Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig |
Az Európai Ügyészség hivatalosan 2021. június 1-jén kezdte meg tevékenységét, és azóta már több mint félmilliárd eurónyi vagyon lefoglalását intézkedte el. Az Európai Ügyészség eddigi működése során öt jelentős európai bűnszervezetet azonosított, melyek kifinomult módszerekkel és összetett struktúrával működve keresik azokat az országokat, ahol a szabályozás és az ellenőrzés a leggyengébb. Laura Codruța Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője, bemutatta az intézmény első teljes évet felölelő jelentését az Európai Parlamentben. Az Európai Ügyészség 22 tagállam tagja, de Magyarország nem csatlakozott hozzá. Az Európai Ügyészség fő feladata az EU pénzügyi érdekeinek védelme, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek több tagállamot érintenek. Annak ellenére, hogy Magyarország nem vesz részt az együttműködésben, az Európai Ügyészség és a Magyar Ügyészség között együttműködési megállapodás született, ami lehetővé teszi, hogy az európai ügyészek magyar vonatkozásokat is vizsgáljanak. A főügyész kiemelte az Európai Ügyészség hatékonyságát, és rámutatott arra, hogy minden egyes euró, amit a működésére fordítanak, hét euró hasznot hoz, azaz az általuk lefoglalt vagyon összértéke ennyi. Kövesi beszámolt a 2021-es tevékenységről is, amely során több mint 3300 bűnügyi jelentést dolgoztak fel, több mint 860 vizsgálatot kezdeményeztek, és több mint 350 millió eurót értékben kaptak befagyasztási határozatokat. Az Európai Ügyészség vezetője szerint az EPPO segítségével felülről láthatóvá vált a nemzetközi bűnözés, és teljes képet kaphatunk a szervezett bűnbandák működéséről. Kövesi részletesen beszélt az általuk azonosított bűnözői csoportokról, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak a változó helyzetekhez, és kihasználják az eltérő nemzeti szabályozásokat. Az Európai Ügyészség legnagyobb eredményének az Admiral-vizsgálatot nevezte, amely egy portugál ügy volt, de az EPPO közbelépésével 34 országban 2,2 milliárd eurós kárt okozó bűnszervezetet azonosítottak. Kövesi hangsúlyozta, hogy az ügy bonyolultságát jelzi, hogy több mint száz terrabájt adatot kellett feldolgozni. A főügyész szerint nem várható csökkenés a munkaterhelésben, sőt, a helyreállítási alap miatt, amely jelentős uniós pénzt juttat az európai gazdaságokba, tovább nőhet az ügyek száma. Emellett Ukrajna is jelentős uniós támogatást kap, így az Európai Ügyészségnek ellenőriznie kell a források felhasználását. Kövesi hangsúlyozta az együttműködés fontosságát más uniós szervekkel, miközben a tagállamokkal is aktívan együttműködnek. Az Európai Parlament képviselői számos kérdést fogalmaztak meg azokkal az országokkal kapcsolatban, amelyek nem vesznek részt az együttműködésben, ideértve Magyarországot is. Kövesi elmondta, hogy igyekeznek hatékony kapcsolatokat kialakítani a kimaradó országokkal, és meggyőzni őket az együttműködés előnyeiről. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Durva dolog jelent meg a kínai állami médiában, bár korábban ezt Lázár János tárcája nem ismerte el | |
Egy ország szomorkodik: Véget ért Schobert Lara kapcsolata, most kiderült amire mindenki várt... | |
Magyar politikus gázolt halálra egy biciklist - Szerinte a biciklis figyelmetlensége miatt történt a baleset | |
Segíts egy megosztással! - Eltűnt egy 14 éves kislány, már a rendőrség is keresi | |
Ismerős arc: kiderült ki az a férfi aki milliókat költött arra, hogy kritizálja Magyar Pétert az interneten | |
Több milliárd forintnyi állami támogatást kapott egy koreai cég, most kivágtak közel ezer munkást | |
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás | |
Óriási balhé: botránnyal indult a Schadl–Völner-ügy tárgyalása | |
Az eddigi legnagyobb törvénymódosítás jön: egyszerre 20 törvényt ír át a Fidesz, mutatjuk a részleteket | |
Kiderült hol van Novák Katalin, majd kicsattan a boldogságtól - képek | |
Kiderült kinek írt érdekes SMS-t Tóth Gabi: "Gyere el, aztán olyat adunk neked......" | |
Szánalmasan sikertelen akcióként tálalta Magyar Péter tüntetését a kormánymédia - alig néhány százan tüntikéztek | |
Kitört a háború: egymásnak esett Menczer Tamás és Márki-Zay Péter | |
Óriási botrány: kiderült, hogy nem az iskola, hanem három foci edzőpálya miatt vágatná ki az erdőt a püspök | |
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament | |
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista | |
Havi közel 5 milliót kapott Schmidt Mária Történelem és Társadalom Kutatásért | |
Bayer Zsolt több empátiát és tisztességet várna mindenkitől! - közeleg a botrány | |
Robbant a hír: Miniszteri biztos lett Orbán Ráhel barátnője | |
Hivatalos bejelentés: Videókat kezdett el vizsgálni a Szuverenitásvédelmi Hivatal | |
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak | |
Óriási botrány: kitálalt K. Endréről két volt kollégája: „Gyakorlatilag lefogta a gyerekeket, hogy más bánthassa őket” | |
Mi jöhet még? Kiderült mit keresett Felcsút környékén K. Endre aki kegyelmet kapott | |
Kiderült kinek az utasítására törölhették Orbán Ráhel tokaji földjeiről az állam elővásárlási jogát - rendőrségi nyomozás indult | |
A felcsúti futballbevételek meghaladták a 100 milliárd forintos határt - tao-pénzek, állami támogatások és vállalati adományok ... | |
Milliárdokból rendezhet gigarendezvényt Áder János alapítványa - mutatjuk | |
Nem akármit szerzett meg Tiborcz István külföldön - a térség legnagyobb tranzakciója | |
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? | |
Óriási botrány: durva dolgokat találtak a lélegeztetőgépeket beszerző cég mérlegében - de ez még nem minden | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe Schmidt Mária | |
Hivatalos: nem akármelyik hatóság felett vette át a hatalmat Müller Cecília | |
Menczer Tamás előállt egy esettel amikor szerinte Magyar Péter nyilvánosan hazudott - Gyurcsányt is belevonta a dologba | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Megfagyott a levegő a stúdióban: állítólag csak a szerencsén múlt, hogy nem mészárolták le Krausz Gábor húgát | |
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki | |
Ilyen nincs: Stikában Magyarországra jön egy újabb akkumulátorgyár az eddigieken kívül | |
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek | |
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak | |
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya, hogy mire, az rejtély. | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Bajban a magyar focilegenda? - A NAV végrehajtási eljárást indított a Dzsudzsák Balázs érdekeltségébe tartozó céggel szemben | |
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába | |
Kiderült ki segítette ki Pataky Attilát nettó 80 millió forinttal - de ez még nem minden | |
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá? | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Mutatjuk mennyi pénzébe került a magyaroknak a képen látható gazzal benőtt focipálya! - kapaszkodj meg! | |
Robbant a hír: reagáltak a híresztelésekre amelyek szerint Orbán Gáspár meghalt - elárulták hol szolgál most | |
Kiderült milyen eredménnyel zárult Várkonyi Andrea IQ-tesztje - megdöbbentő eredmény | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |