Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-05-30. csütörtök
Rekord bukta: Nyíregyházának 1,7 milliárdot kell visszafizetnie az uniónak

Az önkormányzat a helyi romatelep felszámolására és a szegregáció megszüntetésére kapott ekkora összeget az Európai Uniótól. Helyi jogvédők szerint azonban a város vezetése nem teljesítette a pályázatban vállalt kötelezettségeit, ezért most az unió visszaköveteli a támogatást.

Glonczi László, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat alelnöke kezdeményezésére nemcsak a pályázat közérdekű adatait perlik, hanem az 1,7 milliárdos támogatást is blokkolja az unió. Ami ráadásul bő nyolcszázmillióval több, mint ami eddig a sajtóban szerepelt.

A helyi jogvédő aktivista a Hírklikknek elmondta: a pályázatot még 2017-ben írták ki és 2019-ben kezdték meg a hátrányos helyzetűek segítésére meghirdetett tervek megvalósítását. Az első 15 családot decemberben költöztették el. A szegregáció megszűntetését célzó tervekre szánt 1,7 milliárdból – a jelenleg ismeretek szerint – annyi történt, hogy 200 főt kiköltöztettek a romák lakta Kelet lakótelepről, illetve 14-15 család úgymond integrált lakókörnyezetbe került. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy például a józsavárosi lakótelep tízemeletes épületének a legfelső szintjére költöztették őket, ahol kizárólag romák laktak. A helyet úgy nevezi a köznyelv, hogy „Csikágó”.

Bár történtek lakásfelújítások a Huszár telep néven ismert városrészben is, ahova további 50-60 család költözhetett, ám ez szintén szegregált területként működött tovább. A megoldás ellen tiltakozó helyi civil közösség és maga Glonczi László is úgy vélte, nem a pályázati kiírás valós szándéka szerint zajlik a rehabilitáció.

Mint elmondta, elvileg a telepfelszámolásra szánt összegből az emberek integrált elhelyezését is biztosítani kellett volna, ez viszont elmaradt. Sőt: egy másik, 830 milliós pályázati összegből „egy integrációs folyamatot kellett volna megvalósítani. Ezen belül tervben volt bűnmegelőzés, családi napok megtartása, egészségügyi nap rendezése. A bűnmegelőzés például egy 15-20 perc volt, kijött egy rendőr, elmondta melyik paragrafus minősül rablásnak, aztán fotó, aláírás és kész. Ez szintén uniós pályázat volt s így a két pályázati összeg együttesen 2 530 000 forint”.

Glonczi László portálunknak arról is beszámolt, hiába kérte az önkormányzattól a pályázati anyagokat, nem kapott semmit. Végül több közérdekű adatigénylést is benyújtott. „Ezt először arra hivatkozva tagadták meg, hogy ez egy folyamatban lévő, el nem bírált pályázat, ezért tíz évre titkosították. Akkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatósághoz fordultam, közérdekű adat megtagadása miatt, miután akkor már az első 15 család beköltözött a kijelölt lakhelyre, folyamatban volt a pénz felhasználása, így tehát nem lehetett elbírálás alatti, folyamatban lévő pályázatról beszélni. Az erre fordított összeg pedig közpénznek minősül”

Végül, az illetékes szakhatóság nyomására, megküldték a beadott pályázati anyagot, de úgy, hogy a kilencven százalékát kitakarták. Magyarán használhatatlan irathalmazt kapott a helyi jogvédő. Mindössze annyit lehetett kiolvasni, hogy milyen épületeket újítottak fel és kiket költöztettek el. „Ezért novemberben bírósági eljárást kezdeményeztünk az önkormányzat ellen közérdekű adat megismerésének igénylése ügyében, hogy kiadják a teljes pályázati anyagot a költségvetéssel együtt. Ebben a Társaság a Szabadságjogokért Szervezet is segítségemre van.” – mondta a Hirklikk-nek Glonczi László.

Az Európai Bizottság azért is döntött a támogatás visszavonása mellett, mert „feltételezhetően jogszabályellenesen, illetve nem az eredeti tervek szerint lett felhasználva a pályázat összege, ezért nem is hajlandóak kifizetni a pénzt. Azt nem állítom, hogy túlárazás történt, mivel nincs rálátásom a részletekre. De mivel hiányos a vállalt tervek megvalósítása, feltételezhető, hogy ezek a pénzek elcsúsztak, csak nem tudjuk hova. Akkor tudunk minderről tényszerűen nyilatkozni, ha megkapjuk a teljes dokumentációt, mint közérdekű adatokat.”

Glonczi László fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy véleménye szerint ez egy nagyon fontos, precedensértékű ügy, mivel „ilyen még nem történt a rendszerváltás óta eltelt 30 évben. Mindez ráadásul nem csak Magyarországra vonatkozna, ha azt tekintjük, hogy az EB hány tagországgal szemben folytat kötelezettségszegési eljárást. Akár akarjuk, akár nem, ki kell mondani, hogy a jelenlegi kormány jobban támogatja a szegregációt, mint az integrációt”.

Külön kiemelte, hogy a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat megbeszélésén annak alelnöke jegyzőkönyvbe foglaltatta, hogy miután az 1,7 milliárd visszafizetésére kötelezi Nyíregyháza megyei jogú önkormányzatát az Európai Bizottság, felszólítja az önkormányzatot a másik, 830 000 forintos pályázati támogatás visszafizetésére is. Ez utóbbit abban az esetben viszi a megfelelő jogi fórum elé, ha nem kezdi meg azonnal az önkormányzat és a kormány két illetékes minisztériuma az integrációs folyamatot az áttelepített családok érdekében.

Igyekeztünk megszólaltatni a nyíregyházi önkormányzat vezetőjét is, de többszöri próbálkozásunk ellenére sem tudtuk elérni sem a központon, sem a közvetlen polgármesteri titkárságon dr. Kovács Ferencet. Más lehetőség híján, a polgármester elektronikus postacímére küldtük a témával kapcsolatos alábbi kérdéseinket:

- Mi indokolja a pályázat teljes körű megismerésének megtagadását?
- Mire szánták a pályázati támogatást, mit valósítottak meg ebből?
- Valóban titkosították-e tíz évre a pályázati anyag megismerését?
- Mennyit használtak fel eddig a két uniós pályázat összegéből?
- Miként tervezi az önkormányzat az 1,7 milliárdos összeg visszafizetését a feltehetően már elfogadott idei költségvetés terhére?
- Glonczi László úr nyilatkozata szerint bírósághoz fordul a közérdekű adatok kiadásáért és a pályázati anyag megismerhetősége miatt. Az önkormányzat beleáll-e a perbe és milyen indokkal?
- A pályázatban vállalták, hogy 60 családot új otthonhoz juttatnak. Velük mi lett?

Természetesen a kérdéseinkre adott válaszokról beszámolunk majd.
Ezt olvassa mindenki:
Új csatornát kap a közmédia 
Rendkívüli hír: szitává lőtték Mészáros Lőrinc focicsapata sportigazgatójának autóját. 
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot 
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs 
Páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe Schmidt Mária 
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány 
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe 
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját 
Robbant a hír: Milliárdok üthetik Galambos Lajos markát 
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig 
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz 
Egy magyarul kezdő szinten beszélő férfit neveztek ki miniszteri biztosnak 
Közel 40%-kal olcsóbb Szlovákiában a magyar Pick szalámi, mint itthon - megszólalt a Pick Szeged Zrt 
Mi történt? Lázár János egészen furcsa dolgokat művelt Novák Katalin lemondása után - döbbenet 
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés... 
Bajban Mészáros veje: Válása után elfogytak a megrendelések, már másik országban próbálkozik 
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó 
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen 
Újabb közmédia botrány? - Drága katonai technológiával voltak felszerelve a Magyar Péter-tüntetésen a Magyar Hang szerint 
Óriási mozgósítás: Már dolgoznak a Fidesz-kampányban a határon túli magyar fiatalok 
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt 
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán 
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert 
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden 
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter 
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari 
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki 
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! 
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája 
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek 
Szörnyű: előkerült egy 2011-es bejelentés a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban: ,,János bácsi: Ez neked jó?,, 
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki 
2024-05-30. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Hihetetlen: Orbán aláírta, kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter
Folytatódik a Curtis botrány: több ezer követőt veszített egyetlen hét alatt
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz
Már a rendőrség oldalán is megjelent a reakció Magyar Péter állítására
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Óriási a baj: A határérték kétezerszeresét kapták nikkelből a magyar akkuüzem dolgozói
„Már a bíróságon büdös volt ez az ügy” – megszólalt az ügyvéd Novák Katalin által adott kegyelemről
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz
2024-05-30. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©