Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Itt tartunk: Orbán mondatát is használta ítéletében a bíróság |
![]() |
A Fővárosi Ítélőtábla mai ítélete szerint nem sértette meg a Labrisz lesz*bik*us Egyesület jó hírnevét a Magyar Nemzet azon írása, amelyben pedofilnak bélyegezte meg A Meseország mindenkié c. mesekönyvet kiadó civil szervezetet. Három hónapja első fokon ezzel ellentétes ítélet született. A Labrisz nem nyugszik bele a mai jogerős döntésbe, és felülvizsgálati eljárást kezdeményez – írja az egyesületet képviselő Magyar Helsinki Bizottság.
A támadásokat, botrányt, sőt, könyvdarálást is kiváltó Meseország mindenkié című könyv kortárs szerzők meseátiratait tartalmazza különféle hátrányos helyzetű csoporthoz tartozó szereplőkkel. „Orbán Viktor 2020. október 3-iki rádióinterjújában összemosta a pedofíliát és a Labrisz kiadványát, a kormánypárti propagandasajtó pedig azért kapcsolt fokozatot, hogy ezt a nyilvánvaló hazugságot igazolja” – írja a Helsinki. A Magyar Nemzetben október 12-én jelent meg egy cikk, amiben azt írták, a „Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz lesz*bik*us Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó.” A Labrisz a Magyar Helsinki Bizottság segítségével beperelte a Magyar Nemzet kiadóját. A pert első fokon a civil szervezet nyerte tavaly novemberben, erről itt számoltunk be. Az ítélet szerint a Nemzet cikke megsértette a Labrisz jó hírnevét, a lap kiadóját, a Mediaworks Hungaryt bocsánatkérésre és egymilliós sérelemdíj megfizetésére kötelezték. A Fővárosi Ítélőtábla ma homlokegyenesen más következtetésre jutott, és megváltoztatta az elsőfokú ítéletet – írta a Helsinki február elsején, kedden. „Szóbeli indoklásában kitért arra, hogy a miniszterelnök is lát kapcsolatot a ho*moszexualitás és a pedofília között, és a Magyar Nemzet cikke nem tett mást, mint erre hozott tudományos bizonyítékokat. Ez a bírói érvelés már csak azért is rendhagyó, mert a kormányfő propagandaszövege nem volt a mai per tárgya. A mai döntés indoklásban az pedig még meghökkentőbb volt, hogy a bírói tanács szerint mivel a pedofília is bántja a gyerekeket, és ez a könyv is azt teszi, ezért a párhuzam nem lehet sértő. Nem tudni, miféle bizonyítékot talált arra az eljáró tanács, hogy az elfogadást segítő könyv bármiféle kárt tenne a gyerekekben, és mindaz a pedofília bűncselekményéhez hasonlítana” – írja a Helsinki. A másodfokú ítélet értelmében tehát a bíróság nem kötelezte bocsánatkérésre a Mediaworks napilapját, valamint sérelemdíjat sem állapított meg a Labrisznak. „Másfél éve próbálnak besározni minket. De itt nem csak rólunk van szó. A népszavazási kampányban a miniszterelnök azóta is megtévesztő módon mossa össze az iskolai szexuális felvilágosítást, a ho*mo- és transzszexualitást a pedofília bűncselekményével, miközben tudjuk, hogy ezen bűncselekmények nagyrésze a családon belül történik, és többségében a gyerekek heteroszexuális felnőtt hozzátartozói követik el. A bíróság mai ítélete felmentést és biztatást ad ennek az aljas, manipulatív hazugságnak és ezeknek az elkövetőknek. Nem igaz, hogy a ho*mo- és transzfób népszavazás és politikai kampány gyerekeink védelmét szolgálja. A gyerekeket éppen attól a bántalmazástól és kirekesztéstől kell megvédeni, amit az ő védelmükben színleg fellépő gyűlölködő és felelőtlen politikusok képviselnek” – értékelte a bíróság mai ítéletét Rédai Dorottya, a Labrisz ügyvivője. „Nehéz nem látni az összefüggést a mai ítélet és az április 3-i ho*mofób népszavazás között. A Fővárosi Ítélőtábla ítélkezési színvonala hasonló tárgyú ügyekben az utóbbi időszakban látványosan zuhan” – mondta Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje. A Meseország mindenkié című mesekönyv azután került a figyelem központjába, hogy Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa ledarálta a könyv egy példányát, de fideszes politikusok is felszólaltak ellene, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint felmerülhet kiskorú veszélyeztetése az óvodákban, ahol bevezetik a mesekönyvet. Nagykátán és Csepelen be is tiltották a helyi óvodákban a mesekönyvet. A botrányok hatására a könyv a sikerlisták élére került. Rédai Dorottyát, a Labrisz ügyvivőjét, a Meseország mindenkié című mesekönyv projektvezetőjét pedig a TIME magazin 2021-ben az év legbefolyásosabb emberei közé választotta. |
![]() |
![]() |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Új Magyarország: kiderült hova vándorolnak egyre többen itthonról | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi sajtó: Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál egy kormányzati propagandavideó miatt: Orbánék hatalmas „baklövést” követtek el | |
![]() |
![]() |
|
Lebukott Szentkirályi Alexandra: Ezt csinálja a hétvégén a kormányszóvivő | |
![]() |
![]() |
|
Óriási meglepetés: Kiderült, ki az ország leggazdagabb embere | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártót annyira felheccelték, hogy önmagából kifordulva követelte az EU-s pénzeket | |
![]() |
![]() |
|
Az év vicce: elmagyarázták miért lesz nagyon jó a postabezárás a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
A terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánították az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Az előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről | |
![]() |
![]() |
|
Ebből baj lesz: Orbán embere Mészáros Lőrinccel gúnyolódott a Facebookon | |
![]() |
![]() |
|
Bajban az Orbán kormány: Váratlan fordulatot vett a Pegasus-kémbotrány | |
![]() |
![]() |
|
Parragh botrány: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János úgy értesült, ő az a fickó, aki tavaly személyesen győzte le Soros Györgyöt | |
![]() |
![]() |
|
CNN-Szijjártó botrány: Alaposan felkérdezték a minisztert | |
![]() |
![]() |
|
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |

Döntöttek: Elképesztő hatalmat kap Müller Cecília, pillanatokon belül átveheti a... | |
![]() |
![]() |
|
Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya, mégis ők fizethetnek a kórháznak | |
![]() |
![]() |
|
Orbán nem akármit üzent a születésnapja alkalmából a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki | |
![]() |
![]() |
|
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik itt? Nyom nélkül eltűnt az Orbánt születésnapján köszöntő fideszesek bejegyzése | |
![]() |
![]() |
|
Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott | |
![]() |
![]() |
|
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
![]() |
![]() |
|
Ezt olvasd el: "Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető..." | |
![]() |
![]() |
|
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le... | |
![]() |
![]() |
|
Mire készülnek? Itt van Lázár-terv, ami után ismét óriási változások jöhetnek | |
![]() |
![]() |
|
Újabb adót vezet be a kormány, már meg is jelent a rendelet | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül? Varga Judit váratlan bejelentést tett - mindenki találgat | |
![]() |
![]() |
|
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt | |
![]() |
![]() |
|
Jajjj - Donald Trump szerint ő a Mona Lisa, akit az emberek újra és újra látni akarnak | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt | |
![]() |
![]() |
|
Magyarország 2023: 1 év börtönbüntetést kapott egy tüntető | |
![]() |
![]() |
|
Megjelent a magyarázat: közeleg Vlagyimir Putyin bukása | |
![]() |
![]() |
|
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról | |
![]() |
![]() |
|
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető | |
![]() |
![]() |
|
Baj van: Teljesen ledermedtek Orbánék művétől a korrupcióellenes bizottság tagjai | |
![]() |
![]() |
|
Jönnek a Fideszre szavazásra buzdító „segélyhívók - kérj egyet Te is! | |
![]() |
![]() |
|
Novák Katalin sértődéséről cikkeznek: Megkapták a büntetést a tiltakozó pedagógusok | |
![]() |
![]() |
|
Hosszú idő után újra megszólalt Mészáros Lőrinc - már most az év monológja... | |

Savanyú a szőlő? - Megálljt parancsolt Kövér Lászlónak az Alkotmánybíróság | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült Orbán eddig hány millió forintot fizetett ki a családtagjai utazásáért | |

Hírtelen elhagyja az országot Orbán - kiderült hova megy | |
![]() |
![]() |
|
Jön az újabb gáztörvény - minden amit tudni kell | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |