Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-02-06. hétfő
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának
Nemcsak az eddig vélt négymillió, hanem legalább 12 millió eurót (mai árfolyamon durván 4,4 milliárd forintot) toltak bele magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiacégekbe, amik az SDS nevű jobboldali párt propagandáját csinálják – írja a szlovén oknyomozó portál, a Necenzurirano.

A portál dokumentumokra hivatkozva azt írja, 2017 és 2020 között legalább 12 millió euró érkezett Magyarországról a szlovén SDS párthoz vagy a párthoz köthető cégekhez. Mint írják, a szlovén R-Post-R nevű médiacég főszerepet játszik a párt propagandájában. Ezt a céget Schatz Péter alapította, aki korábban az MTVA üzleti és termékfejlesztési igazgatója volt, és akinek korábban a Ripost is az érdekeltségébe tartozott. Az oknyomozó portál szerint az R-Post-R nevű céget Schatz vélhetően csak azért hozta létre, hogy a magyar pénzek ide folyhassanak be.

A portál szerint az R-Post-R több mint 700 ezer eurót kapott a Habony Árpád alapította Nouvelle Media nevű cégtől, és 160 ezer eurót a Yozzi Global Trade Kft.-től, ami mögött Bonyár Miklós, korábban MSZP-közelinek mondott vállalkozó áll. Ezen kívül a cég 2017 márciusa és 2019 januárja között több mint hatmillió eurót kapott két magyar cégtől, a Belfrytől és a Riposttól. Az R-Post-R ezt a pénzt teljes egészében az SDS propagandasajtójának utalta át – írják. A Ripost ma már a KESMA alá tartozik, az egy ideje Aczél Zoltán vezette Belfryről pedig a G7 írta azt korábban, hogy 2016 és 2018 között összesen mintegy 300 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, és több szálon is kapcsolódik a Mészáros-csoporthoz és Szíjj Lászlóhoz.

Schatz a fideszes üzleti körök balkáni médiatérfoglalásának egyik figurája, egy Habony-közeli céggel együtt vásárolta be magát saját érdekeltsége a Nova24tv-be, ami szintén a szlovén SDS párt médiabirodalmához tartozik. A Necenzurirano szerint a Nova24TV 2017 júliusa és 2020 márciusa között 3,5 millió eurót kapott Magyarországtól. Ebbe az az időszak is beletartozik, amikor Aleš Hojs volt a Nova24Tv ügyvezető igazgatója. Ma már ő Szlovénia belügyminisztere, így ő irányítja a rendőrséget is, ami 2018-ban, még egy másik belügyminiszter alatt vizsgálódni kezdett az SDS körüli gyanús pénzmozgásokban.

A portál szerint kérdéses, hogy Magyarország miért küldött ennyi pénzt az említett szlovén médiacégeknek, amikor ezeknek a sajtótermékeknek nincs nagy közönségük. Hozzáteszik azt is, hogy a dokumentumok alapján kijelenthető, ezeket a médiumokat a Magyarországról érkezett pénzek tartják el.

Azt is írják, a felsorolt médiumok a 2018-as választások előtt segítették is az SDS kampányát, fizették a párt Facebook-hirdetéseit. Szerintük ez azt jelenti, hogy a Magyarországról érkezett pénzek egyenesen az SDS kampányára mentek.

A portál szerint az ügyben egy független vizsgálatot kéne indítani, ami azt is kideríthetné, ezek a pénzek valóban magyar pénzek-e, vagy egy esetleges pénzmosásból származnak. Mint írják, a hatóságok annyit kiderítettek, hogy több alkalommal a magyar számlákról érkező pénzeket a szlovének továbbutalták Szlovákiának, ők azt továbbutalták Magyarországnak, majd innen megint Szlovéniába mentek az utalások.

Azt is írják, az R-Post-R tavaly októberben bezárta a szlovén bankszámláját, és csak a magyar MKB Bankban nyitott számláját használja – a bank a most formálódó gigabankba, a Magyar Bankholdingba tartozik, ami pedig Mészáros Lőrinc érdekeltségének számít.
Ezt olvassa mindenki:
Mint a nagyok: Tóth Gabi másnapra letiltatta a vele készült interjút 
A rendőrség lépett: egy év alatt egymilliárd forint értékű közbeszerzést nyert a fideszes képviselő barátja 
Bayer elmesélte Schiffer Andrásnak, hogy Orbán apja milyen példásan privatizálta a gánti bányát 
Durván odaszóltak Orbánnak: A lábadat ne csókoljam meg, te kis mini Putyin? 
A projekt, ahol Müller Cecíliáék 70000 (hetvenezer) forintot fizettek egy kávéért - de van még más is... 
Ingyenesen átadja az állam a kisvárdai kórházat az egyháznak 
Újabb magyar gyár csődölt be - állami hitelből felhúzott pénztemető, milliárdos adósság és rengeteg munkanélküli 
Én vagyok a román Orbán Viktor: elképesztő helyről kapott rajongót a miniszterelnökünk 
Nekimentek Orbánnak: A tolvajok normális helyen nem hálát kapnak, hanem bilincset.... 
Nem akármiket kapott ingyen Schmidt Mária alapítványa az államtól 
Volt lengyel külügyminiszter Deutschnak: Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a 2. világháborúban? 
Korábban Orbán teraszán cigizgetett, most felfüggesztett börtönt kapott korrupció miatt - változnak a dolgok 
Ajjj egy huncut magyar politikus 30 ezerért kiadta, majd 20 ezres óradíjért visszabérelte a saját konditermét TAO-pénzből 
Gulyás azt akarja, hogy ne csak Magyarországon érje meg magyarnak lenni, a határon túliaknak is segíteni kell 
A jegyző magára íratta az ápolt vagyonát az önkormányzat helyett - enyhe büntetéssel megúszta - Magyarország 
Kemény videót tettek közzé NER-feleségek címmel - durvul a kampány - minden sikeres férfi mögött... 
A Fidelitas szerint Gyurcsány aki minden idők legrosszabb, legkorruptabb kormányzását vitte végig 2010 előtt 
Dopeman szólt: A problémáink okozójaként egyre kevésbé aposztrofálható Orbán 
Nagyon kemény levelet kapott Orbán Viktor Hongkongból - Ha megöregszem és visszanézek az életemre... 
Felvásárolják Tihanyt: nem akárki vett 800 millióért úszómedencésnek látszó mezőgazdasági területet... 
Az eddigi legnagyobb botrány: Nagyon jó úton jársz, hogy elássanak téged is.. 
A fideszes Bíró Márk csaknem egy évtizede nem szólal fel a parlamentben, de mintegy kétmillió forintért tankolt 
Kicsi ország ez és korrupt is picit, de azért a miénk: A fideszes képviselő állítólag kenőpénzt követelt a pályázatokon induló települések vezetőitől 
Döbbenet amit Ramil Safarov Budapesten művelt, most mégis szabadon sétálgathat - diplomáciai botrány 
A 294 millió EU-s pénzből jutott 3 kútra is - de van egy ici pici apró probléma.. 
Minden követ megmozgatnak - Washingtonból kért segítséget a fővárosi főügyész, hogy kiderüljön ki az Ördög Ügyvédje 
Nyilvánosságra hozta egy képviselő eltitkolt villáját, most őt marasztalták el 
Botrány: arra utasította a dolgozókat, ne beszéljenek magyarul egymás között 
Magyar vízummal fogták el Lukasenka bizalmi emberét - Bravó Magyarország..... 
Étel helyett fekáliát raktak a rászorulóknak kihelyezett ételdobozba Kecskeméten! 
A német tv viccet csinált Orbán Viktorból - tarol náluk a paródia videó 
Kórházakat Gyurcsány és a baloldal zárt be és vitt a csőd szélére a sorozatos pénzkivonással - állítja... 
2023-02-06. hétfő
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Kocsis Máté: Az ilyen hülyékkel nem kell foglalkozni
Megtért behajtók számoltak be a trükkökről: Így húznak le a behajtók!
Végrehajtó-maffia: 145 ezer forintért árverezte el a végrehajtó az 1,2 milliós kocsit, amit aztán...
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon...
Deutsch: Az EU a hibás, amiért az Orbán-kormány gigaméretű kínai és orosz hitelt vesz fel a vasútra és Paksra
Megszólalt a vadász aki véletlenül lelőtt egy két kilométerrel arrébb a kertjében beszélgető férfit - elképesztő amit mond
Bedrogozva, 180-nal, gyerekkel a hátsó ülésen menekült a rendőrök elől - szülő az ilyen?
Durva matricák lepték el az országot- óriási szégyen a Fidesznek
Újabb hálapénz fogás Debrecenben - de itt már a beteget is elővették..
Kitüntette Schmitt Pál feleségét a Fidesz pártalapítványa - elképesztő amit erről Kövér László mondott ...
Bemutatták a magyar zsaruk legújabb eszközét - a rendőri intézkedésnek történő ellenszegülést megtörje..
74 éves volt a férfi aki egy magyar kormányhivatalban felgyújtotta magát
Orbán meglépte: Megalakult a cég, ami összegyűjti a lejárt élelmiszert
Erős videót tett közzé a rendőrség egy magyar bűncselekményről - alig hisszük el amit látunk...
Elképesztő hogy ebbe nem bukott bele a kormány: egy bajba jutott iskoláig ér a Völner–Schadl-botrány
Rekord bukta: Nyíregyházának 1,7 milliárdot kell visszafizetnie az uniónak
Szijjártó mint vasember - olyan videót posztolt amiről elsőre azt hittük, hogy vicc, aztán kiderült, hogy komoly..
2023-02-06. hétfő
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©