Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány |
![]() |
Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa leülhet, egyes.
Beszámoltunk arról, hogy Bayer Zsolt a napokban hosszan sorolta a kormánytagokat a műsorában, bizonygatva, hogy melyikük miért nem lehet meleg. Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa Márki-Zay Péter egy korábbi kijelentésére reagált így, amelyben azt állította, ő úgy tudja, a fél magyar kormány meleg. Perintfalvi Rita katolikus teológus kedden, Facebook-oldalán reagált Bayer Zsolt kirohanására egy parádés bejegyzésben, amelynek végkövetkeztetése az volt: “(…) ha én összeszámolom, úgy látom, hogy egyetlen kormánytag esetén sem tudott BZS olyan érvet felhozni, aminek alapján elhihetném neki, amit állít. Pedig én tényleg megpróbáltam, pont ezért írtam ezt a posztot”. Bayer ezután Facebook-oldalán nemes egyszerűséggel leb*zizta a teológusnőt, az alábbi szavakkal: „Amúgy magával mi a helyzet? Olvasom, van férje. Gyanús, nagyon gyanús… nem b*zi maga?” Perintfalvi Rita csütörtökön reagált a Fidesz-propagandista alpári bejegyzésére, ezt változtatás nélkül közöljük: BAYER ZSOLTNAK ÜZENEM, AKI SZIMPLÁN LEB*ZIZOTT , HOGY, AKI MAGÁT SZERETI, ANNAK NINCSEN OKA GYŰLÖLKÖDNI! Bayer Zsolt úr nagyon zokon vette a tegnapi leckét, amit neki adtam a magyar kormány fele meleg avagy senki sem az témában. És a FB oldalán ezt üzente nekem: „Amúgy magával mi a helyzet? Olvasom, van férje. Gyanús, nagyon gyanús… nem b*zi maga?” Jaj, nagyon jó, nagyon jó, hogy akkor most én is annak ellenére vagyok meleg, hogy házas vagyok! Ügyes, ügyes! Ja nem, mégsem, bocs! Ellenkezőleg: borzalmasan vérszegény és erőltetett. De elárulok valamit kedves Bayer úr, ha én meleg lennék – a magyar kormány tagjaival ellentétben – én bizony vállalnám, sőt büszkén vállalnám azt, aki vagyok! Nem, nem arra lennék büszke, hogy meleg vagyok. Mint ahogy arra sem büszke senki, hogy fehér, vagy férfi vagy éppen nő. A büszkén vállalnám azt jelenti, hogy nem élnék kettős életet, nem kötnék látszatházasságot, nem szeretkeznék olyannal, akire nem vágyom. És nem dolgoznék egy olyan kormánynak, ami a sárba tiporta az emberi jogaimat. Mert nem árulnám el sem magamat, sem azt a közösséget, amihez kisebbségként tartozom. It is very simple! De, ha már a témánál tartunk, azt azért megkérdezem, hogy Bayer úr, amúgy minek turkál a bugyimban, hiszen én még gyerek sem vagyok??!! Óh, igen Kaleta Gábor jutott az eszembe, meg az a 19 ezer gyermekp0rnó videó. Sose felejtem el, hogy a védőügyvédje arra hivatkozott, hogy de hát ez az ember egy igazán jó keresztény, bárki megmondhatja, még misére is jár! Az is éppen ennyire jó keresztényi dolog, hogy leb*zizzuk a másikat? Ön melyik templomba is jár? És ha már a kereszténységről beszélünk, eszembe jut a Biblia. Nagyon szeretem a Leviták könyve 19,18 versét, amit Martin Buber csodásan így fordít: „Szeresd felebarátodat, mert olyan, mint te!” Igen, igen, a keresztényi szeretet alapja mindig az önszeretet. Ez nem önzés! Aki magát nem tudja szeretni az folyton a másikat bántja. És ugyanez igaz fordítva is. Aki magát szereti, annak nincsen oka gyűlölködni. Sajnos kedves Bayer úr, ezen Önnek el kellene gondolkodnia! Mert rengeteg megnyilvánulásában az tükröződik, hogy Ön nem tudja elfogadni saját magát. Valahogy nem sikerül lehámoznia magáról az örökös sértődöttséget és kisebbségi komplexust. Miközben minden szempontból egy privilegizált csoporthoz tartozik: fehér, férfi, keresztény és bevallása szerint heterosze×uális. Ebben a kereszténydemokraták által vezérelt birodalomban Ön nincsen semmilyen elnyomás alatt, Öntől nem vették el az emberi jogait, nem tiporták sárba a méltóságát. Szemben azokkal az emberekkel, akikről Ön szimplán b*ziként beszél! Én el tudom Önnek mesélni, hogy mennyire jó érzés számomra az, hogy el tudom fogadni a másik embert, legyen bármilyen szempontból más, mint én. És ez az érzés örömmel és felszabadultsággal tölt el. Mert a másik embernek úgy tudok örülni, ahogy ő van. Úgy is mondhatnám, ahogy őt az Isten teremtette. És így azokra a problémákra tudok fókuszálni, amelyek valójában súlyos bűncselekmények. Nem, nem a melegség a köztörvényes bűncselekmény, hanem a ped0fília!!! Talán hallott már az egyházi sze×uális visszaélésekről írott könyvemről? „Amire nincs bocsánat” a címe. Abban is részletesen taglalom azt, hogy milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy társadalmi és / vagy egyházi közeg megbélyegzi, megveti, démonizálja a homosze×ualitást. Ugyanis abból az következik, hogy rengeteg ember látszatéletet fog élni. Lásd SZÁJER JÓZSI! Aki idősödő korára azzal szégyenült meg, hogy az éj leple alatt, egy mocskos csatornán mászva kellett menekülnie a rendőrök elől. Talán, ha nem egy ilyen kormány szekértolója lett volna, akkor élhetetett volna emberhez méltó életet is? S akkor azt se felejtsük el, hogy a sze×uális elfojtásból fakad az a lelki torzulás, aminek akár gyermekek bántalmazása is lehet a következménye. Mert minden elfojtás agresszióba fordul idővel. Ezt hívják sze×uális pszichopátiának! Na, az ilyen bűnözők ellen való fellépés valóban egy komoly munka. Amikor Ön engem kapásból leb*zizik, azért gondoljon majd arra is, hogy lehet éppen az egyik unkáját mentettem meg attól, hogy ez a borzalom vele is megtörténhessen! Lehet, hogy éppen egy templomban vagy egy egyházi iskolában. De én megértem az Ön összes frusztrációját és szívesen meghallgatom Önt, ha gondolja egy lelkivezetés vagy akár egy kvázi gyónás keretében. Ön leb*zizva bántalmaz engem, én viszont segítő jobbot kínálok. Hátha szebb lenne ezek után az élet, nem gondolja? |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... | |
![]() |
![]() |
|
Megnézték ki volt Mészáros régen: Nézze meg, ebben a házban is ő vezette be a gázt a két kezével.... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar nyugdíjasokra csapott le a rendőrség - elképesztő amin rajtakapták őket | |
![]() |
![]() |
|
Kitört a botrány: Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt | |
![]() |
![]() |
|
Kósa kampánya: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármit vett Spanyolországban 9,3 millió euróért Orbán veje - egy bűnözőé volt a... | |
![]() |
![]() |
|
Itt a vége - nem akárki mondott le a miniszteri pozíciójáról | |
![]() |
![]() |
|
A Fidesz nekiment az ellenzéknek: állami hitelek és a rablóprivatizáció....és oly sok mi itt nem írható le | |
![]() |
![]() |
|
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány | |
![]() |
![]() |
|
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának | |
![]() |
![]() |
|
Megindult a lavina: kemény nyomozás indult a megbukott Fidesz-vezetés ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkik tűnnek fel Orbán hivatalában, saját belépőkártyájuk is van | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármi történt: a saját nyomorunkon való sírva vigadás ahogy kiosztották a NER-t! | |
![]() |
![]() |
|
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen a volt DK-s politikus | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján | |
![]() |
![]() |
|
Megjelentek Orbán barátai és nekimentek az EU-nak - összefognak | |
![]() |
![]() |
|
Járőröznek a rendőrök. Köröz a helikopter felettünk - a kormánypropaganda legújabb gyöngyszeme... | |
![]() |
![]() |
|
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki érkezik Orbánhoz - ismét lezárnak mindent? | |
![]() |
![]() |
|
Nem vicc: Pénzmosás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek Orbán Viktor ellen Svájcban - valaki a nevével... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan | |
![]() |
![]() |
|
Obama Magyarországot említette példaként de Orbán Viktort nem nevezte meg konkrétan | |
![]() |
![]() |
|
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki | |
![]() |
![]() |
|
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Magyarország: Csendben ment el a kilakoltatott ceglédi néni, rendőrök, végrehajtó kísérték, hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg | |
![]() |
![]() |
|
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik? - gy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva | |
![]() |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban | |
![]() |
![]() |
|
Megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról - nincs még egy hely a világon, ahol ilyen drágán | |
![]() |
![]() |
|
A kormány partnerként tekint a nemzetiségekre - jönnek a kiegészítő támogatások | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: Négy személyt fosztott meg állampolgárságától Novák Katalin | |
![]() |
![]() |
|
Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér: effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit győzelmet hirdet: szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is | |
![]() |
![]() |
|
Kibukhat a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere - bírósági ítélet | |
![]() |
![]() |
|
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban | |
![]() |
![]() |
|
Arany fürdőszoba és a luxus BMW - kiderült kikre csapott le a NAV | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: A szlovákok törvénymódosítást kezdeményeznek Orbánék miatt - ilyen még nem volt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó: a magyarok megtanulták a történelem leckéit - nem akarunk többé vesztesek lenni | |
![]() |
![]() |
|
Felfüggesztett börtön 114 millió forintnyi vagyoni hátrányért - simán megéri.... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |