Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban |
![]() |
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának(EJEB) ítélete szerint megsértette hat újságíró szólásszabadsághoz való jogát Kövér László, az Országgyűlés elnöke, mikor 2016-ban kitiltotta őket a Parlamentből, számolt be az Index.
Kitiltás az MNB-botrányról szóló kérdezősködésért Hat újságírót tiltott ki a Parlamentből 2016. áprilisában Kövér László. Bakró-Nagy Ferenc és Fábián Tamás az index.hu-nak, Kaufmann Balázs a 24.hu-nak, Kovács Klára és Mándli Iván Szabolcs a nol.hu-nak, Fekete Norbert pedig a hvg.hu-nak dolgozva tudósított a Parlamentből április 25-én. Az újságírók a Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül történő pénzosztásáról próbálták az országgyűlési képviselőket kérdezni, miután egy közérdekű adatigénylés után kiderült, hogy több milliárd forint közpénzt kaptak különböző, a kormánypárttal kapcsolatba hozható cégek. Az újságírók, hogy megszólaltathassanak kormánypárti képviselőt, megsértették az akkor érvényben lévő területi korlátozást, azaz olyan területre is beléptek, és próbáltak kérdezni politikusokat, ahol ezt a szabályok szerint nem tehetik. Még aznap levelet kaptak az érintett újságírók szerkesztőségei, melyben az Országgyűlés sajtófőnöke közölte, hogy másnaptól kitiltották őket a Parlamentből, mert megszegték a házelnöki rendelkezésben előírtakat. A hat újságíró 2016. szeptember 12-én tudósíthatott legközelebb a Parlamentből személyesen, annak ellenére, hogy kérvényezték, hogy júniusban ott lehessenek a Alaptörvény 6. módosításának vitáján, erre azonban nem kaptak lehetőséget. Mivel Magyarországon nem volt jogorvoslati lehetőség, az újságírók az EJEB-hez fordultak. TASZ: sérült az újságírók szólásszabadsághoz való joga Az ügyüket a strasbourgi bíróságon képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint ezzel sérült a szólásszabadsághoz való joguk, azon belül is az a joguk, hogy a sajtó képviselőjeként közéleti eseményekről információt közvetítsenek a társadalom felé. A magyar kormány képviselőinek azon érvelésével egyetértett a testület, miszerint a házelnöki rendelkezés a parlamenti munka háborítatlanságát szolgálja, és a rendelkezést tudatosan megszegő újságírók számolhattak azzal, hogy ezért szankció jár. Az újságírók határozatlan időre szóló kitiltása viszont nem állt arányban a tettükkel, és nélkülözte az eljárási garanciákat, ezért adott a bíróság nekik igazat. Többek közt kiemelték, hogy Kövér nem vonta be az újságírókat a döntés meghozatalába, és hogy hiányoztak a jogorvoslati fórumok, ahol kifejthették volna az érveiket. Ez alapján állapította meg a strasbourgi testület, hogy a kitiltásuk sértette az Emberi Jogi Egyezmény 10. cikkében garantált szólásszabadsághoz való jogukat. Az államnak nem vagyoni kártérítésként 4574 eurót (körülbelül 1,6 millió forintot) kell fizetnie. A döntés ellen a bíróság Nagykamarájához fordulva fellebbezhetnek. Változtatni kell a gyakorlaton A strasbourgi bíróság döntése azt jelenti, hogy mostantól minden, a Parlamentből hasonló indokkal kitiltott újságíró sikerrel perelhetné Magyarországot, írja az Index. A bíróság döntése önmagában nem szünteti meg az újságírók kitiltásának gyakorlatát, de a rendszerből az következik, hogy orvosolni kell a kitiltásra lehetőséget adó jogi szabályozást, és az ítélet végrehajtásának a része lesz a gyakorlat megváltoztatása - mondta a TASZ jogásza a lapnak. A 2016-os ügy óta egyébként több ponton szigorítottak a szabályokon. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt | |
![]() |
![]() |
|
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból | |
![]() |
![]() |
|
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? | |
![]() |
![]() |
|
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást | |
![]() |
![]() |
|
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
![]() |
![]() |
|
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter nagyon durván beszólt Orbán Viktornak, a követői imádják | |
![]() |
![]() |
|
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
![]() |
![]() |
|
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt Magyar Péter: tiszta vizet öntött a pohárba, rengeteg kérdésre adott választ | |
![]() |
![]() |
|
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások.... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: nyilvánosságra került a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfigurája - Rogán Antal bizalmasával összekötő nyomok... | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül: Rekordszámú személyes adatot kért ki a magyar kormány a Facebooktól | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá | |
![]() |
![]() |
|
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... | |
![]() |
![]() |
|
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja | |
![]() |
![]() |
|
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
![]() |
![]() |
|
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt | |
![]() |
![]() |
|
Megkerülték akit kellett, majd Mészáros Lőrinc bankjára cserélték az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete | |
![]() |
![]() |
|
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter keményen nekiment Orbánnak: Hogy lesz így elfoglalva Brüsszel, miniszterelnök úr? | |
![]() |
![]() |
|
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön | |
![]() |
![]() |
|
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk | |
![]() |
![]() |
|
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
![]() |
![]() |
|
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
![]() |
![]() |
|
Tiborcz megállíthatatlan: tízmilliárdokkal felpumpált magántőkealapok, többnyire átláthatatlan ügyletek | |
![]() |
![]() |
|
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle | |
![]() |
![]() |
|
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter megnevezte azt az öt embert, aki biztosan beül a Fővárosi Közgyűlésbe | |
![]() |
![]() |
|
A Tisza Párt alelnöke keményen nekiment Balog Zoltánnak - „megalázta az áldozatokat” | |
![]() |
![]() |
|
Államadósság: Csak a tartozások kamataira 3000 milliárdot fizet az állam | |
![]() |
![]() |
|
Megjelent a Tisza Párt EP képviselője és keményen helyretette Káslert | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |