Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
A világ közvéleményét, így a magyart is jobban izgathatja, hogy továbbgyűrúzhet-e a háború |
![]() |
Bátran állíthatjuk, hogy a második világháború lezárása óta nem robbant ki olyan jelentős fegyveres konfliktus Európában, mint a hajnalban ténylegesen is megindult orosz-ukrán háború. Persze voltak komoly vérontások, közvetlen szomszédunkban, az egykori Jugoszlávia területén négy éven át dörögtek a fegyverek, a koszovói konfliktus miatt pedig a világ legerősebb katonai szövetsége, a NATO mért csapást Szerbiára. De két akkora hadsereg, mint az orosz és az ukrán 1945 óta nem kezdett nyílt háborúba - még ha ez a két ország immár nyolc éve különös háborút is vívott egymással, de abban az oroszok szerepvállalása a Krím megszállását leszámítva ezidáig burkolt maradt.
Ukrajna nem nyerhet Hogy ebből mi sülhet ki? Ukrajna helyzete válságos, a hadseregek összehasonlítása alapján az ukrán haderőnek esélye sincs az orosszal szemben. Hogy az milyen mélységben hatol be Ukrajnába, mekkora részét vonja ellenőrzése alá, lényegében csak Putyin akaratán múlik. Az azért őt is megfontoltságra intheti, hogy az elmúlt hónapokban Ukrajna igen sok fegyvert kapott azért nyugati szövetségeseitől, illetve szerzett be önmagától is. Ezekkel ugyan egy nyílt háborút továbbra se volna képes megnyerni, de ahogy azt az amerikaiak Irakban és Afganisztánban is megtapasztalhatták, ahhoz nem is kell különösebben szervezett ellenállást gyakorolniuk, hogy akár éveken át komoly vérveszteséget okozhassanak a megszálló erőknek. Bármennyire is tragikus Ukrajna sorsa, a világ közvéleményét, így a magyart is jobban izgathatja, hogy továbbgyűrúzhet-e a háború. Magyarán a kérdés, hogy ami most történik, vajon már a III. világháború felvezetése-e? Törekednek rá, hogy ne legyen világháború A jelek egyelőre nem erre utalnak. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, illetve a NATO ugyan hónapok óta komoly következményekkel fenyegetőzik egy orosz invázió esetén, Joe Biden amerikai elnök a kezdetektől világossá tette, hogy az Egyesült Államok nem fog csapatokat küldeni Ukrajnába. A NATO-nak sincs ilyen kötelezettsége, mert ugyan Ukrajna partnere, de nem tagja a katonai szövetségnek, így annak nem kötelessége beavatkozni a védelmében. Mint mondta, ha orosz és amerikai katonák kezdenék lőni egymást, az valóban világháború lenne. Hogy ez véletlenül se fordulhasson elő, az amerikaiak és a britek sietve ki is vonták most azokat a katonáikat, amelyek az ukrán haderő kiképzését támogatták. Mindkét ország kis létszámú alakulatokkal támogatta az ukrán katonák felkészítését. Kölcsönösen garantált megsemmisítés A helyzet persze akár még változhat is. Putyin elnök az ukrán háborút felvezető pár hónapban ultimátumszerű követeléseket fogalmazott meg a NATO irányába, melynek része volt, hogy a katonai szövetség vonja ki csapatait a szervezethez 1998 óta csatlakozott közép- és kelet-európai országokból - így az Ukrajnával közvetlenül határos Magyarországról, Lengyelországból és Romániából, illetve az Oroszországgal határos balti államokból. Amennyiben az orosz haderő NATO-gatállamokat kezdene fenyegetni, a katonai szövetség alapokmánya szerint a teljes NATO-nak a megtámadott ország segítségére kéne sietnie. Mivel a NATO javarészt az amerikai hadseregre támaszkodik, máris előállna a fent már emlegetett helyzet, amikor amerikai és orosz katonák egymást lövik. Erre azért a józan ész szerint kevés az esély. Bár a hidegháború harminc éve véget ért, az akkori keretek még fennállnak. A hidegháború azért maradhatott hideg (vagyis azért nem harcolt soha közvetlenül, csak szövetségeseitján egymással az USA és a Szovjetunió), mert a szembenálló felek olyan mennyiségben halmoztak fel tömegpusztító fegyvereket, amivel kölcsönösen garantálni tudták a másik megsemmisítését. És bár a hidegháború után voltak törekvések a nukleáris leszerelésre. az USA és Oroszország még mindig bőven képes, nemcsak egymás, hanem a teljes bolygó elpusztítására, akár többszörösen is. Vagyis amíg a harcok Ukrajnán belül folynak, a nyugati szövetségesek várhatóan csak váltakozó hatékonyságú és szigorú szankciókkal büntethetik Oroszországot, az orosz gazdaság megbénításától remélve azt, hogy visszavonulásra kényszeríthetik Putyint. (Részben a BBC cikke alapján) |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... | |
![]() |
![]() |
|
Megnézték ki volt Mészáros régen: Nézze meg, ebben a házban is ő vezette be a gázt a két kezével.... | |
![]() |
![]() |
|
Magyar nyugdíjasokra csapott le a rendőrség - elképesztő amin rajtakapták őket | |
![]() |
![]() |
|
Kitört a botrány: Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt | |
![]() |
![]() |
|
Kósa kampánya: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármit vett Spanyolországban 9,3 millió euróért Orbán veje - egy bűnözőé volt a... | |
![]() |
![]() |
|
Itt a vége - nem akárki mondott le a miniszteri pozíciójáról | |
![]() |
![]() |
|
A Fidesz nekiment az ellenzéknek: állami hitelek és a rablóprivatizáció....és oly sok mi itt nem írható le | |
![]() |
![]() |
|
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány | |
![]() |
![]() |
|
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának | |
![]() |
![]() |
|
Megindult a lavina: kemény nyomozás indult a megbukott Fidesz-vezetés ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkik tűnnek fel Orbán hivatalában, saját belépőkártyájuk is van | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármi történt: a saját nyomorunkon való sírva vigadás ahogy kiosztották a NER-t! | |
![]() |
![]() |
|
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen a volt DK-s politikus | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján | |
![]() |
![]() |
|
Megjelentek Orbán barátai és nekimentek az EU-nak - összefognak | |
![]() |
![]() |
|
Járőröznek a rendőrök. Köröz a helikopter felettünk - a kormánypropaganda legújabb gyöngyszeme... | |
![]() |
![]() |
|
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki érkezik Orbánhoz - ismét lezárnak mindent? | |
![]() |
![]() |
|
Nem vicc: Pénzmosás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek Orbán Viktor ellen Svájcban - valaki a nevével... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan | |
![]() |
![]() |
|
Obama Magyarországot említette példaként de Orbán Viktort nem nevezte meg konkrétan | |
![]() |
![]() |
|
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki | |
![]() |
![]() |
|
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Magyarország: Csendben ment el a kilakoltatott ceglédi néni, rendőrök, végrehajtó kísérték, hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg | |
![]() |
![]() |
|
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik? - gy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva | |
![]() |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban | |
![]() |
![]() |
|
Megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról - nincs még egy hely a világon, ahol ilyen drágán | |
![]() |
![]() |
|
A kormány partnerként tekint a nemzetiségekre - jönnek a kiegészítő támogatások | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: Négy személyt fosztott meg állampolgárságától Novák Katalin | |
![]() |
![]() |
|
Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér: effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit győzelmet hirdet: szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is | |
![]() |
![]() |
|
Kibukhat a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere - bírósági ítélet | |
![]() |
![]() |
|
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban | |
![]() |
![]() |
|
Arany fürdőszoba és a luxus BMW - kiderült kikre csapott le a NAV | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: A szlovákok törvénymódosítást kezdeményeznek Orbánék miatt - ilyen még nem volt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó: a magyarok megtanulták a történelem leckéit - nem akarunk többé vesztesek lenni | |
![]() |
![]() |
|
Felfüggesztett börtön 114 millió forintnyi vagyoni hátrányért - simán megéri.... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |