Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Magyarország: Csendben ment el a kilakoltatott ceglédi néni, rendőrök, végrehajtó kísérték, hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg |
![]() |
Hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg.
Cegléd — Nem elég a rettegés a kórtól, még az otthonát is elvesztette: kilakoltatták a koronavírus-tesztre váró Kiskorényi Gézáné Évát (66), aki épp a mentőket várta, amikor rendőri kísérettel megérkezett a végrehajtó. – Egy hete lázas vagyok esténként, ráz a hideg és nincs erőm. A háziorvosom pénteken megrendelte a tesztet, a mentők mostanra ígérték, hogy jönnek. Az utcán ücsörögjek, ha kiraktak? Legalább a tesztelést várják meg! – kérlelte a végrehajtót a kabátban és kendőben is lázasan vacogó asszony, reszkető kezében a kulcsokat szorongatva. Ha most kinyitja a kaput, egész eddigi élete oda lesz, idős korára földönfutóvá válik. Épp akkor, amikor a világjárvány talán őt is elérte. Legalább ebből a gyötrő betegségből gyógyulhatna fel otthonában, ha pedig elragadná a gyilkos kór, mint annyi idős embert, ne kisemmizve távozzon a világból. A fejkendős asszony szemeiben kétségbeeséssel és fáradt beletörődéssel méregette a kapun kívül álldogállókat. Nemrég még elszánt volt, ő ugyan be nem enged senkit, rángassák ki az otthonából, ha akarják. Most viszont kulcs fordult a zárban, történjen, aminek történnie kell, Éva kitárta a kaput a karhatalom előtt. – Az, hogy valaki koronavírustesztre vár, a jogszabály szerint nem teszi lehetővé az eljárás elhalasztását. Az sem lenne halasztási ok, ha már levették volna a mintát és már csak az eredményre várna. Csak ha a koronavírus-fertőzés igazoltan megállapítható és elrendelték a házi karantént, csak abban az esetben állna módomban elhalasztani az eljárást – citálta az ide vonatkozó jogszabályokat Varga Levente Árpád végrehajtó, aki rendőrökkel a sarkában a verandáig követte Évát. – Jöjjenek csak be, remélem, megbünteti magukat az isten és megkapják a vírust mindannyian tőlem! Meg is érdemlik, mert ennyi emberség nincs magukban – szórta átkait megkeseredetten a nő, miközben a hatóság emberei követték őt a házba. A konyhában elpityeredett, csak pár dolgot pakolt össze egy szatyorba. „Kérem, hagyja el a házat!” – hangzott a felszólítás, Éva pedig azt suttogta elkeseredetten: „Nem megyek...”. Mintha életében most először próbált volna ellenszegülni a sorsnak, de nem sikerült. – A gyógyszereit mindenképp vigye most magával. A többi ingóságot az ingatlan új tulajdonosa hatvan napig őrzi, vele tessék majd egyeztetni – tanácsolta az eljáráshoz kirendelt egyik rendőr. Éva tragédiája úgy indult, hogy tíz éve két ingatlanra felvett 36 millió forintot, állítja, hogy zsarolták miatta. Visszafizetni viszont a nyugdíjából esélye sem volt. A bank 8 millió forintért szerezte meg a házat, az idős asszony pedig otthontalanná válva átmenetileg rokonokhoz költözött. Hogy utána mi lesz, nem tudja. Fia, Kiskorényi Csaba (44) csak hat éve szerzett tudomást az egészről. – Akkor feljelentést tettünk a rendőrségen, de egy pár soros határozattal lezárták az ügyet, mert nem lehet bizonyítani. Nem készült hangfelvétel, írásos nyoma sem volt semminek és a kizsarolt milliókat személyesen vette át a férfi. Nincs bizonyítékunk, tehetetlenek vagyunk. A lakásmaffia így forgatta ki a családunkat a vagyonból – mondta elkeseredve a férfi. A járvány első hullámában még nem lehetett utcára tenni senkit. Akkor ugyanis veszélyhelyzetet hirdetett a kormány és emiatt addig felfüggesztettek minden kilakoltatást. Nagy Zoltán ügyvéd a Blikk-kel azt közölte, hogy csak novembertől tavaszig függeszthetők fel a kilakoltatások a téli moratórium miatt. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt | |
![]() |
![]() |
|
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból | |
![]() |
![]() |
|
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? | |
![]() |
![]() |
|
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást | |
![]() |
![]() |
|
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
![]() |
![]() |
|
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter nagyon durván beszólt Orbán Viktornak, a követői imádják | |
![]() |
![]() |
|
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
![]() |
![]() |
|
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt Magyar Péter: tiszta vizet öntött a pohárba, rengeteg kérdésre adott választ | |
![]() |
![]() |
|
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások.... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: nyilvánosságra került a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfigurája - Rogán Antal bizalmasával összekötő nyomok... | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül: Rekordszámú személyes adatot kért ki a magyar kormány a Facebooktól | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá | |
![]() |
![]() |
|
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... | |
![]() |
![]() |
|
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja | |
![]() |
![]() |
|
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
![]() |
![]() |
|
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt | |
![]() |
![]() |
|
Megkerülték akit kellett, majd Mészáros Lőrinc bankjára cserélték az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete | |
![]() |
![]() |
|
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter keményen nekiment Orbánnak: Hogy lesz így elfoglalva Brüsszel, miniszterelnök úr? | |
![]() |
![]() |
|
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön | |
![]() |
![]() |
|
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk | |
![]() |
![]() |
|
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
![]() |
![]() |
|
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
![]() |
![]() |
|
Tiborcz megállíthatatlan: tízmilliárdokkal felpumpált magántőkealapok, többnyire átláthatatlan ügyletek | |
![]() |
![]() |
|
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle | |
![]() |
![]() |
|
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter megnevezte azt az öt embert, aki biztosan beül a Fővárosi Közgyűlésbe | |
![]() |
![]() |
|
A Tisza Párt alelnöke keményen nekiment Balog Zoltánnak - „megalázta az áldozatokat” | |
![]() |
![]() |
|
Államadósság: Csak a tartozások kamataira 3000 milliárdot fizet az állam | |
![]() |
![]() |
|
Megjelent a Tisza Párt EP képviselője és keményen helyretette Káslert | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |