Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-09-27. szerda
A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték

Kisajátították a birtokát az akkumulátorgyár miatt.

Fenyegető hangvételű leveleket küldött a hivatalnak Madar Miklós debreceni gazda, aki a földje kisajátításáért „megfelelő összeget” akart kapni, ám a bíróság végül felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a férfit a fenyegető hangvételű üzenetei miatt – írta a blikk.hu pénteken.

„Nyolc év alatt idegőrlő levelezés és ki nem fizetett adásvételi ajánlatokkal tarkítva hat részletben

fillérekért sajátította ki a kormányhivatal

a debreceni önkormányzat részére 13 hektár földemet, aki annak hatványáért eladta a kínai CATL gyárnak”

– mondta Madar Miklós a lapnak.

A gazdával végül egy ügyvéd sem állt szóba, ezért végső elkeseredésében levelet írt a kormányhivatalnak, amelyben kifejtette:

ha a földjére lépnek, annak nagyon komoly következményei lesznek.

Két évvel később a rendőrök a saját ágyában lepték meg a debreceni gazdát, 72 órára lecsukták és terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt eljárást idítottak ellene.

„Amikor a rendőrök bevittek, azt mondogatták nekem, hogy nem baj, ha a földemet elveszik, mert kitanulhatok egy szakmát és felvesznek majd valamilyen gyárba dolgozni. 50 évesen!”

– fogalmazott felháborodva Madar Miklós, aki a debreceni közmeghallgatáson elmondta a történetét,

mire az ügyészség vádat emelt ellene.

Sőt a vádirat előbb került a koránypárti sajtó kezébe, mint a vádlotthoz, így megsértették a személyiségi jogait. A férfi több ügyvéddel is beszélt, ők úgy látják, a levelek nem merítik ki a terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntettét.

„Szerintük hivatalos személy elleni erőszakkal való fenyegetést lehetett volna megállapítani, amiért maximum három év szabadságvesztést lehet kapni„

– mondta Madar, akit a Debreceni Törvényszék márciusban 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt, valamint 500 ezer forint bűnügyi költséget is kiszabtak rá.

A gazdának azonban feltűnt, hogy az ítéletben a terrorcselekménnyel való fenyegetés szerepel, amiért sokkal többet lehet kapni, így viszont a vádirat és az ítélet nem fér össze.

„A kirendelt védőm kérte az ítélet kijavítását, de azt az ügyészség idén április 3-án elutasította, mondván, hogy az alkalmazott törvényhely megegyező mindkét iratban. Azért számomra érthetetlen, hogy miért nem lehetett a javítást megtenni”

– nyilatkozott Madar Miklós, akinek 23 hektárjából 10 maradt, de az is használhatatlanná vált a közelben épült út okozta belvízkárok miatt, és hamarosan egy mérgező gyár is lesz mellette.

Elmondása szerint teljesen kisemmizték. Megjegyezte: több milliót is odaadna annak, aki találna neki egy 23 hektáros, 40 aranykorona értékű szántóföldet Debrecen közelében.

A történtekhez annyit fűzött hozzá:

„Tönkretesznek embereket egy olyan beruházás érdekében, ami mellesleg

a magyar történelem legnagyobb értékű külföldi befektetése.„
Ezt olvassa mindenki:
Külföldi kommentelők tették nevetség tárgyává Orbán Viktort - megalázó képeken a miniszterelnök 
Megtörtént a vádemelés: Megvan, kik videózták le Borkait a jachton 
Nem akárkit cserél le Szijjártó Péter 
Akkora volt a lakossági tiltakozás, hogy Orbán meghátrált - tesztelte meddig mehet el 
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... 
Külföldi sajtó élőben kérdezett durva dolgot Novák Katalintól - megfagyott a levegő 
Jajjjj - Megnéznék Farkas Flórián diplomamunkáját, de még az érettségi is..... 
Forrnak az indulatok miután az USA elnöke gengszternek nevezte Orbánt 
Óriási botrány: az egyháznak ajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait - szeretetotthon kap mindent 
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk? - nem mindennapi kritika jelent meg 
Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait 
Botrány: Bíró Icát is kisemmizte a lecsukott végrehajtó - Bementem a bankomba, ott derült ki, hogy ... 
Orbán: ha törvényesen lehetséges lett volna belefojtani egy kanál vízbe, akkor engem Brüsszelben már régen megfojtottak volna 
Törvényt módosít Orbán: elrejtik a gazdagodást egyetlen tolvonással 
Végrehajtó-maffia: 145 ezer forintért árverezte el a végrehajtó az 1,2 milliós kocsit, amit aztán... 
Bajban a Balaton - üdülő helyére húzott fel egy nagy társasházat a NER 
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további... 
Óriási botrány: Tvrtko durva számlát kapott egy étteremben - hihetetlen mi volt rajta 
Na ne...... Valami olyan történik Felcsúton amit nem fogsz elhinni - tényleg kínos már az országnak.. 
Robbant a bomba: Lecsaptak a rendőrök a fideszes képviselőre - rabosítás 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról 
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél 
Nekimentek Orbánnak - Már az akciós termékeket is leveteti a polcról a családbarát kormány! 
Tényleg ezt mondta Orbán? - elképesztő, hogy ez számít... 
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány 
Nemzetközi botrány: A CNN fasizmusba csúszó Magyarországról beszélt 
Kormány botrány: Orbánék üzlettársa is érintett a Schadl–Völner-botrányban 
Nemzetközi botrány: Megtaposták Orbán Viktor fotóját az egyik rendezvényen 

Pataky összeomlott: zokogásban tört ki a tévéfelvételen 
2023-09-27. szerda
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Egy újabb adó, amelyről senkivel nem egyeztettek Orbánék
Elképesztő dolgokat mondott Novák Katalinról a német sajtó - mint államfőjelöltet jellemezték
Na most jön a balhé: Bárki beleolvashat a Tiborcz-ügy irataiba...
Egy nő a Szentlélek és Orbán Viktor együttes hatására rappelni kezdett a miskolci szentmisén - nem akarod látni!
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él
Nyilvános a Völner dokumentum: Majdnem behúzták Paks II-t is.. elképesztő információk
A folyószámlákra és a lakástakarékokra is vonatkozik a kormány új extraadója
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek...
Ha igaz, amit az Al Jazeera pánarab hírcsatorna tett közzé, akkor az elmúlt 11 év fideszes dolgai mind eltörpülnek az ügy mellett.
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza
Ez is eljött: Két magyar is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - a világ csak csodálkozik
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam...
Jól tartjuk képviselőinket - van aki több milliót tankol el egy hónap alatt, itt a hivatalos lista
Előkerült mit mondott Orbán 2007-ben: Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona.
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re
2023-09-27. szerda
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©