Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-06-04. vasárnap
Óriási bajban Mészáros Lőrinc: Kihátráltak a támogatók az alapítványai mögül
2021-ben a Mészáros Alapítvány 164 millió forintos veszteséget könyvelt el.

A Mészáros Alapítvány és a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítány 2021-es közhasznúsági jelentései szerint a tavalyi évre kivonultak a támogatók mögülük, vette észre a Menedzsment Fórum.

Mészáros Lőrinc két alapítványa 2019-ben még nagyobb volumenű támogatási összegekről számoltak be, 2020-ban szintén, ám ekkor már nem nevezték meg támogatóikat, akiktől pénzt kaptak.

A 2021-es dokumentumok szerint szinte eltűntek a támogatók az alapítványok mögül, a két szervezet ugyanis összesen 3 millió 20 ezer forintnyi támogatásban részesült: részben magánszemélyektől, részben az adók 1 százalékos felajánlásából.

A Debt-Invest Kft. korábban például 150 millióval segítette a Mészáros Alapítvány tevékenységét. A cég Boros Attilának a tulajdonában van, akit a letelepedésikötvény-üzletek egyik főszereplőjének tartanak. Szintén jelentős összeggel támogatta az alapítványokat a West Hungária Bau, az Épkar Zrt. és a Build It Mérnökiroda Kft. is.

2020-ban összesen 550 millió forint érkezett a két alapítványba meg nem nevezett támogatóktól.

A 2021-re megapadt támogatási keretek ellenére a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány 316,3 milliós, a Mészáros Alapítvány 92,6 milliós pályázati támogatást adott. 2021-ben a Mészáros Alapítvány 164 millió forintos veszteséget könyvelt el, a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány pedig ennél is nagyobb,

325,1 milliós mínusszal zárta az évet.

A Telex megkérdezte a két alapítványt, hogyan értékelik mindezt, illetve a támogatók kihátrálása, hogyan érinti az alapítványok működését.

Mint írták, ha válaszolnak, frissítik cikküket.

(mfor.hu)
Ezt olvassa mindenki:
Nemzetközi sajtó: Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik 
Áll a bál egy kormányzati propagandavideó miatt: Orbánék hatalmas „baklövést” követtek el 
Lebukott Szentkirályi Alexandra: Ezt csinálja a hétvégén a kormányszóvivő 
Óriási meglepetés: Kiderült, ki az ország leggazdagabb embere 
Szijjártót annyira felheccelték, hogy önmagából kifordulva követelte az EU-s pénzeket 
Az év vicce: elmagyarázták miért lesz nagyon jó a postabezárás a magyaroknak 
A terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánították az OTP-t 
Az előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről 
Ebből baj lesz: Orbán embere Mészáros Lőrinccel gúnyolódott a Facebookon 
Bajban az Orbán kormány: Váratlan fordulatot vett a Pegasus-kémbotrány 
Parragh botrány: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát 
Lázár János úgy értesült, ő az a fickó, aki tavaly személyesen győzte le Soros Györgyöt 
CNN-Szijjártó botrány: Alaposan felkérdezték a minisztert 
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... 
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről 

Döntöttek: Elképesztő hatalmat kap Müller Cecília, pillanatokon belül átveheti a... 
Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya, mégis ők fizethetnek a kórháznak 
Orbán nem akármit üzent a születésnapja alkalmából a magyaroknak 
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki 
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult 
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát 
Mi történik itt? Nyom nélkül eltűnt az Orbánt születésnapján köszöntő fideszesek bejegyzése 
Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt 
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott 
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... 
Ezt olvasd el: "Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető..." 
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le... 
Mire készülnek? Itt van Lázár-terv, ami után ismét óriási változások jöhetnek 
Újabb adót vezet be a kormány, már meg is jelent a rendelet 
Valami készül? Varga Judit váratlan bejelentést tett - mindenki találgat 
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt 
2023-06-04. vasárnap
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Jajjj - Donald Trump szerint ő a Mona Lisa, akit az emberek újra és újra látni akarnak
Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt
Magyarország 2023: 1 év börtönbüntetést kapott egy tüntető
Megjelent a magyarázat: közeleg Vlagyimir Putyin bukása
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető
Baj van: Teljesen ledermedtek Orbánék művétől a korrupcióellenes bizottság tagjai
Jönnek a Fideszre szavazásra buzdító „segélyhívók - kérj egyet Te is!
Novák Katalin sértődéséről cikkeznek: Megkapták a büntetést a tiltakozó pedagógusok
Hosszú idő után újra megszólalt Mészáros Lőrinc - már most az év monológja...

Savanyú a szőlő? - Megálljt parancsolt Kövér Lászlónak az Alkotmánybíróság
Kiderült Orbán eddig hány millió forintot fizetett ki a családtagjai utazásáért

Hírtelen elhagyja az országot Orbán - kiderült hova megy
Jön az újabb gáztörvény - minden amit tudni kell
Valami közeleg: Orbán váratlanul visszalépett az egyik legfőbb tervétől
2023-06-04. vasárnap
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©