Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek |
![]() |
December 9. az antikorrupciós világnap, Magyarországon ez különösen fontos. Ebből az alkalomból felhívom a figyelmet a felcsúti Szári utcára (csúti Rózsahegy), aminek néhány éves története mindent elmond a világnap magyar aktualitásáról.
Az utcában néhány éve még csak két tüzépbarokk villa és több üres telek állt. Azóta az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került és egészen grandiózus házikók nőttek ki a földből ezen a misztikus helyen. Korábban a Gázszerelő Mercedes flottája is megtekinthető volt az udvari színben. Azóta zárt garázsokat tettek oda, a fia udvarán azonban még mindig lehet látni olyan autót, amelyik ára 75 millió forinttól indul. Ha hátulról nézzük a telkeket, akkor megnyugodva láthatjuk, hogy az épületek annál is nagyvonalúbbak, mint ami az utcáról látszik. A gázszerelő kastélyához például hatalmas üvegház tartozik, benne valószínűleg házi welness részleggel. Ez az utca persze így is eltörpül ahhoz képest, ami néhány kilométerrel odébb épül Hatvanpusztán, vagy önmagában szinte szerénynek is mondható ahhoz az emberi ésszel felfoghatatlan vagyonhoz, amit a Gázszerelő pár év alatt a magáévá tett. Mégis, ha arra jár az ember, mindennél jobban érzi, miért van ennek köze az antikorrupciós világnaphoz. A Gázszerelő család vagyonának legnagyobb részét állami beszerzéseken, az Önök pénzéből szerezte. Maga a gázszerelő nyilatkozta azt, hogy a vagyon a Jóistennek, a szorgalmának és a miniszterelnök barátságának köszönhette. Ez maga a beismerő vallomás, mert a Jóisten bármit megtehet egy Gázszerelőért, de egy miniszterelnök nem. Ha pedig ezeknek a közbeszerzéseknek a részleteit vizsgáljuk, még "kívülről" is megtalálhatóak azok a jelek, amelyek a közbeszerzések versenykorlátozó befolyásolására (1-3 évvel büntetendő) utalnak. Kormányról jóval több adat látható persze, ezért is látok arra lehetőséget, hogy egy ellenzéki győzelem esetén jövő ilyenkorra már ne élvezzék nyugodtan a felcsúti Rózsadomb kényelmét a lakók. De addig még nagyon sokat kell dolgozni! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Hadházy Ákos közlemény |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt | |
![]() |
![]() |
|
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János bejelentette: katolikus egyetemet építenek közel 300 milliárd forintból | |
![]() |
![]() |
|
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is? | |
![]() |
![]() |
|
Közel az összeomlás? - Már az orvosok sem kapnak rendes kórházi ellátást | |
![]() |
![]() |
|
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
![]() |
![]() |
|
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter nagyon durván beszólt Orbán Viktornak, a követői imádják | |
![]() |
![]() |
|
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
![]() |
![]() |
|
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt Magyar Péter: tiszta vizet öntött a pohárba, rengeteg kérdésre adott választ | |
![]() |
![]() |
|
Megszereztük a kulturális ismereti vizsga részleteit: Ha felállva eléneklik a Himnuszt, egy évet még maradhatnak a vendégmunkások.... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: nyilvánosságra került a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfigurája - Rogán Antal bizalmasával összekötő nyomok... | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül: Rekordszámú személyes adatot kért ki a magyar kormány a Facebooktól | |
![]() |
![]() |
|
Újabb százmilliókat kaptak határon túli focicsapatok - kassai Borsodsport 552 millió forint, komáromi klub 499 millió forint... | |
![]() |
![]() |
|
Könyv készül Magyar Péterről és a Tisza Pártról | |
![]() |
![]() |
|
Óriási nevetésben tört ki Semjén mikor a nem működő kórházi klímákról kérdezték | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor elleni merényletről írnak az orosz sajtóban – Óriási a találgatás | |
![]() |
![]() |
|
Európa csak néz: 200 milliárdot ajánlott a legnagyobb horvát cégért Mészáros Lőrinc | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá | |
![]() |
![]() |
|
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... | |
![]() |
![]() |
|
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja | |
![]() |
![]() |
|
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
![]() |
![]() |
|
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt | |
![]() |
![]() |
|
Megkerülték akit kellett, majd Mészáros Lőrinc bankjára cserélték az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete | |
![]() |
![]() |
|
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter keményen nekiment Orbánnak: Hogy lesz így elfoglalva Brüsszel, miniszterelnök úr? | |
![]() |
![]() |
|
Így lehet Magyar Péter miniszterelnök 2026-ban - óriási munka jön | |
![]() |
![]() |
|
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk | |
![]() |
![]() |
|
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
![]() |
![]() |
|
Újabb templomot újítottak fel Erdélyben a magyar kormány támogatásával - mutatjuk az összeget | |
![]() |
![]() |
|
Tiborcz megállíthatatlan: tízmilliárdokkal felpumpált magántőkealapok, többnyire átláthatatlan ügyletek | |
![]() |
![]() |
|
Olyan tengerparti szállodát vett Mészáros Lőrinc hogy az ember álla leesik tőle | |
![]() |
![]() |
|
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt a kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelről - érdekes | |
![]() |
![]() |
|
Magyar Péter megnevezte azt az öt embert, aki biztosan beül a Fővárosi Közgyűlésbe | |
![]() |
![]() |
|
A Tisza Párt alelnöke keményen nekiment Balog Zoltánnak - „megalázta az áldozatokat” | |
![]() |
![]() |
|
Államadósság: Csak a tartozások kamataira 3000 milliárdot fizet az állam | |
![]() |
![]() |
|
Megjelent a Tisza Párt EP képviselője és keményen helyretette Káslert | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |