Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-04-16. kedd
Baj van: Teljesen ledermedtek Orbánék művétől a korrupcióellenes bizottság tagjai

Nem találtak szavakat arra, amit tapasztaltak.

Megírtuk, hogy Magyarországra látogatott a Költségvetési Ellenőrző Bizottság (CONT), hogy megvizsgálják: mi történt a hazánk részére kiosztott uniós forrásokkal. A delegációt az Európai Néppárt tagja, Monika Hohlmeier vezette.

A delegációnak magyar képviselői is voltak,

a Facebookon szólalt meg a vizsgálat eredményéről a momentumos Cseh Katalin és a DK-s Rónai Sándor.

Cseh Katalin szerint

a bizottság tagjai megdöbbentek

azon, hogy „a kormány a kétharmados parlamenti többséggel visszaélve egyik napról a másikra fogad el olyan jogszabályokat, amelyek torzítják a piaci versenyt”, továbbá azt is sérelmezték a nyugati politikusok, hogy a magyar állami hatóságok vegzálják a vállalkozásokat és büntetőadókkal, illetve diszkriminatív ellenőrzésekkel torzítják a piaci versenyt.

Cseh Katalin Facebook-posztját változtatások nélkül tesszük közé:

„Lezártuk a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság budapesti munkáját!

A mai nappal lezárult a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság budapesti delegációjának munkája.

A Bizottság – amelyet a jobboldali Európai Néppárt tagja, Monika Hohlmeier vezetett, és amely bizottságnak én is tagja voltam – azért érkezett Budapestre, hogy ellenőrizze, hogyan áll a jogállamisági mechanizmus Magyarországot.

Ez az egyetlen bizottság, amely az uniós források elköltése fölötti demokratikus kontrollt gyakorolja. Magyarország pedig sajnálatos módon az az első ország, ahol az Európai Bizottság kénytelen volt beindítani a jogállamisági eljárást, amelynek jól ismert eredménye az uniós források egy részének befagyasztása lett.

A küldöttség tagjaként három napon keresztül folytattunk találkozókat

az EU forrásainak kezeléséért, végrehajtásáért és ellenőrzéséért felelős érintettekkel.

A bizottság tagjai igyekeztek minden oldalról tájékozódni: így találkoztunk a Fidesz-kormány képviselőivel, az ellenzék tagjaival, önkormányzatokkal, vállalkozásokkal, civil szervezetekkel és a sajtó munkatársaival is.

Minden találkozón egyetlen kérdés állt a középpontban: hogyan érhetjük el, hogy az uniós pénzek valóban eljussanak a magyar állampolgárokhoz, vállalkozásokhoz és régiókhoz átlátható, méltányos és pártatlan módon?

Hogyan lehet biztosítani, hogy minden önkormányzat, állampolgár és vállalkozás egyenlő hozzáféréssel rendelkezzen az EU forrásokhoz, diszkrimináció és politikai elfogultság nélkül?

A kérdések Magyarországon költőinek hatnak, de egyáltalán nem evidens, hogy egyelten szűk politikai klientúra osztogassa saját tagjai között az eurómilliárdokat.

Mi több, ez ellentétes az uniós jogszabályokkal és szerencsére már a politikai akarattal is.

A Bizottság tagjai – ahogy ezt a jobboldali Monika Hohlmeier ma kiadott részletes sajtóközleménye is ismerteti – megdöbbenten vették tudomásul, hogy a felelős állami gazdálkodást (elvben) ellenőrző Állami Számvevőszék elnöke még csak meg sem próbált válaszolni azokra a Bizottság pályázati manipulációkkal, visszaélésekkel, csalásokkal kapcsolatos kérdéseire.

A Bizottság tagjai megdöbbentőnek tartják, hogy a kormány a kétharmados parlamenti többséggel visszaélve

egyik napról a másikra fogad el olyan jogszabályokat, amelyek torzítják a piaci versenyt, hogy a kormányközeli üzleti körök komplett ágazatokat sajátítanak ki, és hogy a kormány rendszeresen megfélemlíti civileket, a “baráti” cégek versenytársait.

Szintén sérelmezték, hogy a magyar állami hatóságok a vállalkozásokat vegzálják és diszkriminatív ellenőrzésekkel, büntetőadókkal, betarthatatlan szabályokkal torzítják a piaci versenyt.

Számomra meglepő volt, hogy a fentiek ellenére egyes kormánypárti képviselők még azt várták el, dícsérjék meg a magyar kormányt, amiért néhány törvényt módosított az uniós kéréseknek megfelelően.

Ez utóbbi számomra nagy siker, hiszen Brüsszelből, az én munkámnak is köszönhetően sikerült valamivel demokratikusabbá tennünk Magyarországot (megerősítve például a bíróságok függetlenségét), ugyanakkor a delegáció számára világos volt: Magyarország a jelenlegi állapotában nem egy jól működő, jogállami, demokratikus piacgazdaság.

Az Európai Parlament célja, hogy az uniós pénzek kedvezményezett üzleti körök, kormányközeli milliárdosok helyett magyar emberekhez jussanak el.

Akkor fogják támogatni az uniós források felszabadítását, ha ezt legalább többé-kevésbé biztosítottnak látják.

Jelenleg sajnos aligha ez a helyzet.”

Ezt olvassa mindenki:
A magyarokkal lehet csak megtenni: Piaci ár: 92 forint. Átlagfogyasztás feletti fogyasztói ár: 700 forint. 
Rengetegen kiakadtak Deutsch Tamás kijelentésén: „a hányás is sokszínű” 
Robbant a hír: Áder János húga beperli Dobrev Klárát is 
Pintér Sándor aláírta: bűnüldözési és biztonsági együttműködés Kína és Magyarország között 
Saját rendeleteit írja felül a kormány, hogy Mészáros Lőrinc cégének kedvezzen 
Előkerült egy 12 milliárd forintra rúgó keretszerződés, de hogy kerül képbe Pintér Sándor korábbi államtitkára? - mutatjuk 
Egymásnak ugranak a nagyok? Hajdú Péter szerint Havas Henrik riporterként vállalhatatlan 
Mindent borított egy elítélt végrehajtó: Az osztalékom egy része Schadl Györgynek ment, ebből kapott Völner Pál is 
Mi fizettük neki: Drága óra, luxushotel és Chicago Bulls-meccs: így dőzsölt közpénzből egy magyar sportvezető 
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül 
Szentkirályi Alexandra: kiszabadítom a fővárost Gyurcsány fogságából 
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban 
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait 
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter 
Végre megmutatta Győzike az épülő villájukat - búcsút intenek az eddigi otthonuknak 
Botrány: állítólag már 2011-ben megjelent két dolgozó a városházán és elmondták mi történik a bicskei gyermekotthonban... 
Nem akármit avatott fel Semjén Zsolt - tömegesen fognak hazajönni a magyar fiatalok külföldről ha ezt meglátják 
Eldurvult a Bayer Zsolt botrány - ..Most ezt felrúgta ez a gazember! 
Elkezdődött: Kiakadtak a vevők a bolti robotzsarun, nemsokára Te is belefuthatsz, mutatjuk milyen munka közben 
Krausz Gábor kiállt Orbán gyermekvédelmi törvénye mellett: bátornak nevezte a kormányt 
Próbakörre vitte az 1,6 millióért megszerelt autóját, majd nem tért vissza és nem fizetett - kíváncsi vagy kapott-e büntetést? 
Érdekes: Ha megjelent Rogán embere az ügyészségen, akkor azt Mészáros Lőrinc biztonsági cégének kellett dokumentálnia 
Kubatov Gábor durván kiakadt: Torkig vagyok... 
Óriási botrány: Portik Tamás megvádolta Pintér Sándort az utolsó szó jogán 
Robbant a hír - kiderült, hogy valóban találkozott-e Novák Katalin K. Endre feleségével 
Óriási a találgatás: Orbán indoklás nélkül leváltotta Pintér Sándor bizalmi emberét 
Deutsch Tamás bekeményített: elárulta mit akar csinálni a magyar dollárbaloldal Brüsszel-barát képviselőivel 
Kiderült ki lesz Budapest főispánja 
Segíts egy megosztással! - Egy zuglói iskolából eltűnt 16 éves lányt keres a rendőrség 
Mesterséges intelligenciával készített műsorvezető jelent meg a magyar köztévében 
Orbán csomag: újabb önkormányzatoktól von el pénzt a kormány, az állami költségvetésbe kerül a pénz 
Ilyen még nem volt - Közel 300 milliós kártérítési pert buktak Lázár Jánosék 
2024-04-16. kedd
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Kemény dolgokat mondott Dobrev Klára Magyar Péterről
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István
Nem kéne annyit lopni - durva dolgokat üzentek az emberek a képviselőknek
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget
Az év mutyija az ország egyik legszegényebb településén: Az óvodának járó pénzből jutalom a polgármesternek
Az utca emberét kérdezték, készpénz vagy bankkártya - megdöbbentő reakciók érkeztek
Zsigó Róbert: visszaadtuk azt, amit Gyurcsányék egyszer már elvettek
Porcukor helyett véletlenül tisztítószert szórtak a gyerekek reggelijére egy magyar óvodában
Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni
Orbán Viktor: Gyakran neveznek Vlagyimir Putyin kutyájának vagy trójai falónak...
Óriási botrány: a Schadl perben előkerült egy v.p. monogram is a pénzmozgások jegyzeteiben
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban
Több mint 200 Fülöp-szigeteki munkás jelent meg a magyarok egyik kedvenc üdülőjében - egy török vállalat foglalkoztatja őket
Tarol Magyar Péter: Két nap alatt közel 600 pályázó jelentkezett európa parlamenti képviselő-jelöltnek
Összebalhézott a gázszolgáltatóval, ezért akart robbantani egy mezőtúri lakos - elvágta a gázcsöveket
Belső vizsgálatot indított a rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt
2024-04-16. kedd
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©