Így fog kinézni a Schmidt Máriáéktól vásárolt telken épülő templom
Ugyan már 2019-ben bejelentették Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza első magyar templomának megépítését, csak tavaly találták meg a megfelelő helyszínt, most pedig elkészült a nagyívű látványterv is. Viszont a hatalmas beruházásba a magyar állam nem száll be, és egyházuk neve nem mormon – tudta meg lapunk.
Tavaly októberben tette közzé honlapján Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza a fővárosban épülő templomának helyszínét. A Magyarországon több gyülekezeti házzal rendelkező közösség 2,4 hektáros területen, a III. kerületi Harsánylejtőn, a Kocsis Sándor utca és a Borsikafű utca sarkán fog építkezni. Az egyház közleménye szerint az építmény alapterülete 1672 négyzetméter, a tengerszint feletti magassága 145 méter lesz. A területen a templom mellett fogadóközpontot és szálláshelyet is létesítenek.
„Részben szakmai indokok, részben inspiráció vezetett a kiválasztott telekhez. Amellett, hogy szakemberek adták meg a választ arra a kérdésre, hogy a templom építésére fizikailag alkalmas a telek, most is, mint minden fontos döntésnél a vezetőink megerősítést kértek az Úrtól, hogy jó döntést hozhassanak a hellyel kapcsolatban” – írta lapunk megkeresésére Klinger Gábor, az egyház kommunikációs igazgatója.
Az igazgató hozzátette:
„A templom látványterve után a vázlattervek is hamarosan elkészülnek”.
Arra a kérdésünkre azonban, hogy hirdettek-e tervezői pályázatot, esetleg olyan szakember kapta-e meg a megbízást, aki különösen ért a szakrális helyszínekhez, azt a választ kaptuk, hogy a templom tervezését az egyház saját építészei végzik, a tervek adaptálása pedig helyi szakemberek segítségével történik.
„A tervező személye nem publikus” – tette hozzá a kommunikációs igazgató.
Ahogy Magyarország első templomának költségvetése sem nyilvános. Az igazgató szerint az egyház anyagilag stabil és önálló, ezért nem kér és nem fogad el anyagi támogatást sehol a világon.
„Mivel kizárólag magánforrásból történik a beruházás, annak pénzügyi vonatkozásairól nem tudunk felvilágosítást nyújtani”– hangsúlyozta az egyház nevében Klinger Gábor, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy azon felül, hogy nem fogadnak el hozzájárulást, számos módon fejtenek ki támogató tevékenységet. Ezek között például stratégiai együttműködés keretében rendszeresen támogatják a Magyar Vöröskereszt munkáját.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!