Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-11-28. kedd
Törvényt módosít Orbán: elrejtik a gazdagodást egyetlen tolvonással
2024-től „adatvédelmi igények” miatt az eddiginél kevesebb ingatlan-nyilvántartási adat lesz mindenki számára megismerhető egy nemrég elfogadott törvény alapján.

A februártól életbe lépő módosítás nyomán leszűkítik például azok körét, akik megismerhetik az adott ingatlantulajdonos édesanyjának nevét is. Most a tulajdoni lap lekérdezője rögtön láthatja ezt az adatot, jövőre viszont csak „külön jogszabályban meghatározott okokból” lenne mód megismerni a tulajdonos édesanyjának a nevét.

Az új jogszabályhoz fűzött indoklás szerint a módosításra „adatvédelmi igények” miatt van szükség. Megkérdeztük a Varga Judit vezette Igazságügyi Minisztériumot, hogy pontosan milyen adatvédelmi igények indokolták a változtatást. Kíváncsiak volt arra is, melyik jogszabály határozza meg, hogy kik és milyen okokból ismerhetik meg egy ingatlantulajdonos személyi adatait, lesz-e erre lehetőségük például a tényfeltáró újságíróknak. A tárca cikkünk megjelenéséig nem válaszolt kérdéseinkre

Az újságírókra vonatkozó kérdés azért indokolt: ha a tényfeltáróknak sem lesz lehetőségük megismerni az adatokat, akkor jelentősen megnehezítik a hatalom ellenőrzését, a kabinet tagjainak és a kormányközeli személyek gazdagodását nyomon követők munkáját. Ha ugyanis nem ismerhető meg például az ingatlantulajdonos anyja neve, akkor az akadályozza az érintett beazonosítását. Különösen olyan gyakori nevek esetében okozna ez nehézséget, mint például Varga Judit miniszteré. Róla egyébként épp az ingatlan-nyilvántartás alapján hozták nyilvánosságra oknyomozó újságírók azt: jókora házzal rendelkezik Balatonhenyén, amire ráadásul 10 millió forint csokot vett fel, miközben nehezen hihetőnek tűnt, hogy a Budapesttől távoli, zsákfaluban fog élni életvitelszerűen.

A NER korrupciógyanús ügyeivel folyamatosan foglalkozó – a jogszabályváltozásról elsőként hírt adó – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő úgy látja: a törvény nem független attól, hogy az oknyomozó sajtó az elmúlt években jó pár esetben adott hírt kormányközeli személyek számos gyanús, nagy értékű ingatlanvásárlásáról. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években Rogán Antaltól Lázár Jánoson át az Orbán családig esetek sokaságában a teljes ingatlan-nyilvántartás segített a NER-tagok gazdagodásának nyomon követésében.

Ezt olvassa mindenki:
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... 
Megnézték ki volt Mészáros régen: Nézze meg, ebben a házban is ő vezette be a gázt a két kezével.... 
Magyar nyugdíjasokra csapott le a rendőrség - elképesztő amin rajtakapták őket 
Kitört a botrány: Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt 
Kósa kampánya: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el... 
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek 
Nem akármit vett Spanyolországban 9,3 millió euróért Orbán veje - egy bűnözőé volt a... 
Itt a vége - nem akárki mondott le a miniszteri pozíciójáról 
A Fidesz nekiment az ellenzéknek: állami hitelek és a rablóprivatizáció....és oly sok mi itt nem írható le 
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány 
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... 
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának 
Megindult a lavina: kemény nyomozás indult a megbukott Fidesz-vezetés ügyében 
Nem akárkik tűnnek fel Orbán hivatalában, saját belépőkártyájuk is van 
Nem akármi történt: a saját nyomorunkon való sírva vigadás ahogy kiosztották a NER-t! 
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott 
Robbant a hír: tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen a volt DK-s politikus 
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján 
Megjelentek Orbán barátai és nekimentek az EU-nak - összefognak 
Járőröznek a rendőrök. Köröz a helikopter felettünk - a kormánypropaganda legújabb gyöngyszeme... 
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt 
Nem akárki érkezik Orbánhoz - ismét lezárnak mindent? 
Nem vicc: Pénzmosás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek Orbán Viktor ellen Svájcban - valaki a nevével... 
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan 
Obama Magyarországot említette példaként de Orbán Viktort nem nevezte meg konkrétan 
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki 
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében 
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait 
Magyarország: Csendben ment el a kilakoltatott ceglédi néni, rendőrök, végrehajtó kísérték, hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg 
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... 
Mi történik? - gy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva 
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban 
2023-11-28. kedd
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról - nincs még egy hely a világon, ahol ilyen drágán
A kormány partnerként tekint a nemzetiségekre - jönnek a kiegészítő támogatások
Botrány: Négy személyt fosztott meg állampolgárságától Novák Katalin
Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad...
Kövér: effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba
Varga Judit győzelmet hirdet: szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is
Kibukhat a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere - bírósági ítélet
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban
Arany fürdőszoba és a luxus BMW - kiderült kikre csapott le a NAV
Nemzetközi botrány: A szlovákok törvénymódosítást kezdeményeznek Orbánék miatt - ilyen még nem volt
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet
Szijjártó: a magyarok megtanulták a történelem leckéit - nem akarunk többé vesztesek lenni
Felfüggesztett börtön 114 millió forintnyi vagyoni hátrányért - simán megéri....
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett
2023-11-28. kedd
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©