Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
A norvég külügy épp most tette helyre jogilag a teljes Orbán kormányt - bukják a magyarok a 77 milliárdot |
Hiába fenyegetőzött a magyar kormány vétóval, Norvégia szerint az eredeti, 1994-es EGT-szerződés nem tartalmaz semmilyen lejárati határidőt, így meghosszabbítani sem kell jövőre – tudta meg a Népszava a norvég külügytől.
A múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, hogy 2022-ben a Európai Tanácsnak meg kell újítania az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló nemzetközi szerződést, ezt pedig a magyar kormány megvétózhatja. Mindez azok után merült fel, miután a magyar kormány nem tudott megegyezni Norvégiával a Norvég Alapról és így lemondott 77 milliárd forintnyi támogatásról. Az EGT-szerződés lényege, hogy Norvégia, Izland és Liechtenstein formális tagság nélkül lett része az akkor 12 tagállamból álló belső piacnak. Ez a három ország cserébe azt vállalta, hogy az uniós költségvetési ciklusokhoz igazodva hétévente meghatározott pénzösszeget bocsátanak az EU-hoz 2004-ben és 2007-ben csatlakozott, fejletlenebb tagállamok számára, ez az úgynevezett Norvég Alap. Ezt 95 százalékban Norvégia finanszírozza, a fennmaradó rész Izland és Liechtenstein hozzájárulása. Ahogy arról ebben a cikkünkben részletesen beszámoltunk, a magyar kormány nem tudott megegyezni Norvégiával arról, hogy ki ossza szét a 77 milliárd forintnak azt az 5 százalékát, amit civil támogatásokra kell fordítani. Amikor a sikertelen egyeztetések után nem kapták meg a pénzt, a magyar kormány meglepődött: még a Magyar Közlönyben is rögzítették, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak, illetve arról beszéltek, jogi lépéseket tesznek az alap megszerzéséért. A norvég külügyminisztérium azt már korábban közölte, hogy Norvégia szerint Magyarországnak nincs semmi jogi alapja beperelni Norvégiát a Norvég Alap miatt. Norvégia most a Népszava kérdésére azt is megerősítette, hogy álláspontjuk szerint a Norvég Alap önkéntes hozzájárulás a részükről, így a határidő lejártával a 2014–2021-es 77 milliárd forint elúszott Magyarország számára. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő | |
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?” | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg | |
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő | |
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc | |
Kocsis Máté: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat | |
Vége: Nem tapasztaltak arra utaló jelet, hogy manipulálták volna a bizonyítékokat az ügyészségen | |
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” | |
Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |