Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet |
Szerény és biztató nevet kapott a Balatonakarattya Oktatási- és Konferencia Központ – valójában azonban a döbbenetes veszteséget összehozó Magyar Nemzeti Bank luxusnyaralójáról van szó, ahova még a Balatont is bevezették. Itt még akkor is röpködnek a milliók, ha csak a textilek bérléséről és tisztíttatásáról van szó, miközben a jegybank idén is várhatóan jelentős veszteségeket könyvelhet el. A Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő MNB-Biztonsági Zrt. üzemelteti a Balatonakarattya Oktatási- és Konferencia Központot, aminek neve talán ismerősebben cseng úgy, hogy az MNB luxusnyaralója, ahová még a Balatont is bevezették. A biztató nevű, valójában inkább luxusszállodának tűnő központ egykor MÁV-üdülő volt, az MNB alapítványai 2015-ben 890 millió forintért vették meg. És bár az oktatási központ megnevezés miatt arra asszociálhatunk, hogy az épület falai között gyerekek, fiatalok tanulhatnak, nem igazán erről van szó. A Veol.hu cikke szerint a balatonakarattyai komplexum „elsődleges funkciója, hogy a jegybank tevékenységével összhangban a munkavállalóinak szóló workshopok, képzések és kihelyezett tárgyalások helyszínéül szolgáljon a jövőben”. Ez pedig nem olcsó mulatság. 2022-ben az étteremmel, uszodával, teniszpályával rendelkező vízparti „konferenciaközpont” éves működési költségét 2 milliárd forintra becsülték a Népszava szerint. Most az üzemeltető 36 hónapra összesen nettó 158 millió (bruttó 200,6 millió forint) keretösszeg erejéig – 70 százalékos lehívási kötelezettséggel, 30 százalék opcióval – keresett vállalkozást a szálloda részére különféle textíliák bérbeadására, mosodai tisztítására, vasalására, begyűjtésére. A megbízást a Salesianer Miettex Magyarországi Kft. nyerte el. Brutális veszteség Természetesen ez az összeg csepp a tengerben, ha a jegybankról van szó. Az MNB tavalyi évre vonatkozó jelentése még nincs meg, de nyugodtan kijelenthető, hogy brutális számok érkezhetnek. Az MNB munkatársainak tanulmánya alapján a jegybank 1961 milliárd forint és 2386 milliárd forint közé várta a tavalyi veszteségét, ami a GDP 2,5-3 százaléka. A jegybank 2022-ben 402 milliárd, 2023 első félévben 999 milliárd forint veszteséget könyvelt el, így az említett, 2000 milliárd körüli éves veszteség nem tűnik elrugaszkodottnak. Tavaly az RTL Híradó mutatta be, hogy miközben az MNB vesztesége százmilliárdokra rúgott, Matolcsy György jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám és barátai a Nemzeti Bankon rengeteget kerestek: rtl |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre | |
Donáth Anna partnerségben reménykedik? „Hosszú távon együtt tudnánk működni Magyar Péterrel” | |
Nem vicc: Távirányítós kisautóval kampányolt Szentkirályi Alexandra, ezt látni kell | |
Ciki: A tulajdonos cégei bajba kerültek miután az elvált Mészáros Lőrinc lányától.... | |
Belső lázadás: Összefogtak a magyar politikusok Szijjártó Péter ellen a lemondását követelik | |
Magyarországra szökött a külföldi politikus akit korrupció miatt öt év börtönre ítéltek a hazájában | |
Ú de ciki: külföldi politikusok elhívták Deutsch Tamást a drogpolitikai helyzetről vitázni | |
Döntött a hatóság, jön a giga bírság: súlyos törvényi rendelkezéseket sértett meg a TV2 | |
Tiborcz eddigi legnagyobb üzlete: ezzel Orbán Viktor veje lehet a térség egyik legnagyobb üzletembere | |
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő | |
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?” | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg | |
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő | |
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc | |
Kocsis Máté: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat | |
Vége: Nem tapasztaltak arra utaló jelet, hogy manipulálták volna a bizonyítékokat az ügyészségen | |
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” | |
Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |