Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Sose pihen ez a lány: bemutatta nekünk tudatlanoknak az eddigi eredményeket Szentkirályi Alexandra |
![]() |
A családokért és a közösségekért fejlődnek a vidéki kistelepülések!
Már elérhetők a Magyar Falu Program legújabb pályázatai az 5000 lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések számára. 2022-ben 70 milliárd forintból valósulhatnak meg a kistelepülési beruházások, de rendelkezésre állnak a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai is. Figyelve a települések igényeire is, idén többek között lehet pályázni fogászati kezelőszék vásárlásra, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is. Jó hír, hogy az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkent a pályázatok elbírálási ideje, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez. Az eddigi eredmények önmagukért beszélnek: 2019 óta több mint ? 200 milliárd forintnyi támogatás A pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon. |
![]() |
![]() |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Előkerült egy váratlan fotó Suhajda Szilárd hegymászóról | |
![]() |
![]() |
|
FRISS: Drámai hír érkezett Orbánc kedvenc újságjáról | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt az euró bevezetéséről Matolcsy: Meglepő dolgokat mondott | |
![]() |
![]() |
|
Döbbenetes dolgot mondott Szijjártó Oroszországról | |
![]() |
![]() |
|
Mutatjuk mit írt Kövér László indiai vonatbalesettel kapcsolatban | |
![]() |
![]() |
|
Mi történt? Videóval üzent Orbán Viktor nem is akármit | |
![]() |
![]() |
|
Gulyás Gergely: Tudnunk kell, milyen értékes a templom... | |
![]() |
![]() |
|
Meglepő dolgot adott a pápának ajándékba Novák Katalin | |
![]() |
![]() |
|
A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték | |
![]() |
![]() |
|
Kamu? állítólag titkos adatokat kaparinthattak meg Orbánék az USA kormányáról | |
![]() |
![]() |
|
Szép... nem akárkik jelmondatával gúnyolódott Orbán | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan húzás: Novák Katalin még erre is rávette Ferenc pápát | |
![]() |
![]() |
|
A népszerű humorista viccelődött a pápán, Orbán embere dühbe gurult | |
![]() |
![]() |
|
Mi történt? Váratlanul lemondott egy főrendőr Pintér Sándornál | |
![]() |
![]() |
|
Nagy feladata lesz - Fontos kérést intézett a pápa Novák Katalinhoz | |
![]() |
![]() |
|
Az éjszaka kellős közepén rendőrök jelentek meg Gáspár Laciéknál, kiakadt az énekes | |
![]() |
![]() |
|
Az év fotója: megcsinálták azt a képet Orbánról, amire régóta várunk - fotó a cikkben | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült, mekkora a pápa fizetése: Meg fogsz lepődni! | |
![]() |
![]() |
|
Elindult Lázár János leszámolása: Több fontos vezetőt kirúgott egyetlen nap alatt | |
![]() |
![]() |
|
Robbanóanyaggal megpakolt drónt küldtek Putyinra | |
![]() |
![]() |
|
"Élőben meg beszariak vagytok" - Tóth Gabi rázúdította minden dühét azokra, akik az interneten beszólnak neki | |
![]() |
![]() |
|
Ez is eljött: Honvédelmi tantárgyat (!) vezethetnek be a középiskolákban | |
![]() |
![]() |
|
Így tilthatják meg a munkahelyváltást - mutatjuk melyik területen | |
![]() |
![]() |
|
"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt | |
![]() |
![]() |
|
"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt | |
![]() |
![]() |
|
Meglepődött külföldi sajtó: Orbán Viktor még hatalmon van?! | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot | |
![]() |
|
|
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkit rúgott ki Novák Katalin minden előzmény nélkül | |
![]() |
![]() |
|
Új Magyarország: kiderült hova vándorolnak egyre többen itthonról | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi sajtó: Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál egy kormányzati propagandavideó miatt: Orbánék hatalmas „baklövést” követtek el | |
![]() |
![]() |
|
Lebukott Szentkirályi Alexandra: Ezt csinálja a hétvégén a kormányszóvivő | |
![]() |
![]() |
|
Óriási meglepetés: Kiderült, ki az ország leggazdagabb embere | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártót annyira felheccelték, hogy önmagából kifordulva követelte az EU-s pénzeket | |
![]() |
![]() |
|
Az év vicce: elmagyarázták miért lesz nagyon jó a postabezárás a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
A terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánították az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Az előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről | |
![]() |
![]() |
|
Ebből baj lesz: Orbán embere Mészáros Lőrinccel gúnyolódott a Facebookon | |
![]() |
![]() |
|
Bajban az Orbán kormány: Váratlan fordulatot vett a Pegasus-kémbotrány | |
![]() |
![]() |
|
Parragh botrány: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János úgy értesült, ő az a fickó, aki tavaly személyesen győzte le Soros Györgyöt | |
![]() |
![]() |
|
CNN-Szijjártó botrány: Alaposan felkérdezték a minisztert | |
![]() |
![]() |
|
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |
![]() |
|
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |
![]() |
![]() |
|
Döntöttek: Elképesztő hatalmat kap Müller Cecília, pillanatokon belül átveheti a... | |
![]() |
![]() |
|
Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya, mégis ők fizethetnek a kórháznak | |
![]() |
![]() |
|
Orbán nem akármit üzent a születésnapja alkalmából a magyaroknak | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |