Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Szijjártó Kis Grofóval mulat, Orbán Fásy Ádámmal levelezik - nem akármilyen cikk jelent meg |
![]() |
A Mediaworks egykori főszerkesztője, a jobboldal kultúrharcosa, Szakács Árpád, aki a kultúra szinte minden szegletében balliberális diktatúrát lát, most egy nagyobb cikkel jelentkezett az Erdely.ma oldalon. Ebben többek között Orbán és Szijjártó kapcsán veti fel, hogy mennyire jó üzenet az, ha olyan előadókkal fotózkodnak, leveleznek, akik a szakácsi dimenzióban értékelhetetlenek, de kap tőle L. Simon László is.
Szakács az írása elején elsiratja a régi szép időket, amikor még volt valódi – szellemi – elit, amikor még volt szakralitás, voltak hősök, és amikből maradtak a kontraszelektált politikusok és a celebek. Majd jön egy komolyabb válogatás tőle: van annak üzenetértéke, hogy jelenleg a magyar lét, a magyar jövő legfontosabb bástyájába, a kultúra megszervezésének komplex, sok területet összefogó menedzselési feladataira egy cirkuszigazgatót neveznek ki utalva a cirkuszigazgatóból lett kulturális államtitkárra, Fekete Péterre. Majd folytatja: annak is van üzenete, amikor egy külügyminiszter Kis Grofóval szórakozik és még hivalkodik is vele, akárcsak azzal, hogy az egyik legprimitívebb rapsztárral, Majkával egyezteti ügyeit. Szijjártó tavaly októberben posztolt közös fotót Kis Grofóval, akivel egy esküvőn szórakoztak együtt. Idén áprilisban pedig a külügyminisztériumban találkozott Szijjártó Péter és Majoros Péter, azaz Majka. „Az elmúlt egy évet beszéltük ki zeneipari szempontból” – mondta a találkozóról Majka a Telexnek akkor. annak is van üzenetértéke, hogy Borkai Zsolték Fekete Pákóra orgiáztak az Adrián. És az is sokat mond, hogy a miniszterelnök Fásy Ádám mulatóskirállyal levelezik folytatja a sort Szakács. Néhány napja került elő Orbán levele, amit Fásy Ádámnak írt, és amiben jókívánságait küldi, és aggodalmát fejezte ki Fásy egészségi állapota miatt. Szakács még hozzáteszi, hogy természetesen ők is további jó egészséget kívánnak „nemzetünk hang nélküli dalnokának”, de – teszi fel a kérdést: vajon kormányfői hatáskör-e – még akkor is ha ezt hallgatja az autójában – egy olyan személynek hajbókolni, akinek az életműve fekete lyuk a magyar égbolton? De itt még nincs vége, Orbán kap még egyet Szakácstól: És az is annyira, de annyira idétlen, ahogy a kormányfő a fiatalokat a végtelenül buta Fluor Tomi-féle Wellhelloval próbálja megnyerni. Orbán két éve posztolta Facebookon a Welhello és Halott Pénz közös számát, az Emlékszem, Sopronban-t, a Volt fesztivál „himnuszát”. Szakács ezután egy bekezdés erejéig újra visszatekint a régi szép idők irányába – „az én generációm még P. Mobilt hallgatott, Csurka István és Molnár Tamás filozófus gondolatain szocializálódott” - majd amikor már azt gondoltuk, mindenki megkapta a magáét, jön L. Simon László. Dinnyés József „a Kárpát-medence magyar dalnoka” nemrég bekövetkezett halálakor L. Simon írt egy posztot, amiben rá emlékezett. Az érdekesre sikeredett posztban a fideszes politikus azt írta: „Tavaly a covid járvány kitörésekor felhívott, hogy szüksége lenne egy kis állami támogatásra az alkotói munkájához. Kérdeztem, hogy hány millióra, mire közölte: neki csak két-háromszáz ezer forint kellene. Ilyen kevés pénz értelmezhetetlen az állami mecenatúra rendszerben, az adminisztrációs költséget sem éri meg, inkább kérjen 2-3 milliót, mondtam én. Nem kérte. Szerény volt, és visszafogott.” Szakács szerint ez mutatja meg L. Simon László, a jobboldali kultúrpolitika legbefolyásosabb személyének igazi arcát, sőt, a mai korszellem újabb árnyalatát ismerhetjük meg ebben az írásban. „Ennél semmilyen tükör nem adhat élesebb képet a jobboldali kultúrpolitikusokról. L. Simon 2-300 ezer forinttal kellett volna segítse azt, akit állítólag annyira tisztelt. És magasról tett az egészre, mert nem látott benne semmilyen politikai hasznot. L. Simon nem ad a kicsire, csak milliókban tud gondolkodni. A kis támogatással kapcsolatos állítása pedig egyszerűen nem igaz. Az pedig eszébe sem jutott a milliárdos földesúrnak, hogy mecénásként nagyvonalúan a saját zsebébe nyúljon és lerendezze ezt az ügyet elegánsan, úriember módjára. Hihetetlen és döbbenetes, hogy mindezt meg is írja” - írja Szakács. |
![]() |
![]() |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Előkerült egy váratlan fotó Suhajda Szilárd hegymászóról | |
![]() |
![]() |
|
FRISS: Drámai hír érkezett Orbánc kedvenc újságjáról | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt az euró bevezetéséről Matolcsy: Meglepő dolgokat mondott | |
![]() |
![]() |
|
Döbbenetes dolgot mondott Szijjártó Oroszországról | |
![]() |
![]() |
|
Mutatjuk mit írt Kövér László indiai vonatbalesettel kapcsolatban | |
![]() |
![]() |
|
Mi történt? Videóval üzent Orbán Viktor nem is akármit | |
![]() |
![]() |
|
Gulyás Gergely: Tudnunk kell, milyen értékes a templom... | |
![]() |
![]() |
|
Meglepő dolgot adott a pápának ajándékba Novák Katalin | |
![]() |
![]() |
|
A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték | |
![]() |
![]() |
|
Kamu? állítólag titkos adatokat kaparinthattak meg Orbánék az USA kormányáról | |
![]() |
![]() |
|
Szép... nem akárkik jelmondatával gúnyolódott Orbán | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan húzás: Novák Katalin még erre is rávette Ferenc pápát | |
![]() |
![]() |
|
A népszerű humorista viccelődött a pápán, Orbán embere dühbe gurult | |
![]() |
![]() |
|
Mi történt? Váratlanul lemondott egy főrendőr Pintér Sándornál | |
![]() |
![]() |
|
Nagy feladata lesz - Fontos kérést intézett a pápa Novák Katalinhoz | |
![]() |
![]() |
|
Az éjszaka kellős közepén rendőrök jelentek meg Gáspár Laciéknál, kiakadt az énekes | |
![]() |
![]() |
|
Az év fotója: megcsinálták azt a képet Orbánról, amire régóta várunk - fotó a cikkben | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült, mekkora a pápa fizetése: Meg fogsz lepődni! | |
![]() |
![]() |
|
Elindult Lázár János leszámolása: Több fontos vezetőt kirúgott egyetlen nap alatt | |
![]() |
![]() |
|
Robbanóanyaggal megpakolt drónt küldtek Putyinra | |
![]() |
![]() |
|
"Élőben meg beszariak vagytok" - Tóth Gabi rázúdította minden dühét azokra, akik az interneten beszólnak neki | |
![]() |
![]() |
|
Ez is eljött: Honvédelmi tantárgyat (!) vezethetnek be a középiskolákban | |
![]() |
![]() |
|
Így tilthatják meg a munkahelyváltást - mutatjuk melyik területen | |
![]() |
![]() |
|
"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt | |

Meglepődött külföldi sajtó: Orbán Viktor még hatalmon van?! | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot | |

Nem akárkit rúgott ki Novák Katalin minden előzmény nélkül | |
![]() |
![]() |
|
Új Magyarország: kiderült hova vándorolnak egyre többen itthonról | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi sajtó: Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál egy kormányzati propagandavideó miatt: Orbánék hatalmas „baklövést” követtek el | |
![]() |
![]() |
|
Lebukott Szentkirályi Alexandra: Ezt csinálja a hétvégén a kormányszóvivő | |
![]() |
![]() |
|
Óriási meglepetés: Kiderült, ki az ország leggazdagabb embere | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártót annyira felheccelték, hogy önmagából kifordulva követelte az EU-s pénzeket | |
![]() |
![]() |
|
Az év vicce: elmagyarázták miért lesz nagyon jó a postabezárás a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
A terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánították az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Az előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről | |
![]() |
![]() |
|
Ebből baj lesz: Orbán embere Mészáros Lőrinccel gúnyolódott a Facebookon | |
![]() |
![]() |
|
Bajban az Orbán kormány: Váratlan fordulatot vett a Pegasus-kémbotrány | |
![]() |
![]() |
|
Parragh botrány: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János úgy értesült, ő az a fickó, aki tavaly személyesen győzte le Soros Györgyöt | |
![]() |
![]() |
|
CNN-Szijjártó botrány: Alaposan felkérdezték a minisztert | |
![]() |
![]() |
|
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |

Döntöttek: Elképesztő hatalmat kap Müller Cecília, pillanatokon belül átveheti a... | |
![]() |
![]() |
|
Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya, mégis ők fizethetnek a kórháznak | |
![]() |
![]() |
|
Orbán nem akármit üzent a születésnapja alkalmából a magyaroknak | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |