Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-09-30. hétfő
Előkerült egy 5,5 milliós étkezési költség, Szijjártó nem érti hogy lehet ez hisz szalámis zsemlét eszik a honvédségi repülőn

Szijjártó Péter szalámis zsemlét eszik a honvédségi Falconon, nem érti a kairói út 5,5 milliós étkezési költségét

Évek óta foglalkozunk a külügyminiszter különböző repülőútjaival, amelyeken többnyire a honvédség valamelyik gépével, de néha bérelt magánrepülővel utazik. Legutóbb arról írtunk, hogy Szijjártó Péter tavaly három utazásra vett igénybe egy holland luxusjetet, és erre a három alkalomra a Külügyminisztérium összesen 264 millió forintot költött az adófizetők pénzéből. Cikkünk után a miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető kérdésére válaszolva beszélt ezekről az utakról. Többek között elmondta, hogy a holland magángépre azért volt szüksége, hogy odaérjen az úti céljaira, a honvédségi repülők pedig nem is luxuskategóriásak.

Bár a külügyminiszter többször is kiemelte a műsorban, hogy nem akar panaszkodni, az érzékenyebb tévénézők akár meg is sajnálhatták, hiszen a szavaiból kitűnt, hogy nem fenékig tejfel az élet a súlyos közpénzmilliókba kerülő repülős utakon. Elmondta például, hogy a honvédség két Falcon típusú repülője nem túl kényelmes, mert nem tudja kihúzni magát rajtuk. Emellett arról is beszélt, milyen szerény a fedélzeti ellátás a honvédségi gépeken: két zsemle, egy kis szalámi és paprika, semmi extra.

Múlt hétfőn jelent meg az arról szóló cikkünk, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter három tavalyi útjához egy holland luxusrepülőgépet bérelt neki a minisztérium. A három útra összesen 264 millió forint közpénzt költöttek: a nyári New York-i út 95,6 millió forintba, a brüsszeli kiruccanás 31,9 millió forintba, az őszi New York-i utazás 136,8 millió forintba került az adófizetőknek. A külügyér mindhárom útra a PH-AJX lajstromjelű, holland bejegyzésű magángéppel ment, amelyet az Exxaero nevű cégtől béreltek neki a tárca szerződéses utazásszervezőjén, az OTP Travel Kft.-n keresztül.

Cikkünk estéjén a külügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol bő 23 percen keresztül beszélgetett Szöllőssi Györgyi műsorvezetővel. Az adás nagy részében Donald Trumpról és az amerikai-magyar kapcsolatokról volt szó, de előkerült egy kicsit a paksi atomerőmű bővítése is. Az adás végén pedig a műsorvezető felhozta aznapi cikkünket a 264 millióba kerülő három magángépes útról. Miután elmondta a lényeget, az alábbi párbeszéd zajlott le Szöllősi Györgyi és Szijjártó Péter között az ATV stúdiójában:

– Miért volt erre szükség?
– Hát nyilván azért, hogy odaérjek.

Ezután akár vége is lehetett volna a műsornak, mert a külügyminiszter mondata elérte azt a színvonalat, amit Kovács Zoltán kormányszóvivőnek 2016-ban sikerült produkálnia – mit ad Isten, szintén az Egyenes Beszédben –, amikor a műsorvezető a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak közpénzégetéséről faggatta. Az azóta DK-s politikusnak állt Kálmán Olga ugyanis ezzel kapcsolatban (egy kormánypárti előterjesztésre elfogadott, de az Alkotmánybíróság által később megsemmisített törvényre célozva) azt mondta Kovácsnak, hogy „Önök ezt megpróbálták eltitkolni!”, a kormányszóvivő pedig csak lazán visszakérdezett: „De sikerült?”.

Szerencsére azonban a Szijjártó-interjú nem ért véget a kovácszoltáni válasz után, hanem folytatódott, így további, már-már stand-up komédiába illő sziporkákat hallhattunk a külügyminisztertől. Elmondta például, hogy ő nem is tudja, milyen utakról van szó, és megérti, hogy külső szemmel ez érdekes dolog lehet, de neki ez csak egy technikai kérdés: neki megmondják, hogy hova kell felszállnia, hogy másnap hajnalban ott lehessen valahol.

Aztán elkezdte ecsetelni, hogy nem is olyan fényes az élet a többmilliárdos repülőgépek fedélzetén, mint ahogyan az kívülről látszik. „Ezekre a szegény honvédségi gépekre is mondják, hogy luxusjet…Most nézze…Nem akarok panaszkodni, mert nem kergettek gyerekkoromban az asztal körül azért, hogy üljek fel egy magángépre, tehát – hogy is mondjam – van megfelelő értékítéletem, de ezek nekem nem abból a szempontból fontosak, hogy hogy néznek ki vagy mi van bennük….mert

„nem tudom bennük kihúzni magamat, de nem akarok panaszkodni, nem azért mondom.”

Majd így folytatta: „Csak azt akarom mondani, hogy ezek nekünk munkaeszközök. Tehát nem szórakozni, nem haverokhoz, nem nem tudom én hova járunk vele, hanem dolgozni. És biciklivel nem tudom megjárni Budapest – New Yorkot úgy, hogy elindulok vasárnap éjjel, alszom a gépen, megcsinálom a programot, és hazajövök úgy, hogy kedden hajnalban már itthon vagyok.”

Ezután Szöllősi Györgyi felhozta, hogy mennyit költenek a honvédségi gépeken utazó delegációk internetre, ételre, italra, és hogy ebben Szijjártó lett a rekorder. Ahogy azt ugyanis tavaly megírtuk a Honvédelmi Minisztériumtól kapott adatok alapján: 2021 január eleje és 2022 szeptember vége között a külügyminiszter és kísérete 33 millióért evett-ivott, és 102 millióért internetezett a katonai repülőkön. A legdrágább repülés Szijjártó kairói útja volt, amelynek során 5,5 millió forintba került a delegáció ellátása, és még közel 7 millióért neteztek a levegőben.

Amint ezt a témát megemlítette az ATV műsorvezetője, Szijjártó nagyon vicces magyarázkodásba kezdett, és tulajdonképpen lebénázta a Honvédelmi Minisztériumot, amely nekünk kiadta ezeket az adatokat az ő katonai repülős útjairól.

„De az valami hiba lehet, ilyen nincs. Ezt én is olvastam, de azért nem értem, megmondom őszintén, mert én tudom, hogy mit eszünk.

Tehát ott azon a tálcán van két zsemle, van néhány szelet szalámi, van paprika, paradicsom.

Ha én kimegyek a dunakeszi piacra, én azt mondjuk egy-két ezerből megoldom.” A műsorvezető ezt követő, teljesen jogos és magától értetődő kérdésére, miszerint akkor hol van az 5,5 millió forint, Szijjártó kezét széttárva, kissé zavartan mosolyogva közölte, hogy „Fogalmam sincs….én nem tudom, hogy mit hova könyveltek”. Arra emlékezett, hogy azon az úton sok üzletember utazott vele (itt a 49 fős névsor), de hozzátette, hogy a költség „akkor is sok”.

Majd elismételte, hogy nem tudja, hogy jött ki ez az összeg és mit hova könyvelnek, de neki ez nem poén, nem luxus, nem szórakozás, hanem azért megy, hogy dolgozzon. „És aki ezt ennél gyorsabban meg tudja csinálni, ennél kevesebb külföldön tartózkodással, akkor az előtt tényleg le a kalappal. Én nagyon kevés helyen alszom ott egyáltalán, mert inkább éjjel megyek, napközben dolgozok, aztán éjjel hazajövök, hogy aztán másnap megint dolgozhassak.”

Aztán úgy tett, mintha nem ismerné az Átlátszót – holott, ugye, a műsorvezető is mondta, hogy mi írtunk a repülőútjairól –, és még a nevünket sem tudná. „Szóval csak annyi méltányosságot szeretnék kérni, hogy ez így elsőre a nem tudom milyen monitor újságírójától tök jól hangzik, de egyszer próbálja meg.”

Szöllősi Györgyi ekkor emlékeztette, hogy az Átlátszóról van szó, ami adatigényléssel jutott az adatokhoz. Erre Szijjártó nagyvonalúan legyintett és közölte, hogy „Nyugodtan igényelhetik, mert mindent odaadunk. Mert nincs mit szégyellnünk. Tavaly 540 ezer kilométert repültem, és 800 órát töltöttem a levegőben. Meg lehet próbálni. A nem tudom én kinek az újságírójának.”

Ezt olvassa mindenki:
Élet és halál közt a Jóban Rosszban színésznője és fia: borzalmas ütközést rögzített a fedélzeti kamera 
Jönnek az adatok: Elképesztő összeget költöttek el eddig Magyar Péter magánéletére 
Tisza Párt: "Nem indulhat jól a hét Papp Hírhamisító Dániel számára" 
78 milliárd forintos fizetési felszólítást kapott az Orbán-kormány - indul a behajtás ha nem fizetnek 
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle 
Orbán utasította minisztereit, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne kilépni a Nemzetközi Büntetőbíróságból - ilyet ország még nem csinált 
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes 
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete 
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt 
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját 
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást 
Exkluzív sportkomplexumot kapott Karcag a kormány 9 milliárd forintos támogatásával 
Elképesztő mit vettek észre: Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén 
Orbán bevezeti a munkáshitelt: végzettség nélkülieket is támogat a kormány 
Első fokú ítélet: ki kell adni a közmédia kínai szerződéseit 
Videón a botrány: Kövér László teljesen kiakadt miután Orbánt nyilvánosan kritizálták 
Deutsch Tamás hivatalos felszólítást küldött Magyar Péter mentelmi jogának ügyében 
Közérdekű közlemény! - Hamis Orbán Viktor-interjúval verik át az embereket 
„Tónikám, köszönöm!” - Ötmillió forint sérelemdíjat fizetett a Mediaworks 
Rajtunk röhög mindenki: a felcsúti okosiskoláról cikkez Európa 
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban 
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház 
Újabb pert nyertek meg Magyar Péterék - már 30 felett járnak ami a nyertes pereket illeti 
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés... 
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön 
Újabb piacra lépett Mészáros Lőrinc: Te is az ügyfele lehetsz, egymillió háztartással akarnak szerződni 
Mészáros és Tiborcz nagybevásárlást csapott az állami százmilliárdokból amit kaptak 
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba 
Itt a lista: Milliárdokat kaszál Szijjártó, Mészáros és Rogán (volt) felesége. 
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek 
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről 
Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag - közel 39 milliárd forint közpénz... 
2024-09-30. hétfő
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Közszolgálat: az MTVA 11 millió forintért vásárolt belépőjegyeket a foci Eb-re
Kitört a háború: Magyar Péter keményen nekiment Karácsony Gergelynek
Szégyen az egyháznak: Zárt ajtók mögött kezdődött el a megvádolt kiskunfélegyházi pap büntetőpere
Semjén Zsolt együtt relaxált a megvádolt kiskunfélegyházi pappal? - reagált a hivatala
Marco Rossi szerint az engedélye nélkül használta fel a fotóját a Tisza Párt politikusa
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá
A felcsúti futballbevételek meghaladták a 100 milliárd forintos határt - tao-pénzek, állami támogatások és vállalati adományok ...
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások....
Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni
alkut ajánlott Magyar Péter Orbán Viktornak - vajon mit lép a miniszterelnök?
Menczer Tamás: Petinek lenne két üzenetem
Deutsch Tamás szerint családonként 2 millió forintos rezsiáremelést akar a Tisza Párt
Nem akármit bérel a MÁV Schmidt Máriától milliárdokért
2024-09-30. hétfő
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©