Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
A Fidesz egyik alapítója szerint Orbán már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme |
![]() |
A Magyar Narancsban publikált nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz Kardos József, a Fidesz 37 alapítójának egyike a párt 33. születésnapján. Hogy milyen hangulatban, azt már a felvezetőjében jelzi:
"miért tűröd szótlanul, hogy katasztrófába sodorja az országot egy láthatóan már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme. Igen, Orbánról beszélek, arról az emberről, akit többek között mi segítettünk a hatalomba annak idején" - írta évtizedes ismeretségük okán ennyire közvetlen formában a köztársasági elnöknek. Bár levelét azzal indította, hogy nem akarja a mindenki számára ismert dolgokat unos-untalan ismételni, azt azért mégis megjegyzi, hogy 33 éve a Fidesz azzal a céllal alapult, hogy egy elnyomó rendszer után az emberi jogokat maradéktalanul tiszteletben tartó alkotmányos rend alakuljon ki. Idézi az alapító nyilatkozatot a társadalmi esélyegyenlőség kialakításáról, a társadalmi szolidaritásról, a leszakadó csoportok támogatásáról. Azt is elismeri, hogy 33 év alatt változhat egy ember gondolkodása, "[á]m ez nem jelentheti azt, hogy ilyen szinten kelljen szembeköpnie fiatalkori önmagát". A folytatásban arról ír, hogy a Fidesz már legfeljebb pártféleség, a tagjai csak statiszták, hiszen "a főnök eldönti a dolgokat, a többiek meg gondolkodás nélkül végrehajtják". A továbbiakban sem puhul fel levele, amiben felemlegeti, hogy Orbán barátai az ellenzéket bebörtönző, választásokat elcsaló, a szabad sajtót elnyomó, népirtó diktátorok. "Gratulálunk! Szép kis társaság" - írta. Kardos kitér a rendszert átható, vagy hát Lánczi András vallomása szerint a rendszer lényegét jelentő korrupcióra is. "Soha annyit még nem loptak el az adófizetők pénzéből, mint amennyit az ő uralkodása alatt. Közröhej tárgya a gázszerelőből lett milliárdos és NER-es társai meggazdagodása. És röhögnék is, ha nem lenne szomorú, hogy ezt mind mitőlünk vették el" - írta. A nyilvánosság teljes megszállását is felhánytorgatja, hozzátéve, hogy aki pedig kritikát mer megfogalmazni, annak nekiesnek a bértolnokaik. Kardos szerint a "kapkodó, következetlen és dilettáns járványkezelés" is az elmúlt tíz év eredménye. "Nem lehet egy teljesen alkalmatlan miniszterrel és alkalmatlan tiszti főorvossal nekimenni egy ilyen komoly járványnak" - írta, megemlítve, hogy a járvány ilyen magas szintje egyenes következménye Orbán futballmániájának is, hiszen bár a szakemberek már augusztus végén jelezték a bajt, egy hónappal később a Puskás Arénában még húszezer néző előtt rendeztek szuperkupadöntőt. "Kedves János! Te mit gondolsz arról, amit ez a hatalom Soros Györggyel művel? [...] És mi a baj Iványi Gáborral és az egyházával?" - tette fel a költői kérdést, majd még közvetlenebbül vetette fel Áder felelősségét a rendszer kiépülésében. "Hol vagy Te egyáltalán, amikor égbekiáltó igazságtalanságok és gonosz törvények születnek sorban? Nem kéne néha az elnyomott rétegekért is megszólalnia valamelyik méltóságnak?" - írta. Levele utolsó részében Orbán megfékezésének szükségességéről írt: "Olyan józan fejekre lenne szükségünk, akik megállítják ezt az ostoba despotát, még mielőtt a szakadékba zuhanunk", majd parafrazeálta a rendszerváltás egyik legemblematikusabb mondatát: Orbán Viktornak mennie kell! "Orbán Viktor megbukott erkölcsileg és intellektuálisan egyaránt, és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásával mindannyiunknak árt" - írta. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Nem akármi történt: a saját nyomorunkon való sírva vigadás ahogy kiosztották a NER-t! | |
![]() |
![]() |
|
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen a volt DK-s politikus | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján | |
![]() |
![]() |
|
Megjelentek Orbán barátai és nekimentek az EU-nak - összefognak | |
![]() |
![]() |
|
Járőröznek a rendőrök. Köröz a helikopter felettünk - a kormánypropaganda legújabb gyöngyszeme... | |
![]() |
![]() |
|
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki érkezik Orbánhoz - ismét lezárnak mindent? | |
![]() |
![]() |
|
Nem vicc: Pénzmosás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek Orbán Viktor ellen Svájcban - valaki a nevével... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan | |
![]() |
![]() |
|
Obama Magyarországot említette példaként de Orbán Viktort nem nevezte meg konkrétan | |
![]() |
![]() |
|
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki | |
![]() |
![]() |
|
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Magyarország: Csendben ment el a kilakoltatott ceglédi néni, rendőrök, végrehajtó kísérték, hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg | |
![]() |
![]() |
|
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik? - gy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva | |
![]() |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban | |
![]() |
![]() |
|
Megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról - nincs még egy hely a világon, ahol ilyen drágán | |
![]() |
![]() |
|
A kormány partnerként tekint a nemzetiségekre - jönnek a kiegészítő támogatások | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: Négy személyt fosztott meg állampolgárságától Novák Katalin | |
![]() |
![]() |
|
Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér: effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit győzelmet hirdet: szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is | |
![]() |
![]() |
|
Kibukhat a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere - bírósági ítélet | |
![]() |
![]() |
|
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban | |
![]() |
![]() |
|
Arany fürdőszoba és a luxus BMW - kiderült kikre csapott le a NAV | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: A szlovákok törvénymódosítást kezdeményeznek Orbánék miatt - ilyen még nem volt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó: a magyarok megtanulták a történelem leckéit - nem akarunk többé vesztesek lenni | |
![]() |
![]() |
|
Felfüggesztett börtön 114 millió forintnyi vagyoni hátrányért - simán megéri.... | |
![]() |
![]() |
|
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek | |
![]() |
![]() |
|
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett | |
![]() |
![]() |
|
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... | |
![]() |
![]() |
|
Kapaszkodj meg: Varga Judit szerint ők a magyar családokat védik a hétszeresére emelt gázárakkal | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó üzent Amerikának: a nép akaratából van hatalmon jelenleg az Orbán-kormány szóval ... | |
![]() |
![]() |
|
Kitört a botrány: Még soha nem perelték be egyszerre annyian a kormánylapot mint most... | |
![]() |
![]() |
|
Újra lecsapott, akitől még Orbán is fél: polgármestert gyanúsít korrupcióval, bűnvádi eljárást indított | |
![]() |
![]() |
|
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... | |
![]() |
![]() |
|
Az év legdurvább üzenetét kapta Orbán - nem hagyták elmondani a beszédét, aztán másnap el kellett menekülnie... | |
![]() |
![]() |
|
Nyilvánosan osztották ki Várkonyi Andreát - Aljas vagy, szemérmetlen, cinikus némber... | |
![]() |
![]() |
|
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt | |
![]() |
![]() |
|
Magyarországig érő pénzmosási botrány - budapesti bankszámlán 2 millió dollár befagyasztva | |
![]() |
![]() |
|
Ebből botrány lesz: a férfi ráuszította az Európai Bizottság vezetőit Orbánékra | |
![]() |
![]() |
|
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette: Magyarország katonaállam | |
![]() |
![]() |
|
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ... | |
![]() |
![]() |
|
Meg is lett az Európai Ügyészség első komoly fogása - mentelmi jog felfüggesztés vesztegetés miatt | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |