Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-04-18. csütörtök
Én vagyok a román Orbán Viktor: elképesztő helyről kapott rajongót a miniszterelnökünk

Szinte a semmiből ért el egy viszonylag erős, 9 százalékos eredményt pártjával, a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) George Simion, vele készített most interjút az Azonnali. Ebből kiderült, hogy:

Szerinte ahhoz, hogy Európának „ezen a részén szuverén országként szabadok és függetlenek legyünk (…)” az kell, hogy együttműködjenek a környező országok.
Fontosnak tartja, hogy küzdjenek a Romániában élő etnikai csoportok számára a rossz rendszer ellen, de nem ért egyet a területi autonómiával. „(…) a Romániában élő magyaroknak kell legyenek saját templomaik, joguk a nyelvükhöz és iskoláikhoz, de az autonómia egy olyan ügy, amiről nem nyitunk tárgyalást” – mondta.
A Fideszt modellértékűnek tartja, mert kiáll Európa keresztény gyökereinek megőrzése mellett.
Az interjú elején még azt mondja, Orbán Viktor modellértékű számára, később meg azt, hogy tulajdonképpen ő maga a román Orbán Viktor. Mindenesetre azért tartja példaértékűnek Orbánt, mert „a népéért harcol. Addig, amíg nem akarják megváltoztatni a határokat Európában, együtt kell működnünk. Nekünk nem a magyarokkal, hanem a román rendszer régi pártjaival vannak problémáink.” Simion egyébként egyedüli román pártelnökként kiállt a melegellenes törvény mellett is.
Simion szerint az elmúlt harminc év román vezetőire, politikusaira nem lehet büszke a nép. „Bárki a múltból jobb, mint az elmúlt harminc év politikusai. Én leginkább a két világháború közötti időszak Nemzeti Parasztpártjának politikusait mondanám. De hadd mondjam el: a kommentek alapján Orbán Viktor is nagy tiszteletnek örvend Romániában” – fogalmazott.
Az AUR szívesen csatlakozna a Meloni-féle ECR-pártcsaládhoz, ahol a lengyel PiS is van. Reméli, hogy a Fidesz is idetartozik majd. Arra, hogy csatlakoznának-e az Orbán–Salvini–Morawiecki-mozgalomhoz, nem adott egyértelmű választ, azt mondta. „ha sokan összeállunk ezen közös értékek mentén, erős frakciónk lehet. Ha három részre szakadunk, az nem lenne jó.”
Szerinte az AUR ideológiája a keresztény hitre, a családra, a nemzeti értékekre és a szabadságra épül. „Felszólalunk a baloldal kettős mércéjével szemben: míg az abortusz esetében az egyéni döntés fontosságát hangsúlyozzák – és ebben egyet is értünk velük –, a Covid elleni oltásnál már nem teszik ezt.”
Pártját szabadságharcosnak tekinti, és a magyar, lengyel, szlovén kormány által fémjelzett politikát tartják megfelelő irányvonalnak. Az oroszokat nem igazán szeretik, „mert rengeteg rosszat követtek el a románokkal szemben a történelemben, természetesen a NATO és az EU tagjai kívánunk maradni – egy olyan egyesült Európáé, amelyben mi is nyíltan elmondhatjuk a víziónkat. Mert úgy hallom, komoly gondok vannak a szólásszabadsággal az utóbbi időkben.”

Arra a kérdésre pedig, hogy ő-e a román politika wannabe Orbán Viktora, azt mondta:

„Igen. A wannabe jelzőt nem szükséges hozzátenni. Ugyanazt az ideológiát valljuk. És ez az ideológia semmiféle együttműködést nem zár ki.”
Ezt olvassa mindenki:
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott 
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok 
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte... 
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya 
Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak 
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából 
Óriási magyar sport botrány: Románozott egyet a kommentátor 
Különös helyzet: Novák Katalin jövedelme 652 ezer forinttal lesz magasabb, mint amíg még hivatalban volt 
Tóth Gabi úgy érzi most vált igazán felnőtté - vett ugyanis egy házat, aminek kemény volt a hitelügyintézése... 
Kihúztak egy Mészáros nevű szereplőt a tartalomból, az ok elképesztő 
Kulcsfontosságú posztokat kaptak Rogán Antal bizalmasai 
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja 
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére 
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak 
Bajban Magyar Péter? - Vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal 
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista 
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai 
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése 
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle 
Orbán meglépte - Már meg is jelent az alkotmánymódosítás - érdekes a szövege 
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából 
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap 
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető 
Újabb támadás Magyar Péter ellen: nem akármilyen plakátra került fel 
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel 
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga 
Nyilvánosságra hozták egy záródokumentum részleteit titokban felvizezték Orbánék tervét? 
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy... 
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista! 
Ezek után senki sem fogja bántani Tóth Gabit - itt a kendőzetlen igazság Magyarország legismertebb énekesnőjéről 
Előkerült videó - Álló tapssal fogadták Bayer Zsoltot - Népszerűbb mint valaha 
Óriásit lép a magyarok kedvenc áruháza - sokan meglepődnek majd 
2024-04-18. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Az USA készültségben: Bombatámadással fenyegették meg a Donald Trump perében eljáró bírót
Tóth Gabi plasztikai műtétéről beszél az egész magyar sajtó - durva dologra szánta el magát
Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja
Nem viccel: Tárgyalása után, a bíróság előtt írt át egy Orbán plakátot a jogvédő aktivista
Óriási pénzmozgás az MVM-nél: milliárdos értékben kötött szerződéseket NER-közeli cégekkel és személyekkel
Jelentkezzen a tulaj! - Magyar politikusok sétáltak az utcán, és rengeteg pénzt találtak a járdán
Megfagyott a levegő Győrben, súlyos baleset történt a Cirkuszban
Nem akármire bukkantak: Szűk helyre bekerített nagyvadakra vadászhatnak Mészáros Lőrinc vadaskertjének vendégei
Mindent is: Mészáros Lőrinc építheti 33 milliárdért a Közszolgálati Egyetem új campusát
350 ezer forintért pirosarany - a legdurvább beruházás amit idén látni fogsz!
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére
Rogán bizalmasának fiai épp most szereztek egy gyanúsan hizlalt, 1,5 milliárd forintos céget
Ismét megszentelték Orbán Viktor munkahelyét - mutatjuk a képeket, ilyet nem látni minden nap!
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!!
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
2024-04-18. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©