Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Magyarországig ér az év legnagyobb pénzmosási botránya |
![]() |
Operation Wall Street.
Ez a kódneve annak a magyar–román–görög közös nyomozásnak, amiben egy kiberbűnözéssel, csalással, kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással foglalkozó nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel. A rendőrség közleménye szerint ez a csoport pénzt szedett össze különböző bűncselekményekből, azt pedig tisztára akarták mosni. Ehhez hamis okmányokkal legalább kétszáz bankszámlát nyitottak Magyarországon, több száz másikat pedig Spanyolországban, Lengyelországban, Németországban és Hollandiában. Ezeken a számlákon keresztül mozgatták a bűncselekményekből származó 2 millió eurós vagyont. A magyar–román–görög rendőrség már tavaly decemberben elkezdett felkészülni a lebuktató akcióra Szegeden, majd júliusban egyszerre 29 helyszínen tartottak házkutatásokat Romániában és Görögországban. Ekkor 220 000 euró készpénzt, bankkártyákat, mobiltelefonokat, laptopokat és luxusautókat foglaltak le. A csoport bűncselekményei: adathalász módszerekkel szerezték meg több Amazon-felhasználó adatait, és a fiókjaikban átírták az Amazonhoz tartozó számlaszámokat a bűnszervezet által használt számlaszámokra. Így pedig, miután a sértettek leadták a rendeléseiket, a pénz nem az Amazon, hanem a bűnszervezet számláira került. Emellett gazdasági társaságokat is létrehoztak, és olyan üzleti ajánlatokkal is átejtették az embereket, amikben bérlési lehetőséget ajánlottak elsősorban turisztikai célú ingatlanokra. Ezzel a módszerrel csak Németországban, mindössze két hónap alatt 440 000 eurót kerestek. A nemzetközi bűnszervezettel szembeni nyomozás még mindig tart, főképp azért, mert több országot is érint, írja a Police.hu. |
![]() |
![]() |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt | |
![]() |
![]() |
|
"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt | |
![]() |
![]() |
|
Meglepődött külföldi sajtó: Orbán Viktor még hatalmon van?! | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot | |
![]() |
|
|
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkit rúgott ki Novák Katalin minden előzmény nélkül | |
![]() |
![]() |
|
Új Magyarország: kiderült hova vándorolnak egyre többen itthonról | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi sajtó: Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál egy kormányzati propagandavideó miatt: Orbánék hatalmas „baklövést” követtek el | |
![]() |
![]() |
|
Lebukott Szentkirályi Alexandra: Ezt csinálja a hétvégén a kormányszóvivő | |
![]() |
![]() |
|
Óriási meglepetés: Kiderült, ki az ország leggazdagabb embere | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártót annyira felheccelték, hogy önmagából kifordulva követelte az EU-s pénzeket | |
![]() |
![]() |
|
Az év vicce: elmagyarázták miért lesz nagyon jó a postabezárás a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
A terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánították az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Az előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről | |
![]() |
![]() |
|
Ebből baj lesz: Orbán embere Mészáros Lőrinccel gúnyolódott a Facebookon | |
![]() |
![]() |
|
Bajban az Orbán kormány: Váratlan fordulatot vett a Pegasus-kémbotrány | |
![]() |
![]() |
|
Parragh botrány: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János úgy értesült, ő az a fickó, aki tavaly személyesen győzte le Soros Györgyöt | |
![]() |
![]() |
|
CNN-Szijjártó botrány: Alaposan felkérdezték a minisztert | |
![]() |
![]() |
|
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |
![]() |
|
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |
![]() |
![]() |
|
Döntöttek: Elképesztő hatalmat kap Müller Cecília, pillanatokon belül átveheti a... | |
![]() |
![]() |
|
Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya, mégis ők fizethetnek a kórháznak | |
![]() |
![]() |
|
Orbán nem akármit üzent a születésnapja alkalmából a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki | |
![]() |
![]() |
|
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik itt? Nyom nélkül eltűnt az Orbánt születésnapján köszöntő fideszesek bejegyzése | |
![]() |
![]() |
|
Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott | |
![]() |
![]() |
|
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
![]() |
![]() |
|
Ezt olvasd el: "Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető..." | |
![]() |
![]() |
|
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le... | |
![]() |
![]() |
|
Mire készülnek? Itt van Lázár-terv, ami után ismét óriási változások jöhetnek | |
![]() |
![]() |
|
Újabb adót vezet be a kormány, már meg is jelent a rendelet | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül? Varga Judit váratlan bejelentést tett - mindenki találgat | |
![]() |
![]() |
|
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt | |
![]() |
![]() |
|
Jajjj - Donald Trump szerint ő a Mona Lisa, akit az emberek újra és újra látni akarnak | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt | |
![]() |
![]() |
|
Magyarország 2023: 1 év börtönbüntetést kapott egy tüntető | |
![]() |
![]() |
|
Megjelent a magyarázat: közeleg Vlagyimir Putyin bukása | |
![]() |
![]() |
|
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról | |
![]() |
![]() |
|
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető | |
![]() |
![]() |
|
Baj van: Teljesen ledermedtek Orbánék művétől a korrupcióellenes bizottság tagjai | |
![]() |
![]() |
|
Jönnek a Fideszre szavazásra buzdító „segélyhívók - kérj egyet Te is! | |
![]() |
![]() |
|
Novák Katalin sértődéséről cikkeznek: Megkapták a büntetést a tiltakozó pedagógusok | |
![]() |
![]() |
|
Hosszú idő után újra megszólalt Mészáros Lőrinc - már most az év monológja... | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |