Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán |
![]() |
Ezek kérem nem tankcsapdák, hanem egy MEZŐGAZDASÁGI ELKERÜLŐ UTAT LEZÁRÓ TORLASZOK Decsen. Az egy kilométeres , traktoroknak szánt "elkerülő utat" 109 millió forint EU-s pénzből építették, de az úttorlasz miatt maximum mezőgazdasági helikopterek tudják használni.
Na de miért van mindkét oldalról lezárva ez a sztráda? Hát a lopás és a fideszes gógyi miatt. A közbeszerzés szerint ugyanis 20 évig kellett volna kibírnia az útnak, de már néhány hónap múlva gyakorlatilag megsemmisült, mert út helyett alapozás nélkül tettek le néhány centi aszfaltot... De mit tesz a fineszes fideszes polgi? Már két éve a Blikknek is azt nyilatkozta, hogy megvárják, amíg egy nagy eső elmossa az egészet és majd pályáznak a helyreállításra. Igen ám, de mostanra kiderült, hogy így is csak egy szalvéta vastagságú aszfaltot sikerült letenni. Ha rámenne két kombájn, megint szétesne az egész gyönyörű decsi elkerülő út. Így inkább az egyik oldalon lefektetett beton oszlopokkal, a másikon pedig egy nagy kupac sittel lezárták az egészet. Súlykorlátozó, vagy behajtani tilos közlekedési táblát nem mertek használni, mert akkor még úgy látszódna, hogy nem használják , vagy nem traktorok használják a “mezőgazdasági” utat és esetleg egy ellenőrzés alkalmával visszakérné az EU a pénzt. Így viszont -mint az okos lány mondaná-, használják is , meg nem is... Olcsó (109 milliós) poén: EZEN AZTÁN NEM MEGYÜNK SE ELŐRE? SE HÁTRA. Decsen egyébként az a fideszes polgármester volt ilyen nagyon okos, aki március 15.-ét egy fideszes házioltár előtt ünnepelte. A projektet egyébként a független elődje nyerte el és ő folytatta le a közbeszerzést, de a beruházást már Heberling Tibor vezetése és felügyelete alatt folytatták le. A Blikk 2021-es cikkében a polgármester az elődjére, a kivitelező pedig a tervezőre mutogatott. Elvileg valami nyomozás féle is indult az ügyben, de nem tudunk róla, hogy felelőst találtak volna. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Hadházy |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt | |
![]() |
![]() |
|
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból | |
![]() |
![]() |
|
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? | |
![]() |
![]() |
|
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást | |
![]() |
![]() |
|
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
![]() |
![]() |
|
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter nagyon durván beszólt Orbán Viktornak, a követői imádják | |
![]() |
![]() |
|
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
![]() |
![]() |
|
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt Magyar Péter: tiszta vizet öntött a pohárba, rengeteg kérdésre adott választ | |
![]() |
![]() |
|
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások.... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: nyilvánosságra került a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfigurája - Rogán Antal bizalmasával összekötő nyomok... | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül: Rekordszámú személyes adatot kért ki a magyar kormány a Facebooktól | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá | |
![]() |
![]() |
|
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... | |
![]() |
![]() |
|
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja | |
![]() |
![]() |
|
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
![]() |
![]() |
|
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt | |
![]() |
![]() |
|
Megkerülték akit kellett, majd Mészáros Lőrinc bankjára cserélték az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete | |
![]() |
![]() |
|
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter keményen nekiment Orbánnak: Hogy lesz így elfoglalva Brüsszel, miniszterelnök úr? | |
![]() |
![]() |
|
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön | |
![]() |
![]() |
|
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk | |
![]() |
![]() |
|
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
![]() |
![]() |
|
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
![]() |
![]() |
|
Tiborcz megállíthatatlan: tízmilliárdokkal felpumpált magántőkealapok, többnyire átláthatatlan ügyletek | |
![]() |
![]() |
|
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle | |
![]() |
![]() |
|
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter megnevezte azt az öt embert, aki biztosan beül a Fővárosi Közgyűlésbe | |
![]() |
![]() |
|
A Tisza Párt alelnöke keményen nekiment Balog Zoltánnak - „megalázta az áldozatokat” | |
![]() |
![]() |
|
Államadósság: Csak a tartozások kamataira 3000 milliárdot fizet az állam | |
![]() |
![]() |
|
Megjelent a Tisza Párt EP képviselője és keményen helyretette Káslert | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele | |
![]() |
![]() |
|
Orbán aláírta, jöhet a közös atomprogram Kínával - együttműködési program készül | |
![]() |
![]() |
|
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés | |
![]() |
![]() |
|
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek | |
![]() |
![]() |
|
Egy új kapcsolatrendszer és annak minden tapasztalata kerül Magyar Péter közelébe | |
![]() |
![]() |
|
Közmunkára ítélte a bíróság az ellenzék egyik politikusát - állítólag kemény dolgot kérdezett Orbántól nyílvánosan | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |