Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Fidelitasos vezetésű szervezetek taroltak a pályázaton - Frissen alapított, korábban semmilyen látható tevékenységet nem végző... |
A tavalyi évben a Városi Civil Alap program keretében a frissen alapított, korábban tevékenység nélküli ifjúsági szervezetek is milliós közpénztámogatást kaptak. Ezek a szervezetek fideszes és fidelitasos vezetéssel rendelkeznek. A kormány, mivel a fiatalok körében alacsony a Fidesz-KDNP népszerűsége, valószínűleg a VCA segítségével próbálja ezt orvosolni. Ebben a programban látványosan megnőtt az ifjúsági profilú szervezetek száma. A Városi Civil Alapot a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül osztották szét, és hosszú ideje a civilként beállított, de valójában helyi fideszes vezetők által irányított szervezetek finanszírozásának eszköze. Az állami forrásokat szétosztó alap a Norvég Civil Alap helyébe lépett, és a legnagyobb összegeket már az első évben olyan szervezetek nyerték el, amelyek valójában a helyi Fidesz-szervezetekhez kötődtek. A 2021-es és 2022-es pályázatok nyertesei között főként olyan alapítványokat és egyesületeket találunk, amelyeket fideszes önkormányzati képviselők vagy alapszervezeti vezetők irányítanak. Sok szervezet aktívan támogatta a kormánypártok kampányát a választások idején, és támogatást kaptak olyan civil szervezetek is, amelyek közös jelölteket indítottak a kormánypártokkal. A 2023-as pályázatoknál sem változott a helyzet, ahol a nyertesek ötöde kötődik valamilyen módon a kormánypártokhoz. Ha a 2 millió forint feletti támogatást elnyert szervezeteket nézzük, akkor a nyertesek harmada fideszes kötődésű. Az idei év legmagasabb, 11 milliós támogatását többségében (59 százalékban) fideszes politikusokhoz köthető szervezetek nyerték el. - közölte az atlatszo.hu |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek | |
A DK szerint Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött megállapodást | |
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel | |
Közel 6 milliárd forintos EU-s támogatásra bukkantak, a polgármester felesége az ügyvezető, korában pedig a családi lakcímén volt a székhely is... | |
Kitört a háború: egymásnak esett Menczer Tamás és Márki-Zay Péter | |
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek | |
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak | |
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott | |
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) | |
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés | |
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia! | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
SPAR-balhé: megszólaltak Tiborczék, reagáltak a vádakra | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről | |
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd.... | |
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!” | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket.. | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Kisebb balhé volt a kormányinfón | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer | |
Nyilvánosságra került: Kiderült mit írt Magyar Péter Dobrev Klárának és Deutsch Tamásnak | |
Óriási mozgósítás: Már dolgoznak a Fidesz-kampányban a határon túli magyar fiatalok | |
Óriási készültség: Felfegyverzett albánokra csapott le a NAV | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |