Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Egy gyönyörű kórházat kapott az államtól a Magyar Református Egyház, sőt évi fél milliárd forintos segítséget is kaptak mellé |
A Magyar Református Egyház számára szép karácsonyi ajándékot jelentett, hogy a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetet az állam átadta a fenntartásába. Ez már a második egészségügyi intézmény, amelynek a fenntartását vállalja. A Magyar Közlönyben közölt rendelet alapján a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet átadásának célja az "egészségügyi feladatellátásban történő egyházi szerepvállalás megerősítése". A református egyház már fenntart egy másik egészségügyi intézményt, a Bethesda Gyermekkórházat, amely az alapítása óta egyházi kötelékben működik. A kormányrendelet kimondja, hogy a Tüdőgyógyintézet közfeladataival kapcsolatos valamennyi jog és kötelezettség átmegy a Református Onko-Pulmonológiai Centrumra 2024. március 1-jével. A Törökbálinti Tüdőgyógyintézet épületét a Jezsuita Rend hozta létre az 1700-as években, majd később a Festetics grófok tulajdonába került. 1926-ban a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete vásárolta meg, ekkor vált egészségügyi intézménnyé. Az államosítás után honvédségi tüdőszanatórium lett, majd 2012-ben a magyar állam tulajdonába került. 2020-tól az Országos Kórházi Főigazgatóság lett az intézet fenntartója és szakmai felügyelő szerve. A pénzügyminiszternek 2024-ben és 2025-ben évi 500 millió forint pluszforrásról kell gondoskodnia az intézmény működéséhez a fenntartás miatt. A belügyminiszter feladata az, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság segítségével az intézmény egészségügyi közfeladatai ne sérüljenek a március 1-jei átadás alatt és után. A konkrét okokat, hogy miért éppen a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet került az egyházhoz, csak találgatni lehet. - írta a mfor.hu |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Elképesztő bejelentés: Magyarország nukleáris megállapodást kötött Japánnal | |
Egy év alatt megduplázta profitját Mészáros cégcsoportja | |
Nem akármire kérte Magyar Péter a támogatóit - óriási mozgósítás | |
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″ | |
Megszólalt Nagy Ervin: kiderült miért állt ki Magyar Péter mellett | |
Óriási győzelmet hirdetett a minisztérium: a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, de ez még nem minden | |
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó | |
Állítólag komoly utazásra készül Orbán Viktor, de nem egyedül | |
Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték | |
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében | |
Megindulnak a magyar munkások: érdekes adatok jöttek, felmondási hullám söpörhet végig Magyarországon? | |
Magyar Péter: Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen | |
Nyolcmilliárdból épül lombkoronasétány és okoserdő Zalában | |
Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni | |
Érdekesen reagált az Orbán kormány arra, hogy a magyar piaci gázár ötszöröse a valódi piaci árnak | |
Megdöbbentő adatokat tett közzé Magyar Péter: ha ez igaz akkor izgulhat az ellenzék és a kormány is | |
Kellemetlen baki: Jeszenszky durván leszólta Magyar Pétert de Bayert és Rákay is érinti amit felhozott | |
Érdekes: Pekingből jelentkezett be Varga Mihály: most jön csak a keleti nyitás | |
Hiába a tiltakozás: újabb akkumulátorgyárat jelentettek be, már toborozzák is a Fülöp-szigetieket | |
Beindult a háború Hajdú Péter és az ismert youtuber között a Varga Judit interjú miatt | |
Újabb ismert közszereplő ugrott neki Magyar Péternek egy kép miatt | |
Orbán gyászol: saját oldalán vett végső búcsút | |
Ajjaj: Semjén szerint a DK-s megfélemlítések miatt lett kevés a vallásosak száma | |
A felcsúti utánpótlás-alapítványhoz 5,8 milliárd forint támogatás érkezett a központi költségvetésből | |
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni | |
Orosz diszkontlánc jöhet Magyarországra | |
Hajdú Péter keményen beleállt az Őt támadókba: "a potenciális Messiásról kiderült az igazság" | |
Óriási botrány: Szúrós szag terjedt a komáromi akkugyárában, nyolc embert kórházba kellett szállítani | |
Vigyázat! - Karsai Dániel profilképével gyűjtenek adományokat csalók | |
Schadl György: Nem fogok olyat bevallani, amit nem csináltam, maximum szájba ba*m az ügyészt! | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Borul a dominó? - jelentősen zsugorodik Lázár János hatásköre | |
Magyar Péter ismét robbantott: már többen megkeresték őt Orbán környezetéből és a Dobrev-féle árnyékkormányból | |
Magyar Péter a köztévé EP-vitájáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van | |
Itt vannak Magyar Péter feltételei: Május 30-án az M1-en lesz a vita este 8 órától | |
Hajdú Péter durván nekiment Magyar Péternek: hiába fenyegeted majd nadrágszíjjal a benzin árát, nem fog megijedni | |
Egyeduralkodó: Mészáros Lőrinc teljesen maga alá gyűrte az egyik legnagyobb energiacéget | |
Név szerint említi Tiborcz Istvánt az amerikai külügyminisztérium jelentése | |
Magyar Péter mozgósít legjobban? - már 26%-nál tart a Tisza Párt a mérések alapján | |
Kiöntött a Tisza: Megtelt a Dóm tér a Tisza Párt szegedi demonstrációján | |
Nagy Feró Magyar Péterről: Ügyesen csinálja a dolgát - Megváltozott a róla alkotott véleménye. | |
Magyar Péter: Betiltjuk a propagandát, visszavesszük a közmédiát... | |
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás | |
Mutatjuk mennyi pénzébe került a magyaroknak a képen látható gazzal benőtt focipálya! - kapaszkodj meg! | |
Szánalmasan sikertelen akcióként tálalta Magyar Péter tüntetését a kormánymédia - alig néhány százan tüntikéztek | |
Kiderült kinek írt érdekes SMS-t Tóth Gabi: "Gyere el, aztán olyat adunk neked......" | |
Óriási botrány: nem akárkik jelentek meg Mészárosék villája előtt, ajándékot is vittek | |
Óriási balhé: botránnyal indult a Schadl–Völner-ügy tárgyalása | |
Népharag: nem akármiért kínoztak meg egy politikust a szomszédunkban - ilyen még nem volt Európában | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |