Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
23 millió forint EU-s pénzt látsz a képen - de a részletek ennél még érdekesebbek |
![]() |
Mi a különbség a győri Aranypart II strand mosdójáról készült két kép között? Leginkább 23 millió forint.
Ennyi pénzből azt hiszem, újat is építhettek volna, még a mostani elszabadult árak mellett is talán. De minek, ha ott a másik... Prof. dr. Dézsi Csaba András kedvéért tisztázzuk, hogy nem Győrt támadom, ráadásul nem is én teszek fel kérdéseket, hanem egy győri választópolgár, aki a friss képeket küldte. Ezt írja: "Az épület korábban is működött fűrdőház és elsősegélyt nyújtó helyként. Lecsempéztek néhány m2-et, kifestették kívűl-belül, kapott a hideg mellé meleg vizet, valamint a korábbi bitumenes zsindelyfedés helyére tették a most látható fedést (nem tudom, miért) és körberakták egy kis díszburkolattal.. Én ennyit láttam. Egy kisebb családi házat a semmiből meg lehet ennyiért építeni. Amúgy az öltöző részben gyűlik a zuhanyvíz mert nem a lefolyó felé lejt a padló. A női részben nem tudom mi lehet a helyzet, de gondolom hasonló. A strandot kb. nyolc éve látogatom. Egy ismerősöm mondta a női öltözőről, hogy szerinte ott csak új zuhanyrózsát tettek fel és az öltöző pad helyére egy sor fogast a falra. A nyílászárókra most nem emlékszem, hogy milyenek voltak korábban. Egyébként a zuhany, wc, kézmosó, öltöző egy légterű, kb. 20 négyzetméteren. Külön a női és a férfi. Valamint az elsősegély nyújtó helység közéjük ékelve a part felöli oldalon, ami kb. 6 négyzetméter lehet. Én nem látom ebben a közel 22,8 milliót, de lehet, hogy ez csak az én hibám. Nekem egy ott strandoló társaság hívta fel rá a figyelmemet, akik a táblát olvasták és hüledeztek és háborogtak rajta. Csak még annyit, hogy a vízvezetéken valószínűleg nem változtattak sokat vagy semmit, mert csak egyetlen cső van a kézmosóhoz hideg vízzel és egy a zuhanyhoz meleggel. Korábban csak hideg víz volt, most meg csak meleg.” |
![]() |
![]() |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Mi történt? Váratlanul lemondott egy főrendőr Pintér Sándornál | |
![]() |
![]() |
|
Nagy feladata lesz - Fontos kérést intézett a pápa Novák Katalinhoz | |
![]() |
![]() |
|
Az éjszaka kellős közepén rendőrök jelentek meg Gáspár Laciéknál, kiakadt az énekes | |
![]() |
![]() |
|
Az év fotója: megcsinálták azt a képet Orbánról, amire régóta várunk - fotó a cikkben | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült, mekkora a pápa fizetése: Meg fogsz lepődni! | |
![]() |
![]() |
|
Elindult Lázár János leszámolása: Több fontos vezetőt kirúgott egyetlen nap alatt | |
![]() |
![]() |
|
Robbanóanyaggal megpakolt drónt küldtek Putyinra | |
![]() |
![]() |
|
"Élőben meg beszariak vagytok" - Tóth Gabi rázúdította minden dühét azokra, akik az interneten beszólnak neki | |
![]() |
![]() |
|
Ez is eljött: Honvédelmi tantárgyat (!) vezethetnek be a középiskolákban | |
![]() |
![]() |
|
Így tilthatják meg a munkahelyváltást - mutatjuk melyik területen | |
![]() |
![]() |
|
"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt | |
![]() |
![]() |
|
"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt | |
![]() |
![]() |
|
Meglepődött külföldi sajtó: Orbán Viktor még hatalmon van?! | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot | |
![]() |
|
|
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárkit rúgott ki Novák Katalin minden előzmény nélkül | |
![]() |
![]() |
|
Új Magyarország: kiderült hova vándorolnak egyre többen itthonról | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi sajtó: Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál egy kormányzati propagandavideó miatt: Orbánék hatalmas „baklövést” követtek el | |
![]() |
![]() |
|
Lebukott Szentkirályi Alexandra: Ezt csinálja a hétvégén a kormányszóvivő | |
![]() |
![]() |
|
Óriási meglepetés: Kiderült, ki az ország leggazdagabb embere | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártót annyira felheccelték, hogy önmagából kifordulva követelte az EU-s pénzeket | |
![]() |
![]() |
|
Az év vicce: elmagyarázták miért lesz nagyon jó a postabezárás a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
A terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánították az OTP-t | |
![]() |
![]() |
|
Az előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről | |
![]() |
![]() |
|
Ebből baj lesz: Orbán embere Mészáros Lőrinccel gúnyolódott a Facebookon | |
![]() |
![]() |
|
Bajban az Orbán kormány: Váratlan fordulatot vett a Pegasus-kémbotrány | |
![]() |
![]() |
|
Parragh botrány: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát | |
![]() |
![]() |
|
Lázár János úgy értesült, ő az a fickó, aki tavaly személyesen győzte le Soros Györgyöt | |
![]() |
![]() |
|
CNN-Szijjártó botrány: Alaposan felkérdezték a minisztert | |
![]() |
![]() |
|
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |
![]() |
|
|
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről | |
![]() |
![]() |
|
Döntöttek: Elképesztő hatalmat kap Müller Cecília, pillanatokon belül átveheti a... | |
![]() |
![]() |
|
Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya, mégis ők fizethetnek a kórháznak | |
![]() |
![]() |
|
Orbán nem akármit üzent a születésnapja alkalmából a magyaroknak | |
![]() |
![]() |
|
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki | |
![]() |
![]() |
|
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult | |
![]() |
![]() |
|
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát | |
![]() |
![]() |
|
Mi történik itt? Nyom nélkül eltűnt az Orbánt születésnapján köszöntő fideszesek bejegyzése | |
![]() |
![]() |
|
Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott | |
![]() |
![]() |
|
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
![]() |
![]() |
|
Ezt olvasd el: "Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető..." | |
![]() |
![]() |
|
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le... | |
![]() |
![]() |
|
Mire készülnek? Itt van Lázár-terv, ami után ismét óriási változások jöhetnek | |
![]() |
![]() |
|
Újabb adót vezet be a kormány, már meg is jelent a rendelet | |
![]() |
![]() |
|
Valami készül? Varga Judit váratlan bejelentést tett - mindenki találgat | |
![]() |
![]() |
|
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |