Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait |
![]() |
A Nemzeti Védelmi Szolgálat azonnal lépett. Szeptember 16-án, a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján rendelte el a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a nyomozást hivatali vesztegetés és más bűncselekmények gyanúja miatt – írták a Blikk megkeresésére. Ismert, nem mindennapi ügyről van szó, a történtekbe belebukott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, illetve egy magas beosztású kormányzati tag, Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. A KNYF által kiadott közlemény szerint gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott, amiért az államtitkár – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően. November közepén írta meg a Blikk, hogy a repülőtérről vitték el a rendőrség munkatársai a végrehajtói kar vezetőjét, Schadl Györgyöt és feleségét, akik – értesüléseink szerint – Dubajba akartak utazni. Lapunk információi alapján a férfit meggyanúsítása után le is tartóztatták, nejével szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendeltek el. Hogy pontosan mi a bűnük, nem derült ki. Schadl Györgyöt próbáltuk elérni cikkünk készítésekor – és most is kerestük –, ám a telefonján csak a hangposta jelentkezik be, ezért sms-t is küldtünk neki. Az ügyről több helyről kértünk tájékoztatást már előző cikkünk készítésekor is. Ma az ügyészség megnevezte a tizenkét gyanúsított közül Völnert és Schadl Györgyöt. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... | |
![]() |
![]() |
|
Megnézték ki volt Mészáros régen: Nézze meg, ebben a házban is ő vezette be a gázt a két kezével.... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar nyugdíjasokra csapott le a rendőrség - elképesztő amin rajtakapták őket | |
![]() |
![]() |
|
Kitört a botrány: Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt | |
![]() |
![]() |
|
Kósa kampánya: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármit vett Spanyolországban 9,3 millió euróért Orbán veje - egy bűnözőé volt a... | |
![]() |
![]() |
|
Itt a vége - nem akárki mondott le a miniszteri pozíciójáról | |
![]() |
![]() |
|
A Fidesz nekiment az ellenzéknek: állami hitelek és a rablóprivatizáció....és oly sok mi itt nem írható le | |
![]() |
![]() |
|
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány | |
![]() |
![]() |
|
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának | |
![]() |
![]() |
|
Megindult a lavina: kemény nyomozás indult a megbukott Fidesz-vezetés ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkik tűnnek fel Orbán hivatalában, saját belépőkártyájuk is van | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármi történt: a saját nyomorunkon való sírva vigadás ahogy kiosztották a NER-t! | |
![]() |
![]() |
|
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen a volt DK-s politikus | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján | |
![]() |
![]() |
|
Megjelentek Orbán barátai és nekimentek az EU-nak - összefognak | |
![]() |
![]() |
|
Járőröznek a rendőrök. Köröz a helikopter felettünk - a kormánypropaganda legújabb gyöngyszeme... | |
![]() |
![]() |
|
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki érkezik Orbánhoz - ismét lezárnak mindent? | |
![]() |
![]() |
|
Nem vicc: Pénzmosás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek Orbán Viktor ellen Svájcban - valaki a nevével... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan | |
![]() |
![]() |
|
Obama Magyarországot említette példaként de Orbán Viktort nem nevezte meg konkrétan | |
![]() |
![]() |
|
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki | |
![]() |
![]() |
|
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Magyarország: Csendben ment el a kilakoltatott ceglédi néni, rendőrök, végrehajtó kísérték, hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg | |
![]() |
![]() |
|
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik? - gy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva | |
![]() |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban | |
![]() |
![]() |
|
Megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról - nincs még egy hely a világon, ahol ilyen drágán | |
![]() |
![]() |
|
A kormány partnerként tekint a nemzetiségekre - jönnek a kiegészítő támogatások | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: Négy személyt fosztott meg állampolgárságától Novák Katalin | |
![]() |
![]() |
|
Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér: effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit győzelmet hirdet: szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is | |
![]() |
![]() |
|
Kibukhat a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere - bírósági ítélet | |
![]() |
![]() |
|
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban | |
![]() |
![]() |
|
Arany fürdőszoba és a luxus BMW - kiderült kikre csapott le a NAV | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: A szlovákok törvénymódosítást kezdeményeznek Orbánék miatt - ilyen még nem volt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó: a magyarok megtanulták a történelem leckéit - nem akarunk többé vesztesek lenni | |
![]() |
![]() |
|
Felfüggesztett börtön 114 millió forintnyi vagyoni hátrányért - simán megéri.... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |