Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Pár év alatt 786 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők átlagvagyona |
2010 óta 786 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők átlagvagyona. Tíz évvel ezelőtt még átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal bírt egy tisztségviselő, most ez 28 millió forint, derül ki az mfor.hu összesítéséből. A lap a felmérésben a képviselők vagyonnyilatkozata alapján sorra vette az értékpapírokat, befektetéseket, készpénzt, és a feltüntetett követelés-állományt és a tartozások nagyságát is, de a különböző értéktárgyakat, ingatlanértékeket nem számolták bele a vagyonba. Így állapították meg, hogy a parlamentben helyet foglaló képviselők 2020-ra összesen 3,5 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonnal rendelkeztek, míg ez 2019-ben még csak 2,9 milliárd volt, a képviselői mandátumuk átvételekor pedig csak 401 millió forint. Lebontva: értékpapír-állományukat 21 százalékkal 2,4 milliárdra növelték, takarékbetétben az előző évinél egy százalékkal többet, 997 millió forintot tartottak, 2011-hez képest 587 százalékkal többet, készpénzben 303 millió forinttal rendelkeztek a képviselők, ami 89 százalékkal több az előző évinél és 29 százalékkal több, mint 2011-ben, egyéb követeléseik értéke 1,5 milliárdot tesz ki, ami 4 százalékkal több a 2019-esnél és nagyjából triplája a 2011-es értéknek. A képviselők tartozásai is emelkedett valamennyit, 2020 végére 1,7 milliárd tartozásuk volt, ami 2 százalékkal több, mint 2019-ben, és 2011-hez képest pedig 62 százalékkal. Az ingatlanok számát tekintve 2011-ben még csak 512 ingatlan volt a képviselők birtokában, 2020-ra ez 682-re emelkedett. A legtöbb ingatlannal bírók közül az első 14 fideszes képviselő, a listát pedig Varga Gábor vezeti, aki 44 ingatlannal büszkélkedhet, utána jön a sorban Lázár János 33 ingatlannal, de közvetlen mögötte ott van L. Simon László is 32 ingatlannal. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot | |
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet | |
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak | |
800 milliárdos vagyont kezelő cég többségi tulajdonosa lett Tiborcz István | |
Robbant a hír: Összefogtak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankjai - az ok elképesztő | |
24 órás védelmet kap Magyar Péter! - egyre több a fenyegetés? | |
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el | |
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében | |
Bonyolódik a Schadl botrány: az egyik tanú szerint Orbán testvére háromszor is eljött hozzá | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Óriási botrány: Százezer üres nemzeti konzultációs ív jelent meg a magyar kormány brüsszeli villája előtt | |
350 ezer forintért pirosarany - a legdurvább beruházás amit idén látni fogsz! | |
Jöhetnek a kínai rendőrök? - Már külföld is a magyar kormány és Kína közötti megállapodásról cikkez | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni | |
Mindent bevetettek és máris elkapta a rendőrség a férfit, aki betörte a Fidesz-iroda ablakát | |
Felgyújtották a Fidesz plakátjait, lázad Magyarország, itt vannak a képek | |
Mészárosé az álom biznisz: Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el... | |
Várkonyi elárulta, nem adja egy bizonyos szint alá, ezt keresi igazán a férfiakban | |
Döbbenet: Egy föld alatti folyósóról is beszámoltak a tízmilliárdos hatvanpusztai Orbán-birodalomban | |
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... | |
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg! | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról | |
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben | |
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait | |
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse | |
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe járták | |
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá | |
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak | |
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat | |
Megerősítette a Belügyminisztérium: kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon | |
Előkerült egy érdekes fotó Varga Juditról, Hajdú Péter azt állítja, hogy Ő nincs rajta, nézd meg és mondj véleményt! | |
Bayer Zsolt elszabadult: Takarítsuk ki ezeket a rohadékokat innen! | |
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén | |
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés... | |
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) | |
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül | |
Robbant a hír: kiderült ki figyelt fel elsőként a kegyelmi ügyre - Nem hitt a szemének mikor meglátta.... | |
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament | |
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad | |
Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll | |
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk | |
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak | |
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
Nem akárki kapott 680 milliós megbízást Schadl idején a végrehajtói kartól - ismerős nevek... | |
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |