 millió euró sorsa dőlt el: szárnyra kap a várpalotai lőszergyár 
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg 
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról 
Nem akárhol kapott vezetői posztot Várkonyi Andrea - egymás után érik az üzleti sikerek... 
Az egyik legnívósabb állami kitüntetést kapta meg Kis Grófo 
Jön a 600 millió dolláros útépítési beruházás Kongóban részben magyar finanszírozással 
Magyar Péter: Duna Párt néven szervezkednek ellenzéki képviselők a Tisza ellen 
Kiderült hány évet kaphat a férfi, aki Orbán posztjánál azzal fenyegetőzött, hogy robbantani fog a kormányülésen 
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc 
Térképen az új biznisz: Sorra nyílnak a fegyvergyárak Magyarországon 
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja 
2024-10-01. kedd
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Perre mennek a magyar gazdák a földjeikre építkező kínai gyár miatt - megkapták a kisajátítási szerződést de...
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt
Közzétették, mennyi támogatást kapott eddig a felcsúti foci: több tíz milliárd forint sorsa dőlt el...
Fideszes polgármester: Hadházy be is kap.....ha...tja
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával
Megszólalt a rendőrség a Parlament előtt őrjöngő fegyveres férfiről
Élet és halál közt a Jóban Rosszban színésznője és fia: borzalmas ütközést rögzített a fedélzeti kamera
Jönnek az adatok: Elképesztő összeget költöttek el eddig Magyar Péter magánéletére
Tisza Párt: "Nem indulhat jól a hét Papp Hírhamisító Dániel számára"
78 milliárd forintos fizetési felszólítást kapott az Orbán-kormány - indul a behajtás ha nem fizetnek
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle
Orbán utasította minisztereit, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne kilépni a Nemzetközi Büntetőbíróságból - ilyet ország még nem csinált
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes
2024-10-01. kedd
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©