Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... |
![]() |
Jövő héten megint utcára vonul a tömeg. Csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt indított nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Karmelita kolostornál történt szerdai, státusztörtvény elleni tüntetés incidense miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön. A tájékoztatás szerint egy embert már őrizetbe vettek, a fejleményekről később szolgálnak információval. Szerdán több ezren vonultak az utcára, hogy a kormány pedagógusok elleni bosszútörvénye ellen emeljenek szót. A demonstrálók Orbán Viktor hivatalához, a Karmelitához indultak, ahol az egyik tüntető diák átugrotta a kordont, majd a tömeg végül áttörte a barikádot, és heves dulakodásba keveredett a rendőrökkel. A hatóság emberei gumibotokat is alkalmaztak, sőt ismét előkerült a könnygáz, többen megsérültek. A rendőrség igazoltatta a résztvevőket, legalább egy tüntetőt elvittek, róla egyelőre nincs információ. Az eset nem törte meg a demonstrálók lelkesedését, május 7-én, anyák napja alkalmából a Magyar Anyák és a Tanítanék közös szervezésében rendezik meg a következő tüntetést az Orbán-kormány ellen. (MTI/Nyugati Fény) |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Külföldi kommentelők tették nevetség tárgyává Orbán Viktort - megalázó képeken a miniszterelnök | |
![]() |
![]() |
|
Megtörtént a vádemelés: Megvan, kik videózták le Borkait a jachton | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkit cserél le Szijjártó Péter | |
![]() |
![]() |
|
Akkora volt a lakossági tiltakozás, hogy Orbán meghátrált - tesztelte meddig mehet el | |
![]() |
![]() |
|
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... | |
![]() |
![]() |
|
Külföldi sajtó élőben kérdezett durva dolgot Novák Katalintól - megfagyott a levegő | |
![]() |
![]() |
|
Jajjjj - Megnéznék Farkas Flórián diplomamunkáját, de még az érettségi is..... | |
![]() |
![]() |
|
Forrnak az indulatok miután az USA elnöke gengszternek nevezte Orbánt | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: az egyháznak ajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait - szeretetotthon kap mindent | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... | |
![]() |
![]() |
|
Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk? - nem mindennapi kritika jelent meg | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: Bíró Icát is kisemmizte a lecsukott végrehajtó - Bementem a bankomba, ott derült ki, hogy ... | |
![]() |
![]() |
|
Orbán: ha törvényesen lehetséges lett volna belefojtani egy kanál vízbe, akkor engem Brüsszelben már régen megfojtottak volna | |
![]() |
![]() |
|
Törvényt módosít Orbán: elrejtik a gazdagodást egyetlen tolvonással | |
![]() |
![]() |
|
Végrehajtó-maffia: 145 ezer forintért árverezte el a végrehajtó az 1,2 milliós kocsit, amit aztán... | |
![]() |
![]() |
|
Bajban a Balaton - üdülő helyére húzott fel egy nagy társasházat a NER | |
![]() |
![]() |
|
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: Tvrtko durva számlát kapott egy étteremben - hihetetlen mi volt rajta | |
![]() |
![]() |
|
Na ne...... Valami olyan történik Felcsúton amit nem fogsz elhinni - tényleg kínos már az országnak.. | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a bomba: Lecsaptak a rendőrök a fideszes képviselőre - rabosítás | |
![]() |
![]() |
|
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. | |
![]() |
![]() |
|
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról | |
![]() |
![]() |
|
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél | |
![]() |
![]() |
|
Nekimentek Orbánnak - Már az akciós termékeket is leveteti a polcról a családbarát kormány! | |
![]() |
![]() |
|
Tényleg ezt mondta Orbán? - elképesztő, hogy ez számít... | |
![]() |
![]() |
|
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: A CNN fasizmusba csúszó Magyarországról beszélt | |
![]() |
![]() |
|
Kormány botrány: Orbánék üzlettársa is érintett a Schadl–Völner-botrányban | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Megtaposták Orbán Viktor fotóját az egyik rendezvényen | |
![]() |
![]() |
|
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány | |
![]() |
![]() |
|
Pataky összeomlott: zokogásban tört ki a tévéfelvételen | |
![]() |
![]() |
|
Egy újabb adó, amelyről senkivel nem egyeztettek Orbánék | |
![]() |
![]() |
|
Elképesztő dolgokat mondott Novák Katalinról a német sajtó - mint államfőjelöltet jellemezték | |
![]() |
![]() |
|
Na most jön a balhé: Bárki beleolvashat a Tiborcz-ügy irataiba... | |
![]() |
![]() |
|
Egy nő a Szentlélek és Orbán Viktor együttes hatására rappelni kezdett a miskolci szentmisén - nem akarod látni! | |
![]() |
![]() |
|
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él | |
![]() |
![]() |
|
Nyilvános a Völner dokumentum: Majdnem behúzták Paks II-t is.. elképesztő információk | |
![]() |
![]() |
|
A folyószámlákra és a lakástakarékokra is vonatkozik a kormány új extraadója | |
![]() |
![]() |
|
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető | |
![]() |
![]() |
|
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek... | |
![]() |
![]() |
|
Ha igaz, amit az Al Jazeera pánarab hírcsatorna tett közzé, akkor az elmúlt 11 év fideszes dolgai mind eltörpülnek az ügy mellett. | |
![]() |
![]() |
|
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza | |
![]() |
![]() |
|
Ez is eljött: Két magyar is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - a világ csak csodálkozik | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam... | |
![]() |
![]() |
|
Jól tartjuk képviselőinket - van aki több milliót tankol el egy hónap alatt, itt a hivatalos lista | |
![]() |
![]() |
|
Előkerült mit mondott Orbán 2007-ben: Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. | |
![]() |
![]() |
|
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |